Fordulat

Fordulat

Kedves Mó, én egy kicsit azt szeretném, ha az első három leckével - akármennyire is utálod -, de foglalkoznál még, mert fontosak a gesztusok, és fontosak a testkódok. Ugyanis ennél a képnél most azért kérdés, hogy ő most milyen szerepben van, hogy rúgta-e ezt a labdát, vagy éppen kivédeni akarja, merre mozog ez a labda, mert el tudom képzelni mind a két irányt, mert nem egyértelmű az utalás, legalábbis nekem nem. Ugyanakkor nem egészen a labdára néz a figuránk, ez is egy érdekes kérdést vet fel, hogy akkor ő most melyik szereplő, milyen sportot látunk, csak feltételezem, hogy focit, mert nem 100%-ig egyértelmű. Na, most ez mind-mind olyan kérdés, ami fontos. A humor kategóriába elmenne akkor, ha erősebb lenne az üzenete egy kicsit annak, hogy itt most milyen vicces helyzet történt, mert ez nekem inkább vicces. Lehet, hogy ez jellemzője ennek a sportnak, de én azért ezt nem annyira látom. Ez már a mozgásnak egy olyan fázisa, amiben már kevés a dinamika. Valószínű, hogy ő elesett, vagy túlgondolta ezt az egész mozgásfázist, és rontott valamit, miközben ott az érdekes pillanat, amikor ez megtörténik, nem utána, amikor már feleszmél, hogy hát itt hasra estem, mert annyira meg nem jellemző az arc, tehát akkor a fejjel kéne foglalkozni. Az jó, hogy rajta van a labda, azzal nincsen semmi bajom, csak valahogy most ez nekem nem olyan nagyon egyértelmű. A kompozíció jó, így 1 csillagot tudok erre adni, de az értelmezéssel van bajom. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Gondoltam, mutatok egy másik oldalt! :) De azért köszönöm így is az elemzést! :)

Milyen sport ez? Pókfoci?... Aham, és azért fordulat, mert nem hátrafele tartja magát :)) (Remélem nincs harag a tréfálkozásomért!)

Új hozzászólás