Halpiac
Halpiac
Halpiac
Halpiac
Halpiac
Sousse, Tunézia.

Nagyon kedvelem ezt a képriportot, ezt a beszámolót, amit a Gábor számunkra itt átad, és azt kell, hogy mondjam, hogy az itt látható képekkel maximálisan egyetértek. Egy jó ritmusú vásárlási procedúrát látunk ugye a halpiacon, és Gábor még arra is ügyelt, hogy szinte a halszag is átjön. Ezt illatnak azért nehéz nevezni. Egyetlen egy megjegyzésem van ehhez a képsorhoz, hogy valószínű, hogy ide bementünk ebbe a helyiségbe, és valószínű, hogy ebből a helyiségből egyszer csak távoztunk, tehát azt én egy picit hiányolom, hogy maga ez a hely nincs kívülről megközelítve. Tehát a történet olyan, mintha én a hallgató egy baráti beszélgetésbe félútnál kapcsolódnék be. Maga a helyzet az jól látszik, hogy itt van egy megszemlélése az áruknak, majd a kiválasztás megtörténtével a vásárlás, de mégiscsak azt gondolom, és ráadásul Gábor szorgalmira küldött is képet, ami egy utcai felvétel, tehát én azt gondolom, hogy valahol ezt az egész belső teret jó lett volna a maga kultúrkörével, a maga beágyazódásával is jelezni, akkor lenne nekem teljes a rendszer. Ez az egyik, amit mondani szeretnék. A másik, hogy láthatóan a képek nagy részén természetes világítást használt az alkotó, az első képen az a hülye vaku az valamiért elsült, és ez nem annyira korrekt dolog, mert ettől nagyon kétdimenzióssá válik maga a kép. De a képsor az abszolút jó ritmusú dolog, nagyon érzelmes megközelítés, és hát egy olyan kultúrkörről mesél nekünk, amit itt Magyarországon mi, hát, nagyon elvétve találhatunk meg, és azt is csak módosított formában. Úgyhogy én azt mondom, hogy a képsorra én a két disznót megadnám ezekkel a lábjegyzetekkel, amit elmondtam. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

En meg azt mondom, hogy szerencsere nem szagosak a kepek :):)
Az utolso elotti kep az nagyon ut!!!!

Nekem is eszembe jutottak a te tavalyi képeid. Meg hogy hogy beszóltam a "túristafotókra"

Szép emlékeket idéz nekem ez a képsorozat. A szagok és az illatok is átjönnek. Jó kis hely Sousse!

Új hozzászólás