Giulietta

Giulietta

Szerintem régebben már tettem fel képet erről az autóról. Most éjszakai képekkel kísérleteztünk.

Az az ötlet, ami a burkolat mintázatát hozta ehhez a gömbölyded formájú autóhoz, zseniális. Van azonban néhány dolog, aminek egy része utómunkával javítható lenne. Az egyik a szín. Az oké, hogy a burkolat ebben a fura sárgás színben van tartva, de az autónak ez már nem tesz jót, színhibának hat, ezért érdemes lenne a karosszéria fehérjéhez közelíteni a dolgot. A másik kérdés, hogy miért van a tárgy ennyire lenn hagyva és miért kell ekkora "ég" fenn? És van egy harmadik, a bevilágításnál megoldható, utómunkában elég macerás dolog, ami főképp a kocsi hátuljánál érződik erősen, ez pedig a visszatükröződések és csillanások, amiktől az egész olyan, mintha össze lenne törve a kasztni. Szóval érdekes ez a dolog, jó az irány, alapvetően a helyszín is szuperjó, de a dologra még kéne időt fordítani. Ugyanakkor azt el kell mondjam, hogy egy ekkora tárgyat sokkal nehezebb szerepbe helyezni, szóval ez mindenképpen elismerésre méltó dolog. Ideteszem a magam gyors korrekcióját, hogy érteni lehessen, miről beszélek, hevenyészett, csak mint illusztráció. (hegyi)
Giulietta

Hozzászólások

HA fenn sok a tér, nem érdekel, nem vágyok rá. Kell, akarjam, ez a lényeg. Ehhez nem lehet azt, hogy a szem horizontja elfut a tárgy felett.

Köszönöm Zsolt az értékelést. És köszi a képet is, bár tökéletesen értettem amit írtál :) A szinben igazad van, azzal dolgozhattam volna még. (kijelölés után pontosan 3 kattintás :) ) A többi igazából... Szándékosan raktam az alsó harmadolóra. Nekem tetszett fent a sok fekete, az utburkolatból meg elég volt annyi is szerintem. A becsillanásokkal nem foglalkoztam, mert eleve olyan képeket akartam. Bár ezen a képen lehet hogy nem néz ki annyira jól.

Új hozzászólás