A fényképész, a precíz ember, aki folyamatosan megfigyel mindent, a világ dolgait, különösképpen látszik itt, hogy szíve közelében vannak a miniatűr felületek, amelyek tulajdonképpen ezt a képriportot tekintve talán pont a harmadik kép az és a negyedik, amely egy olyan helyzetet, világot mutat meg, a mesék, az álmok világát ezen a riporton keresztül, amely nem csak azért érdekes, mert a Gábor talált egy riportalanyt, „csudabogarat”, hanem mert ehhez a „csudabogársághoz” a Gábornak is van köze, affinitása, érzelmi kötődése. A fotós az, aki tulajdonképpen kiválaszt ezekből az empire, vagy XX. század eleji, vagy 40-es évek közepéből származó tárgyacskákból egyet-egyet, és fényképezőgépével közel merészkedik mindehhez a történethez, ami egy kis vitrinben húzódik meg, ahol a riportalany kellő nyitottsággal az odalátogatónak megmutat mindent. Az első kép azért nagyon fontos ebben a riportsorozatban, mert természetesen, hiszen már régóta látjuk itt Gábor munkáit, tudjuk, hogy egy körültekintő és precíz ember, idézőjelben, furcsán fogalmazva - rafinált fickó -, ha megnézzük az első kép jobboldali hátterét, akkor látjuk azt, hogy a lehúzott redőnyök miatt létrejött tükröződésben maga a fotós is szignózza magát. Ott van Gábor ahogy a fényképezőgépével kicsit meghajolva elkészíti ezt az üzenetet számunkra. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, nagyon jónak tartom, háromdisznós képsorozatnak értékelem, de zárójelben szeretném megjegyezni, hogy – Kedves Gábor, lassan itt az idő, hogy mindazokat, amelyeket állóképben képriportban nem tudsz megfogalmazni, pedig ez igazán a te műfajod, kellene keríteni egy kis kamerát, és ezeket hanggal, mozgóképformában feldolgozni, mert az általad küldött képek arról beszélnek, hogy pont a zenékkel, hangokkal, hiszen a rádióműsor is azt mutatja, hogy a hangok világa ugyanolyan közel áll hozzád, itt az idő, hogy tovább kellene lépni és el kéne kezdeni mindezeket mozgóképen megfogalmazni. (szőke)
értékelés: