A reptér felé vezető út mellett nőttem fel. Egyszerűsített mondat, mert nagyanyám lakott ott, az Úz utcában, ami a Gorkij és a Gyömrői között van, még ma is ez a nevük, jártam ott tavaly nyáron. Ma csak azért, mert Csongi ajándékáért mentem ki Ferihegyre. Mehettem volna a kertek alatt is, úgy rövidebb, de urasan akartam, a gyorsforgalmin. Direkt nem siettem, hogy legyen időm az élményekre.
   Odafelé a Köki volt az első a sorban. Kamaszkorom koncert előtti találkozói innen indultak. Aztán később, ha munkába Lőrincről érkeztem, akkor innen gyalogoltam be a metróhoz. 15 perc séta. Randa egy falanszter volt ez a metrómegálló, a fröccsöntött űrkikötő a Saci gyerekszobabútorra hasonlított leginkább. Húgyszag és csövesek, koszlott aprópénzes boltok - ez is elmúlt, most egy másik kor falanszterét építették fel, meghagyva a peremkerület lepusztult hídját, a rozsdát is, mellé tervezve az áruházcsarnokot.
   Aztán a másik emlékpont a Felsőcsatári úti aluljáró. A sráfolás, a málló beton ugyanaz, ugyanúgy. Gyerekkoromban ez az első aluljáró volt, a másodiknál lakott Mama. Emlékszem, igen ritkán, ha apámmal a gyorsforgalmin mentünk, mindig féltem ebben az aluljáróban, hogy baleset ér minket. A második ilyen szerkezetet átépítették alulból felüljáróvá, amikor csinálták, nagyon bosszantó volt. Részben a teherkocsiforgalom miatt, részben mert akkor éreztem először, hogy elvesznek, lerombolnak valamit végérvényesen az emlékeimből. Hiszen innen, a Steinmetz kapitány úti aluljáró mellől néztük minden évben az augusztus huszadiki tűzijátékot, Mamával és Gabival átrohanva az úttesten a korlát mellé, felülve a betonszegélyre. Bizsergető volt, nem csak az, hogy kiválóan, bár picikében láthattuk a programot, inkább, hogy mindkét oldalról autók robogtak el mellettünk, szinte centikre. Mama bulis nagyi volt, de ezt csak most tudom, akkor ez így volt normális nekem.
   Ferihegy 1-es terminált, azaz a repülőteret, hisz gyerekkoromban nem volt másik, bezárták, csak elhajtottam mellette. De az emlék megvan. Javarészt bicajjal tekertünk Gabival ki oda, letámasztottuk egy oszlophoz - láncot sose vittünk, minek, senki se lopott biciklit - aztán felmentünk a teraszra és órákig néztük a fel- és leszálló gépeket. Nem zavartunk senkit, nem zavartak el, sőt, egyszer még valami üdítőt is ittunk az étteremben, hogy még hitelesebb legyen a fejbenmesénk. Mert Gabival mindig képzelettörténeteket játszottunk el, általában valami bűnözőset. Aldo Moro meggyilkolása után például ő lett a sztár, kitaláltuk, hogy lehetett, aztán tovább szőttük a sztorit. De voltak másfélék is, pideonés, csupatis (lásd: Kántor nyomoz), hogy a legfontosabbakat említsem. Aztán később busszal mentünk ki, itt cigiztünk először, játszottuk a nagyvilági főcsőt, álmodoztunk. Ebben az is segített, hogy Mama a nyugdíja mellett dolgozott egy ideig Ferihegyen a konyhán, így mindig valami csuda dolgot hozott haza: hol téliszalámit, hol fura sajtokat, hol rétegelt lemezre hasonlító struktúrájú kék-fehér, lila-fehér, vörös-fehér rétegzésű műanyag tálakat, hol kiskanalat, szóval valami meglepetés mindig akadt. Mindegy volt, hogy mi, mert benne volt az utazás szaga.
   Ferihegy kettőről már csak felnőtt élményeim vannak, és most újra látva ezt a légikikötőt, hát, be kell valljam, Várna jutott róla eszembe, nagyjából annyira tűnik kültelkinek ez a reptér a többi európaihoz képest. Kicsi, szerethetetlen, értelmezhetetlen, és érződik a seft, a lehúzás szaga. Borzalmasan szégyelnivaló hely.
   Gyorsforgalmi út. Gyerekkorom álomvilágával kötött össze ma este, már ezért megérte autóba ülnöm, nem beszélve Csongi kedves ajéndékáról. Ha újrakezdhetném, pilóta lennék.

Új hozzászólás