Szorgalmi: a Dunapart árvíz idején.
A kép középpontjában a szocializmusból jól ismert pad formát látunk, nyilván ez egy árvízi kép, ez a pad van az őszi erdő és a víz fogságában. Ennek a fogságnak elsődleges jelzése a fodrozódó víz, amelyet fotós szempontból a 70-es években nagyon szerettek, hogy például a fatörzsnek szépen látszódik elrajzolva a ritmikája. Jót tett volna az is, ha megvársz egy olyan fordozódást, hogy a padnak a tükröződései is jobban látszódjanak. De igazából azt kell mondjuk, hogy a kép elsődleges üzenete nem az, ami a víz fodrozódásából kijöhetne, ez a ritmika nincs befejezve, a fényképezőgép se oda koncentrál, hanem erre a padra. De így felmerül a kérdés, hogy a pad mitől érdekes? Sem az árnyékai, sem az árnyékokban lévő különbségek, semmi nem támasztja alá a drámaiságot. Azt kell mondjuk, hogy ez egy rosszul értelmezett kép, mert az őszi fáknak a levelei és ez a vöröses, napsütéses, túl kontrasztozott, túl szarutált színvilág az uralkodó, és nem az a finom líraiság, ami a vízfelszín tükröződés játékából kihozható lenne. Azáltal, hogy a mélységélesség lehetőségeit nem használod ki, a tér dinamikája sem tud megjelenni. (szőke)
értékelés:
Nagy jó benne a kettősség. Tragédia és boldogság egyszerre.