A Good Day To Die Hard c. film egyik jelenete készül.

A fotóriport látszólag könnyű feladat, jókor kell jó helyen lenni és exponálni vadul, minél többet, aztán csak lesz belőle valami használható, remélhetőleg gyorsabban, hamarabb, mint mástól. És ebben némi igazság van is, mert a gyorsaság, frissesség erős szempont a riportnál. Ugyanakkor ha megnézünk egy fotóriportot - sajnos nem sűrűn közölnek képriportokat, képsorokat a nyomtatott sajtóban - akkor a jó képeknél elsődleges az, hogy akármennyire is sietünk, akármekkora is a tömeg, akármennyire mostohák a körülmények, a kompozíciónak feszesnek és értelmezhetőnek kell lennie. Aztán a másik kérdés, hogy vajon megvan-e a szükséges technikánk a riporthoz? Nem véletlen ugyanis, hogy a riporter azon kívül, hogy gyorsnak kell lennie, olyan lencséket és képet cipel magával, amivel adott témát bármi áron is lefényképezhet. Persze nem a technika a mindenható, de egy jó teleobjektív nélkül nehéz dolgunk lesz éles bevetésen. Ezt azért írom le, mert a fenti képsornál miközben a törekvés egyértelműen látható, a csúcspont hiányzik, az a pillanat, amikor a néző számára is beazonosítható helyzet, jelenet, történés, esemény jön létre, amikor valami összetéveszthetetlen, emblematikus fotó készülhet. Egy filmforgatásnál fontos, hogy ki a rendező, a producer, kik a színészek, ebből a stáblistából kell kiválasztanunk azt, aki számunkra is fontos és a nézőnek is fontos lehet, és mint egy pióca, rá kell tapadni, figyelni, szemtelennek lenni, mert ha szégyenlősek vagyunk, akkor nincs riport. Itt most a negyedik kép a legerősebb, hiszen beazonosítható a ruhás kuli, ráadásul szürreális is a felvonulási placcon egy ilyet látni, tehát egyrészt a helyszín másrészt a cselekmény is világos. Erre kell törekedni minden képnél. Ágnes elmondása szerint az a baseball sapkás fickó a főszereplő - elfogadom, biztos így van, de most ebből a képsorból nem derül ez ki, csak annak, aki eleve erre van kihegyezve, hogy nyomon követi a médiában hogy mi a helyzet ezzel a filmmel és más képekről beazonosította már a férfit, így itt is felismeri őt. Akinek ez a háttér nem adatott meg, annak ez nem derül ki a sorból. Joggal kérdezheti Ágnes vagy más, hogy oké, akkor ha nincs profi gépem, nem is készíthetek riportot? Dehogynem! Csak a hátrányból kell előnyt faragni. A riportert nem mindig látják szívesen. A rajongót inkább. Tehát más mimikrivel, más úton-módon kell becserkészni a helyzetet és a szereplőt, és bele kell kerülni a forgatagba valahogy, haverkodni, nyomulni, kérlelni vagy kacérkodni, szóval meg kell teremteni azt, ami egy profinak nehezebben hihető, hogy nem a kép publikálása a fontos, hanem a személyes kapcsolat. És ha már körön belül vagyunk, a kép is elkészülhet. Ez igaz egy ilyen professzionális és jól sajtózott helyzetnél. Ha magunk találunk témát, akkor ott magunk szabhatunk szabályokat, ha mondjuk egy pékségbe megyünk fotózni, ott a lehetőségeink adottak, és ehhez rendeljük a helyzetet, a modellt alá. Ez a képsor még nincs készen, miközben a felvezetése, a körítése megvan. Ágnes, mindemellett le a kalappal a bátorságod előtt, de még több kell, még több idő, hogy megszülessen a képsor csúcsképe is. (hegyi)
értékelés: