A régi képeslapokat juttatja eszembe ez a felvétel, a 30-as-40-es évek időszaka, nagyon furcsa fényviszonyok, de ez a keretezés is furcsa, ami az ablakkal létrejön, és itt van rögtön egy olyan dolog, amit szeretnék elmondani: én, ha ezt a képet elkészíteném, akkor valószínű, hogy nem komponálnám bele a fölső ablakrészt, hanem egy kicsit lejjebb billenteném a kamerát. Ettől a mostani beállítástól elnézünk a történet feje fölött. Ha a fölső ablak darabját nem komponáljuk bele, akkor lehet, hogy alul belekerül annyi még a képbe, ami egy ritmikai pontosítást hozhat létre. Érdekes a meglátás, én nagyon örülök annak, hogy Ágnes ilyen irányokba is elmozdul, de jó, ha ezeket pontosítjuk magunkban, hogy mit szeretnénk üzenni. Nyugodtabb lenne a kompozíció, megmaradna a játékossága, de jobban tudnánk koncentrálni a történetre, ami az üvegfalon túl létrejön. Mindeközben azt tessék észrevenni, hogy nagyon izgalmas ez a félkörív, az a figura, aki áll a parton, a vízben lévő emberek is, tehát a mese, a történet nagyon jól elindul, csak a kompozícióval lehetne erősebb is. (hegyi)
értékelés:
Á, a súly, már könnyebben fogható (nekem). Ha a súlyra gondolok, akkor eszembe jut egy nagyobb sima felület és egy kisebb, részletgazdag terület egyensúlya. Vagy egy nagyobb természetes színű folt és a kisebb, de harsányabb alak egyensúlya. Azt hittem ez más a ritmustól (persze lehet, hogy tud más IS lenni, meg ez IS). :)
A súly (nekem) irányfüggetlen arányokról beszél, a ritmusnak mindig van valmilyen olvasási iránya, sorfolytonossága vagy időbelisége.
Egy képzeletbeli háromszög csúcsain levő képelemeknek lehet a SÚLYarányairól beszélni, de nemigen van ritmusa.
De ez persze csak az én olvasatom.