Hársfa
Hársfa
Hársfa

Három képből álló sorozatot kaptunk, én a harmadik képpel nem nagyon tudok mit kezdeni. Én értem, hogy Ágnes szerette volna rátenni magát erre a képre, olyan sokszor mondjuk ezt, hogy legyél benne, hát itt most megkaptuk, benne van Ágnes, de ez valahogy olyan vérszegény, hogy tartom ezt a hársfavirágot, és akkor mutatom a fának, hogy ez leesett rólad, elvesztetted. Ez nekem csinált, mache. Az első két kép rendben van. Az első kép a füvekkel, és ezeknek a ritmusával nagyon izgalmas, azért nem ártott volna, ha a horizont helyén van, a második kép, úgy, ahogy van, kész van, az olyan, mint egy Hokusai-féle fametszet, ebbe egy millimétert nem tudok belekötni, ez egy száz százalékos kép. A két kép külön is megállna, az első mondjuk kettő csillagos kép, a második abszolút három, a harmadik nulla. Így együtt egy csillag, mert tessék eldönteni, hogy mit akarunk csinálni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Az első képen az alul lévő növényzet, (nád, sás, nem tudom) felborítja a hársfa tömbjét és nyugalmát.
A második kép az nagyon tetszik. A már haldoklásnak indult fa méltóságát szépen jeleníti meg.
A harmadik, szerintem túlmagyarázós.

Új hozzászólás