A gyerek, akit gyűlölök
Ki ez mögöttem? Mit akar? Mit vár tőlem?!

Van ennek a képnek egy címe, és már felmerült, hogy mennyire fontos a kép címekről is beszélni, és talán ez itt hatványozottan igaz, mert úgy sejtem, hogy az alkotó nem csak egy csettintéssel választott címet ennek a képnek, és ha nem tudjuk, mi a cím, egy egészen más rendszerbe is ültethetnénk, amit itt látunk, de a kép címétől ez súlypontozódik, sőt sokkol, sőt szemtelenül határozottan és őszintén állít valamit. Méghozzá úgy, hogy ha nem tudnánk a képcímet, mi akár még szerethetnénk is ezt a látványt. Akár gondolhatnánk Salgótarjánban ez a kislány a lakótelepi lakás kijáratánál mit gondolhatott vajon, hogy az anyukája ott áll a háta mögött, de attól, hogy a kép egy ilyen címet kapott, a gyerek, akit gyűlölök, ettől kétszeresen is pontosítódik a lecke kapcsán a helyzetjelentés, amit mindig mondunk nektek, hogy nem egy lírai és esszenciával átszűrt üzenetet kapunk, hanem egy nagyon is konkrét kijelentést, ami fontos, mert nagyon elkezdi ütni-vágni a nézőt, hogy dolgozzon, gondolkozzon, hogy a kislányt miért gyűlölöm, és ő miért gyűlöl engem? Ki ez? Miért gyűlölöm azt, aki hasonlíthat magamra, ki vagyok én, és ki a kislány? Ezért jó döntés a címválasztás, mert ettől lesz pőrére vetkőztetve, és jól értelmezhető a folyamat, ami benned játszódik. Nagyon fontosak a híradásaid, de ne gyűlöld azt a kislányt, nem azt, aki a képen van, az a kislány már nagylány. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

nem vagy semmi. nagyon tetszik ez a kép címmel, mindennel együtt.
ritkák az olyan fényképező emberek, akik egyszerre elcsodálkoztatnak és megijesztenek, vagy valamilyen torokszorító hatással vannak rám, de az tuti hogy a te munkáidban mindig találok olyat, amire megugrik belül. pl ez is olyan, valszeg azért, mert az én esetemben hasonlóan kényes a téma, de ezt ki se kell mondani.
hát.. jól kibontottad magad már párszor, meg gondolom folyamatosan. irigykedem :) az ezzel járó élmények miatt.

Köszönöm az elemzést! Az a kislány egy picit sem változott, csak először öntudatlan volt, aztán szerette, aztán gyűlölte önmagát, és most keres, meg kutakszik, nem körömmel, vagy ásóval, hanem egy digitális fényképezőgéppel, valami varázslámpát, egy dzsinnt meg magyarázatokat.

Nem voltal te ilyen te Verus!!!!!

mindegy, én szeretlek

Új hozzászólás