Főpróba

Főpróba

Azt nem tudom, hogy miért van benne megint Tolnától Baranyáig minden a képben, mert a történet maga onnan érdekes, ahol a három szereplő megjelenik az oltárnál, tehát a főpróba jelleg az ott van. Nem kell ebből a templomból ennyit adni. Értem én, hogy nagyon szép az a kép a háttérben, meg a többi manifesztum is abszolút fontos, de megint azt mondom, hogy a képnek talán jó, ha 1/20-a ahol az információ történik, a többi a körítés, és ez túl sok. Engem az érdekelne, hogy mi történik a papnál. És tök jó az, hogy elmozdult, hogy a hosszú expozíció által kap egy dinamikát, de ennek az érvényesüléséhez kellene az, hogy sokkal nagyobb méretben jelenhessen meg a képhatáron belül. Nekem ebből, ha ott a repülő szereplő alatt elvágjuk, ahol a többiek a kútnál vannak, az már elég, és onnan nézve egy négyzetes kompozíciót elképzelve a lépcső aljáig, kicsit a vörös szőnyegből meghagyva befejezhető a dolog. A többire nincs szükség. Se az üres padsorokra, se semmire. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm az elemzést! Igen, igazad van. Több történet nem fér el egy képen. Ettől lehetett, hogy nem éreztem kereknek a képet.

Értem én hogy egy templom mindig olyan naaagy, hatalmas épület. Csak úgy érezem, hogy ebben éppen az emberek a lényegesek, nem a környezet. Gondolom ezért sem épített környezet a leckebesorolás. :)

Szvsz a család se attól lesz család, hogy jogilag és egyházilag azzá nyilvánítják, hanem azzá formálódik ahogy tellik az élet. Engem is most kezd el foglalkoztatni ez a lecke, ezért van bennem is ennyi értelmezési kérdés.

Köszi! :)
Örülök, hogy nem hibának véled a bemozduló papot. Tudatos volt, hogy a pap mozduljon be, mert magyaráz, ahogy írtad is, rutinos. A fiatalok meg csak figyelnek, mint jó tanulók. Eddig mindenki más ismerősöm hibaként említette a mozgó papot. :)

Van egy álló és szűkebb változat, de azt unalmasabbnak éreztem. Úgy gondoltam, a nagyobb tér a pár körül fontos, a templomi méreteket, érzést próbáltam visszaadni.
Tudom nincs a képen, de ez már a polgári esküvő után készült, és hát egy család születése lenne a téma.

Érdekes kép, és a pillanat nagyon tetszik amit megragadtál. Mert ilyen képet ritkán látni, ahol az ifjú pár még csak próbál, még civil minden. AZ külön csattanó, hogy a pár maradt a képen nyugodt, és a feltehetően rutinosabb pap mozdult be, keltve ezáltal az izgulós állapot hatását.

Első reflexből kerestem a nagyítást, hogy közelebb léphessek, mert a lényegi történés csak a kép kis részén van, a többi úm. "csak" díszlet. Szóval személy szerint én leredukálnám a környezetet. Akár az az elég érdekes oltárkép is elég lenne, átvágva állóba?

Amin még elgondolkoztam, az a leckebesorolás. Ugye itt éppen a család születése előtti pillanatoknak vagyunk tanúi, tehát családról még éppen nincs szó. Lehet a pár valamelyik tagja a tesód, gyereked -- de ez a képről nem derül ki, a lecke pedig elvileg a te saját családélményedről szólna, így ez picit határon billeg. Aztán lehet én értelmezem ezt a leckét túl szűken, nem tudom.

Új hozzászólás