Általában a fotósok nagyobb része szemmagasságból láttat, vagy még föntebbről, ha kell, kevesen ereszkednek térdre.
Ez a kép egy kihagyott ziccer. Így nem nagyon érdekes. Ha letérdelsz, vagy ha kell, hasra fekszel, akkor a két szereplő közép bekerül a férfi szobor, és máris izgalmas lesz a történet. Így csak egy dokumentál valamit. Persze, értem, a két szereplő egy kulturális közegben is egymással van elfoglalva, nem azzal, amit látni kell, korkritika is akár, de még ez is erősebb lenne, ha közéjük ékelődne a szobor. (hegyi)
Általában a fotósok nagyobb része szemmagasságból láttat, vagy még föntebbről, ha kell, kevesen ereszkednek térdre.
Próbáltam állóra vágni, de az esetlegességek nekem úgy zavaróan felerősödnek, nem tudom hol kellene megvágni hogy jobb legyen, de lehet, nem is nagyon lehet, ezért hagytam eredetiben. De amúgy igen, jó megoldás lenne csak a szobor és ők ketten. Én arrébb, arrébb togyogtam közben 3 vagy 4 képet készítettem, de aztán ők befejezték, és elmentek. Teljesen idegenek voltak. Köszi a figyelmed!
van valami bizarr érdekessége a képnek ami miatt visszatérek. Egyrészt van az az érzés, hogy ez egy családi fotó, másrészt a férfi ábrázolás többszörös áttétellel jelenik meg. A bámészkodó turisták szerintem rontják a kép koncentráltságát, más persze mondhatja azt, hogy ez teszi kontextusba a képet. Fene tudja, nekem sok. Kitakarom mintha állóra lenne vágva, nekem az jobban adja. Kérdés, hogy kibírja-e a zsáner kategória.
Én itt simán felemeltem inkább, mert azt láttam, hogy szemmagasság nem jó. A leguggolás nem jutott eszembe, hogy közéjük szorítsam a szobrot, el akartam minden részét távolítani közülük, de aztán elmentek, idegenek voltak.