Elhoztad nekünk a FÉNYt,
de megbüntettek ezért.

Kettéválasztották a világot,
hol jó a rosszal mindig harcolt,

pedig ez EGY, s így egész,
de soknak nem éri fel az ész.

Nem értik, hogy abból vagy Te is,
mit mindenki isteninek tekint,

hogy Te egy rész vagy csupán:
rész az egyből, egység után,

egy angyal a sokból,
ki láttál valami okból...

Te ezt a tudást adtad nekünk,
ha szükséges, hogy legyen velünk,

Mi persze jól megijedtünk,
téged a pokolba száműztünk.

Isten nevében a pusztítás sok volt,
s te ilyenkor örültél, ezt mondták volt,

holott ajkadon csak mosoly bújkált,
bolond embereken sajnálkozva mulattál.

Bár segíteni nem volt módod,
mert alkalmad nem adódott,

a rettegéstől egész elvakulva
ki látott, futott halálra válva.

Kétségbeesve próbálkoztál,
de félelemben nem volt határ...

Tudván tudva gyengéinket,
rettegve félve isteneinket,

mindig kívül kerestük a megváltót,
s persze sosem leltünk megnyugtatót.

Most már egyre többen vagyunk,
kik Istent magunkban tudunk,

látjuk már a FÉNYt, mit hoztál,
és használjuk is most már,

ismerjük azt az egységet,
amiből a világ ketté lett,

visszaengedünk a mennybe,
mi a pokol is egyben...

Látod, mi páran már ez is értjük.
Néhányan csak, s a többieket segítjük:

EGYesíjük a dualitást,
segítve az átalakulást.

Nem hasztalan segítséged,
foglald el hát újra helyed!

Helyeden légy, ki tudásra nevel,
te FÉNYhozó: Lucifer!

Hozzászólások

30
Értékelem!

Érdekes egy versike... Érdekelne, milyen indíttatásból írtad.

Új hozzászólás