GG 52/01 - Reggel

Ezennel elkezdem az 52-es projektemet. A 365-el úgy vagyok, mint Wagner úr a száz font jutalommal: "Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!" De az 52 az egy hihető szám. Szóval a heti feladatokkal megpróbálkozom, bár most mindjárt az elején gondban leszek, mert a szigeten nehéz lesz megtudni mi a feladat, meg beküldeni is, de azért hátha sikerül.

Annak nagyon örülök, hogy elkezdted ezt a sorozatot és meg is értem azt, amit írsz, hogy neked a heti egy az pont jó, el is fogadtam, úgyhogy köszöntünk, mint special guest a társaságban. Ebben most az a nehézség, hogy ez bekerül ide a szakkörbe, mert a 365-be nehezen tudnám betenni, mert ott ugye a napi képek vannak, de vállalom, hogy elemzem, ami lehet, hogy kicsit igazságtalanság a többiekkel szemben, ezt most nézzük el, ezt a heti egyet vállalom, mint elemzés. Jók ezek a formák, jók ezek a térjátékok, egy kicsit zavar, hogy dől-borul a perspektíva, de nyilvánvaló, hogy ezt egy drágább géppel - maga a gép - korrigálni lehetne, de utómunkában ezt is helyre tudod hozni a fotón is. Ezek nem olyan dolgok, amik ördögtől valóak, ezt a nagyításkor a papírnál is helyre lehetett hozni, szóval ezzel analógban is dolgoztak a mesterek, vesztünk valami minimálisat az élességből, na és, annyi baj legyen, ez az egyetlen pici bajom, mert amúgy a kép tetszik és jó ez a hangulat, hogy senki nincs még ott. (hegyi)

Hozzászólások

A mobilom meglehetősen szabadosan bánik a perspektívával. Nekem egyelőre tetszik, szóval maradt így.

GG ez teljesen ok! Szvsz picit igazítanék a perspektívatorzuláson, de teljesen tetszik. Jó kis délelőtti reggel ez, na! :)

 

Ez meg mindig az infopark. :)

GG, ez tök GG-s megoldás, tetszik. 

Vivat,vivat! Ritkán járó vendég is 100szor jobb, vagyis 52szer, mint az eccersem érkező. 

Kinn is vagyok, benn is vagyok, jajj de nagyon *madárcsivit*

Új hozzászólás