Örülök ennek a képnek, hogy Ágnes végre ismétel valamit, ami fontos neki, amihez köze van, amihez a viszonyrendszerét keresi, és annak is örülök, hogy a saját elhatározását merte felülírni, és újabb irányt kipróbálni, mi van, ha Endre függönylukát nem használja, mi van, ha ő kezdi alakítani a saját környezetét a saját belső képéhez igazítva azt. A kép nincs még készen, ez egy tanulmány, de mint a puzzle darabjai, kezd összeállni a megoldás. Nem mondok ötleteket, nem akarom befolyásolni Ágnest, jó irányban keresel, várom a folytatást. (hegyi)
Szeretem Ágnes a fotóidat, de számomra olyan gyakran valami félelmetesről beszélnek. Mire ébred ez a vasárnap hajnal? Elzártságra, sivárságra, kémények, antennák hálózatára. Az egyedüli ami oldja nekem ezt a sivár eszmélést az is egy hatalmas fekete súllyal telepszik a fotóra, jobbra fenn: talán egy kabát van ott. Ezesetben azt jelenti nekem, hogy elértem idáig, itt vettem le... Nem hiszem, hogy függöny, mert ahhoz rövid.
A felragyogó Nap is egy kéménybe ütközik, az töri szét a fényét, nem tudta még leküzdeni a tetők csontvázsszerű közműárbócait.
Zárom, ahogy kezdtem: szeretem et a fotódat is Ági, bár roppant fájdalmas nekem.
Üdv. István
Köszönöm a hozzászólásokat. Igen, az a függöny felső része, nem kabát, bár nem rossz ötlet. És ilyen a kilátás az ablakomból, mindig meglepődöm az ellentéten amit a felkelő nap és a kémények, antennák adnak.