hajHegyi Zsolt-2013.10.13. 12:10

haj
haj

Két képet kapunk, és megint felmerül bennem a kérdés, hogy miért kettőt. Ad-e ez valamilyen továbblépést, felelnek-e egymásra ezek a képek úgy, hogy ez a kommunikáció a két kép között folyamatos, és dinamikus maradjon? Én úgy érzem, hogy nem. Másról beszél a két kép, de ahhoz túl nagy a változás, hogy csak egy pici elmozdulással folyamatossá tegyük ezt a billegést, viszont ahhoz meg kevés, hogy egy történetnek a kezdő és a végpontját kapjuk. Ha ezeket nem tudjuk megoldani, akkor nem tudom, hogy miért van két kép, és inkább azt érzem akkor ebből, hogy valamiféle bizonytalanság van, hogy melyik kép az, amelyik erősebb. Ha engem kérdezel, akkor az első, mégpedig azért, mert az tónusban rendben van. A második képnek a jobb oldala nagyon kivisz ebből az egészből, nem tudok úgy fókuszálni, ráadásul ez a tincs, ami magába visszafordulva egy körformát hoz létre nekem kevésbé izgalmas, mint azok a vonalak, amik úgymond kifutnak a felső képből, az nekem izgalmasabb. Úgyhogy, ha választani lehet, akkor az első képre teszem le a voksom. Megint azt mondom, hogy jó irány, jó ötlet. Tessék bátornak lenni, működik ez önmagában is. Megadom a 3 csillagot az első képre. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Igen, én is úgy érzem, hogy az összehasonlításnak, vagy viszonyításnak nincs itt különösebben szerepe. A haj önmagában persze kicsit rémisztő, vagy inkább fájdalmas is tud lenni. Bizonyára ennek mélyen gyökerező kulturális előzményei is lehetnek.

Nekem nagyon tetszik!Ötletes, érdekes, de lehet én csak egy képet választottam volna, nevezetesen a másodikat. Szerintem egy kép is eléggé kifejező itt.

Új hozzászólás