Felfoghatjuk ezt a képet úgy is, mint egy kettős portré, látunk egy kissrácot és egy kecskét, vagy zergét, és amit ebből a képből le tudok szűrni az, hogy a kisfiú részéről egy abszolút nyílt és őszinte kommunikáció van az állat felé, és ő ezt hagyja. A hátára tett kéz egyértelműen azt jelzi, hogy emberhez szoktatott állatot látunk. Nem egy hagyományos megközelítés ez, mert a barátságnak részterülete az, hogy miféle kapcsolatokat ápolhatunk az állatvilággal, és ebben is speciálisnak gondolom azt, hogy nem egy szokványos háziállatot látunk, hanem egy kecskéhez hasonló állatot. Amit kicsit hiányolok, az a környezet, nyilván valamilyen szituációban történt ez, és ha ezt valamilyen módon ábrázoljuk, vagy legalábbis utalunk rá, akkor az közelebb vihet a képhez, nem lesz ennyire körbevágva az egész. A sapkánál eléggé kritikusnak tartom a képhatár meghatározását, de a kép őszinte és jó. Ennél sokkal többet ebből nem nagyon lehet kihozni szerintem. Azt még hozzátenném, hogy a Barátság leckénél egy lépéssel még tovább kellene menni, tovább kellene gondolni ezt az egészet, mert itt az elsődleges saját magunk meghatározása, az, hogy mi mit gondolunk a barátságról, mi hogyan éljük ezt meg. Ha ezt valaki máson keresztül próbáljuk meg elmesélni, abban van egy adag szemérmesség, egy adag olyan távolságtartás, amivel Csabáról nem biztos, hogy sokat megtudok. Márpedig a cél az lenne, hogy saját magunkat fejtsük meg, mert ez által fogunk tudni közeljutni majd egy más személy ábrázolásánál az ő megfejtéséhez. (hegyi)
értékelés: