Fény
The Rider

Megint egy szuggesztív, erős és határozott üzenetet kapunk, én azt mondom, hogy ezt a képet én el tudnám képzelni egy négyzetes kompozícióban is, úgy, hogy felülről vágnék egy picit, és azt hozzátenném a kép bal oldalához, ez az egyik megfigyelésem, a másik meg az, hogy akármennyire is szuggesztívek ezek a gesztusok, az nem árt, ha valahol, valami éles. Én tudom, hogy itt a fényképezőgép élességállító automatikáját – már amennyiben automatán volt a gép – azt becsapja a fény, de itt se a kéz, se a fénypászmák nem élesek. Tehát valaminek nem ártana élesnek lennie. Nóra, ha van kedved, hát ezt a képet aztán végképp meg lehet ismételni, akkor én szeretnék látni ebből egy ismétlést. Mert maga a gesztus és az ötlet az jó. (hegyi)

Hozzászólások

Szia,

ismételten tőled választok ajánló képet, az Önfelismerések című műsoromhoz.(13.07.31.21:00)
Köszönöm!

Megpróbáltam megismételni, de nekem ez nem megy úgy, hogy jobb legyen. Ha éles a kéz, akkor elveszti az üzenetet, a misztikumot, a vágy üzenetét. Ha éles a fény, az inkább azt a 'fényhozó'-t adja nekem, amit itt lent írtak, miközben én nem azt akartam vele mondani. Egyszóval nekem ez nem jobb, nem tetszik élesebben.

Akkor leszek egyértelmű: nem rád gondoltam.

Nóra: nem akartalak piszkálni sem kritizálni, olvasom amit írsz, így döntöttél és én el is fogadtam csak eszembe jutott tőle a Négy szoba c. film. ( lökött gondolat, de ez van ). Miért kellene midig konkretizálni, különben is rögtön értetted mire értem. Még valami: egy gondolat még nem kritika

Dóczy Feri: semmi bajom nincs azzal, aki konkrétan kiritzál valamit a képemen. A vágás vágás, én így döntöttem, te nem vágtad volna, ez van.

Nóra ez most kinek szól?

Lehetne benne annyi jóérzés, hogy nem ír a képeim alá, ha nem piszkálódni akar, de nincs.

Nem akarok nagyon bele szólni, de azt azért látjátok ugye, hogy Nóra a tenyerén hozza nekünk a fényt, hogy lássunk. Hogy tisztán lássunk. :)

Hú, nekem is fáj ez a vágás!

Muszáj volt vágni, mert mindig azt hallom, hogy hozzuk meg a döntést - én itt meghoztam, nem az ujjak a lényeg, max. a hajlásuk, az meg ott van a képen. Ezért is nem élesek, mert nem az a lényeg.

Nem igazán tudom miért, de a Moszfilm főcím jön elő. A mutatóujj vágása me kicist fájdalmas.
Sőt, már a visszahajlítás is fáj egy kicsit; az én ujjam nem is hajlik ebbe az irányba. De az, hogy a nap a tenyeredből eszik, az tisztán látszik.

Mekkora poén lett volna, ha a kézhátad ráncai az élesek, és egy jó kép lett volna, ha rámakrózol a hüvelykujjadra, így érdekes kép.

Új hozzászólás