Picit konkrétnak tartom ezt a megközelítését a barátság témának, erről már beszéltem azt hiszem a barátság lecke felvezető filméjben, meg az elemzésekben is elhangzott, hogy jó lenne, ha magatokon keresztül szűrve tudnátok megmutatni azt, mit gondoltok a barátságról. Most egy olyan helyzetet látunk, amikor egy fotós fényképezi a modellt, és közben egy harmadik személy vagy egy állványra tett másik fényképezőgép az, ami elkészíti ezeket az úgynevezett werkfotókat. Azért mondom ezt így, hogy ezek werkfotók, mert nem vagyok 100%-ig meggyőzve, hogy végig lett gondolva az, hogy milyen háttér, milyen képi környezet fogja ezt az egészet körbevenni. Az első képen engem kifejezetten zavar az a fajta építési területeknél használt kordon, ami nagyon kettémetszi a képet. Másrészt pedig érdekes ez a fajta helyzet, ahogy ennek a felső képnek a két modellje, a fényképész és a fényképezés alanya ezekre a kis beton kinövésekre ráül, de mindez azzal a járdaszegéllyel, amit itt most látunk, nagyon határozott vágást hoz létre. Ezzel nem lenne baj, csak ezt érdemes akkor tudatosan komponálni. Ha a cél elérésénél tulajdonképpen csak egy mímes helyzet az, ahogy én fényképezek valamit, és az igazán fontos az a kép lesz, amin ez a fényképezési helyzet látható, akkor nem arra kell koncentrálni, hogy a fényképezés elsődleges megközelítése az milyen lesz, hanem azzal kell foglalkoznom, hogy milyen lesz a leleplező werkfotó. Itt most a werkfotó került beküldésre, tehát ennek a kompozíciós helyzetét kell jól megoldani. A következő képen szintén egy ilyesmi helyzet állt elő. Ez talán a Hilton lehet a várban, nem tudom, és látunk ott egy épületet, a fényképész mögött látunk egy vödröt, ami elég érdekesen támogatja a modellt, az egész horizontban dől, de ez nem teljesen indokolt. Szóval én azt mondom, hogy maga a kép nagyon izgalmas, nagyon jó ez a fényképezem a fényképezést helyzet, de ebből azért többet kell kihozni. Ez most egy kicsit olyan, mintha elmentünk volna egy fotós sétára, amik a táborokban is szoktak volt lenni, és ott az első nap a megszeppent fotósok, más ötletük nem lévén, elkezdik egymást fényképezni. Ezek a képek általában másra nem is jók, mint arra, hogy lazítják a szorongást, és közelebb viszik egymáshoz a tagokat, hogy másnap elkezdődhessen az érdemi munka. Nagyon ritka, hogy ilyen helyzetből időtálló kép jöjjön létre, és mégis mindig, minden egyes helyzetben ezek az expozíciók megtörténnek. Nincs is ezzel semmi baj. Ugyanakkor ebben a helyzetben ez egy önálló döntés volt a Bara részéről, hogy ezt a fajta történetet szeretné elmesélni nekünk. Ha ez így van, akkor nincs indoka annak, hogy miért billeg ez ennyire kompozícióban. Én erre várnék egy ismétlést, mert maga a téma azért érné meg a kifejtést, hogy végre láthassunk egy olyan fényképész fényképezi a fényképészt szituációt, ami túlmutat az esetlegességen. Épp ez lenne benne az izgalmas, hogy tudatosan, megrendezetten rákészülünk erre a szitura. (hegyi)