Egy négy képből álló sorozatot látunk, de igazából ez nem egy időbeli szekvencia, hanem térben osztja fel magát ezt a szobrot, amit szeretne bemutatni, és amivel a vágy érzetét szeretné velünk közölni az alkotó, tehát térben szabdalja szét ezt a szobrot, számára fontos helyzetekre, és nagyon jók ezek a kapcsolódások, ezek a ritmusváltások, és ezt azért akarom kihangsúlyozni, mert beszéltünk már itt az estiskolán a táncfotókkal kapcsolatban, hogy pl. a táncfotókkal vagy színházi fotókkal egy olyan történetet próbálunk megmutatni a fotóban, amit már egy koreográfus megtervezett, tehát nem olyan nagyon nehéz a dolgunk, ha megfelelő pillanatokat kiválasztjuk, ha más műalkotását használjuk fel, és ez itt a szobornál is igaz, akkor mi az a plusz, amit a fotó ezekhez hozzá tud tenni, akár tánc, akár színházi fotó, akár egy szobor esetében, tehát ezeknél mindig egy picit tovább kell lépni, hogy a fotográfia esetén önálló műalkotásról beszélhessünk. És ennél a képsornál pontosan az az izgalmas, hogy a Bara szabadon bánik ezekkel a formákkal, nemcsak az, hogy felszabdalja a szobrot a számára fényben vagy formában fontos helyzetekre, hanem az, hogy meghoz egy fontos döntést, a második képtől egy váltás történik, és az eddig szemben lévő szobrot megfordítja, és ezzel a ritmust nagyon jól megbolondítja. Egy fordulatot követ el, és ebben a fordulatban a szobor hátsó felét mutatja, és ezzel is fejezi be a talp, a talapzatrésznél. Tulajdonképpen a negyedik kép az, ami ezt a fordítást indokolttá teszi, mert a harmadik képet szemléljük, akár azt is mondhatnánk, hogy ha a vágyról beszélünk, akkor egy női alaknál ez a vágykeltés, hát, kétirányú, és van abban egy pici prüdéria, hogy az elsődleges nemi jelleg ábrázolása helyett a hátsó ábrázolásába fogunk, ami szintén egy szép forma, de a talp az, ami igazándiból ezt a döntést indokolja, merthogy ritmusában itt a talp egy lényegesen izgalmasabb helyzetet mutat, mintha ez szemből lenne megfotózva. Pontosan a térbelisége az, ami innen jobban ábrázolódik ennek a történetnek. És még azt is fontosnak tartanám elmondani, hogy ahogyan a négy képen haladunk lefelé, az első kettő még majdnem sziluettesen, tónusszegényen ábrázolja ezt a szobrot, és ahogyan haladunk lefelé ezek a formák folyamatosan finomodnak, és én nagyon fontosnak tartom, hogy a Bara el tudott oda jutni, hogy mélységélességgel is elkezd dolgozni, mert a fotográfia esetében ez az, ami a térbeliséget bekapcsolja, ezt több képnél elmondtuk már, hogy a mélységélesség az egyik eszközünk, amit jól kell tudni használni, hogy illúziókat tudjunk kelteni, mert hát a fotográfia önmagában egy illúziókeltés, hiszen egy történetet próbálunk meg ábrázolni a fotó két dimenziójában, állóképben, úgy, hogy az a történet időben és három dimenzióban zajlott. (hegyi)
értékelés: