Folyosón

Folyosón

Vannak a képen pontatlanságok, és ezek engem egy kicsit bosszantanak. A kép bal oldalán van egy fém, gondolom zártszelvényű oszlop, amit vagy benne hagyunk, és akkor az oszlopnál vágunk, hogy ne lássunk már túl rajta, vagy levágjuk. Ezt a döntést meg kell hozni, hogy kell az oda, vagy nem, de akkor ez legyen pontos. A jobb oldalon van egy árnyék, a virág falra vetett árnyéka, ami valamilyen szinten megjelenik, de nem érzem azt, hogy ez maximálisan ki lenne használva, mint üzenetrész. A kép felső részénél hoztunk egy döntést, hogy valahol vágunk, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy az a kicsi fekete csík oda kell-e. Mondhatnánk, hogy ezek lényegtelen dolgok, de én azt gondolom, hogy a kép jelentését formákból rakjuk össze, és ha ezek a formák nem pontosak, akkor az egésznek a hatása gyengül és bizonytalanná válik. Az ötlet és a megfigyelés is jó, de talán, ha egy kicsit korábban fényképezel, egy fél órával, órával, hogy a Nap még lejjebb legyen, hogy az árnyékok megnyúltabbak legyenek, hosszabbak, magasabbra kerülne az árnyék a falon. Talán egy kicsit kevesebb lenne a fény is, mert most a kép jobb felső sarkában túl van világítva az egész, és nagyon zavaró, hogy ez ennyire tolakszik, miközben formailag nem egy érdekes rész. Az arányokkal van baj, az arányérzet az, ami hibádzik most ennél a képnél. Jóllehet, ha ezt az egészet egy kicsit átgondoljuk, akkor arra is választ kapunk, hogy vajon szükség van-e erre a felakasztott virágtartóra, vagy ha az megoldható, hogy a kép készítése erejéig levesszük, akkor lehet, hogy önmagában ez a leander elég lenne a maga árnyékával, és ez a fából eszkábált virágtartó, amibe itt az előtérben üres virágcserép is található, nem tolakodna itt a képen. Szóval a rendező hiányzik a kép mögül. A megfigyelés jó, de nincsen kész a kép, mert az, hogy a megfigyelés pontos, még nem jelenti azt, hogy a kép el is készült. A pontos megfigyelést a finomságok megfigyelése, és a rendezés kell, hogy kövesse. Ha kell, forgatunk egy kicsit azon a virágon, hogy ne kifelé akarjon törni ebből a képtömegből, hanem maradjon meg a képen belül. Ha ez megoldható, akkor kérnék ebből egy ismétlést. (hegyi)

Hozzászólások

Mobilos kép ez is, még dolgozom az utómunkán :)

Ismerős hangulat, ilyen házban laktam hatvanöt évig. Egy kis utómunka jól jönne a jobb szélen.

Új hozzászólás