Egy rendkívüli embert sikerült megismernem az ősök házában, Tisza Sándor személyében. Sajnálom, hogy rövid volt az együtt töltött idő.

Hozzászólások

Köszönöm, Aureliano! Már megilyedtem, hogy valami nagyon rossz képrejtvényt csináltam, de most vissza adtad az önbizalmam.

Jésua akkor már meglett ember volt, apja foglalkozását űzte, miután megörökölte szerszámait. Visszavonultan élt asszonyával és három gyermekével. Kevesen tudták róla, hogy egykor tanító volt és a törvénnyel is összeütközésbe került. Sosem bocsájtotta meg Saulusnak, hogy galád módon, barátságukat elárulva kijátszotta őt, elárulta a mozgalmukat, meghamisította történetüket és hatalommá kovácsolta kiforgatott eszméiket. Egyetlen barátja volt, aki néha meglátogatta, a karióti földije, Júda. Esténként együtt hallgattak az udvaron.

Feri, most akkor vegyem elő én is a rajzpadot? Ha akarod, megcsinálom. És akkor talán el tudom mondani, miért nincs igazad. :)

Hiába, na! Egész délelőtt ezen a képen járt az agyam. Lejjebb "nézethettem" volna a kamerát, de szerintem alapvetően ettől a kép hangulata, és tartalma lényegesen nem változna. Nem szeretnék tiszteletlen lenni, de úgy tűnik nekem, hogy András nem tudott elvonatkoztatni Tisza Sándor személyétől, és nem látta meg a figura által közvetített gondolatot.

Oké, gondolkodj. Majd ha jutottál valamire, szólj, addig a magam álláspontját nem mondom hozzá, nem akarlak megzavarni a munkában.

Zsolt! Gondolkoznom kell még rajta, de szerintem a néző számára így a legjobb a "jel-zaj" arány.:)

Feri, azért csak ekkorát rajzolt, mert kicsi a rajzpad. :) Sajna attól még, amit írsz, hogy mi volt a helyzet a fotózásnál, Andrásnak igaza van, én próbáltam védeni a helyzetet, hogy így a ruha meg úgy a környezet, de lássuk be, a modell nem szalad el, és a fotós instruálhatja őt, más háttér elé állítva, vagy a környezetben rendet téve, avagy akár azt a fél méteres szakállat valahogy akcióba hozva. Van megoldás, és ez a vágás nem jó választás. Nem mindig döntünk jól, van ilyen. (és nem mellesleg attól, hogy a leica méret fekvő vagy álló komponálást ad, te nyugodtan komponálhatsz fejben eleve négyzetesre, beleszámítva, mit fogsz levágni.)

András! Az a szakál a derekáig ér!:) Nem olyan kicsi ahogy rajzoltad, s ha már vágni kellett, akkor abban a pillanatban így döntöttem. Kevesebb szakállal, teljes arcal nekem beszédesebb a figura, mint fordítva. El forgathattam volna a kamerát, de az egyéb gondokat okozott volna (zavaró képrészekre gondolok).

szerintem is jó ez, Feri

Dénes! Jó volt ez igy, szeretem ha dicsérnek.:):):)
Ági! Jézus megtudta valahogyan, hogy Júdás elárulta. Ez most az a pillanat amikor elárulják neki. :)

ja...nem biztos hogy egyértelmű a tbbértelmű...az isten isten egyben utalás vagy épp idézet egy filmből aminek asszem a menyországkukacpont...szerűség a címe...

hát Feri...ti is ketten voltatok....te meg az isteni sugallat...isten isten

neeem, Jézus és Júdás.

Új hozzászólás