Ezt a leckét szerintem többféleképpen lehet felfogni és feldolgozni. Ez a lecke látszólag humoros, és el lehet ebbe az irányba is menni, ez most ilyen megoldás. És lehet egy teljesen más attitűdöt is hozni - a kérdés persze a lecke "anyjához" is szól, hiszen az ő megoldása vagyis az ős-aztcsinál lecke is magán hordozza ezt a kettősséget.
De. Többek között ezért adtam három disznót. Talán ezt most nem írtam így le, de a tudatosságot fontosnak tartom, és minden ami improvizáció akkor fér bele, ha nem viszi el a dolgot. Persze ez nem azt jelenti, hogy én nem eshetek ebbe a hibába : )
Ebben a filmben két ki nem számított improvizatív dolog van összesen. Az egyik hogy beestem a fáskamrába. A másik, hogy a kutya megszagolta a kamerát.
Azt is gondolom, hogy amikor leforog egy anyag, akkor ott eldönti az ember, hogy a véletlent, az improvizációt benne hagyja-e vagy zavarónak tartja és újra forgatja. Itt a döntés az volt, hogy benne marad és nincs vágás. Tehát az impro, a véletlen onnantól tudatos, hogy a döntést meghozod, hogy marad és nem törlöd. Nem?
Értem, értem.
Abban igazad van, hogy az is egy fontos döntés, hogy kinek a kezébe adjuk a kamerát, és vannak előre ki nem számítható dolgok, melyek akár jók is lehetnek, de itt ez a ki nem számított dolog elviszi a filmet a mondanivaló irányából. És ha fontos a tartalom, akkor szerintem ez nem megengedhető. Itt a formát jóval erősebbnek érzem, mint a tartalmat.
Én úgy vagyok ezzel a rendező-szereplő-operatőr dologgal, hogy ha már ugye az ember kiadja a kezéből a konkrét irányítást, és azt mondja, hogy van egy operatőröm, akkor ebből azzal jön ki a lehető legtöbb, hogy ha elmondom, mit szeretnék, mi fog nagyjából történni, de hagyom dolgozni a maga meglátása szerint az operatőrt, hiszen ő az, aki a szeme az eseménynek.
A lecke sorrendben igazad van, ez egy impulzív helyzet volt és akkor kellett leforgatni, amikor erre mód tudott adódni, és tehettem volna azt is, hogy raktározom a cuccot, amíg nem érek el idáig a sorban, de a közlési vágy erősebb volt. :)
Hogy miről szól a film? Szólhatna arról, hogy mit akar Hegyi "azt, amit akar", de itt ennek valamelyest egy ellentétes megfogalmazása látszik. A kotonruha, a rohanás ide-oda látszólag céltalanul nem az, amit akarok, amit szeretek, hanem egyfajta protestálás.
Először is: Számtalanszor megkaptuk már, hogy a leckék sorrendje nem véletlenül az, ami.
Ha ez a lecke arról szól, amit akar az alkotó, akkor felvetődik a kérdés, hogy mit akar az alkotó, aki tulajdonképpen a szereplő. Ki akar vetkőzni? Miből? Meztelenkedni akar? Miért?
A filmről nem tudok érdemben szólni, mert úgy gondolom, hogy nem a film szereplője volt a film készítője, ugyanis az operatör erősen irányította az eseményeket azzal, hogy meglátta a kutyát, és felhasználta, szerves részévé tette a filmnek.
Hegyi Zsoltnak három disznót javasolnék a bátorságáért, Szőke Andrásnak pedig ötöt a filmért.
A történet háttere az, hogy ez a körkötött minekhíják ez lényegesen kisebb, mint amire emlékeztem. vagy én lettem nagyobb, a fene se tudja. És hát az a helyzet, hogy alig fértem bele, és a nagy izgatottságban például a kalap lemaradt. Mert volt az is. Szép. És aztán meg az volt, hogy a koncepció ki volt találva, csak előtte le kellett volna járni a terepet, szóval hogy innen-onnan felbukkanva akartam képbe kerülni és közben ordítani, csak hát az innen oda megakadt a sufniajtónál. Aztán annyi energia ment el azzal, hogy egyáltalán ki tudjak onnan kászálódni, hogy a végére már a vetkőzés nem ment úgy ahogy terveztem.
Erre a Bobbysra gondoltam, igen.
És azt még nem mondtam, hogy érdekes az operatőr szerepe, vagy átalakulása, aki kezdetben kissé közönyösnek tűnik, (például nem követi jobbra el a szereplőt) aztán belelendül, érezhető a növekvő lelkesedése, a kutya őt is aktív szereplővé teszi, végül belekuncog, címet is ad, szinte magáévá teszi az alkotást.
Kritikusan pedig annyit jegyeznék meg, hogy szerintem a véletlenek összjátéka viszi el a hátán a filmet, szóval úgy érzem, hogy az eredeti koncepció nem lett volna erős.
(Nekem az a csőhacukás futás önmagában nem lett volna elég humorforrásnak.)
http://szoke.estiskola.hu/2007/02/03/bobby/
Erre gondolsz, Márti?
Bobby kutya nagyon kameraérzékeny darab. :)
Amúgy az életben nem így van, hogy kifelé azt csinálunk, amit akarunk, befelé meg amit sikerül?
Nem, nem. Ez a "csinálja mindenki azt, amit sikerül neki" lecke megoldása, ami még nincs is feladva:)
Nekem a kutya improvizációja tetszik benne a legjobban. Szerintem nagyon tehetséges jószág, már a gyermekkoros leckénél is akartam mondani, hogy amikor váratlanul elmegy a háttérben, az szürreális magaságokba emeli a történetet. (És még emlékszem arra a régi akciójára is, -már nem tudom melyik kisfilmben, de valahol az elején volt- amikor nem hagyja magát megfogni, és így -úgy ahogy csak egy ellenszegülő kutya tud- kiugrál-oldalog a képből.)
Van egy térben előre és hátra mozgó, ismétlődő, metrikus rendszer, ami az operatőr alatt elhelyezett függőpad által jön létre, és ez okozza a kert horizontjának emelkedését-süllyedését. Ez ugyanakkor nem lépi át azt a határt, ami meghatározóan intenzív vagy csak valahol az érzetszint alatt lenne jelen. Ez azért van, mert az operatőr nem próbálta ki előre ennek a technikai ötletnek a működését, és emiatt néha bizonytalan a képen belüli kameramozgás. Az szándékosnak tűnik, hogy a kamera időnként ellenmozgásokat végez. Ez valószínűsíthetően szándékos, hiszen a szereplő és az operatőr megbeszélhették, hogy honnan fog befutni a képbe, és merre fog haladni. Tehát a kamera ellenmozgása tudatos, de itt is határozottabbnak kellett volna lenni, azaz az ilyen akciókat is klasszikus színházi vagy játékfilmes helyzetként kell felfogni, és le kell járni, meghatározni a pontokat, amik várhatóak, kivéve az olyan improvizatív helyzeteket, mint amikor a szereplő a fészerbe bezuhan, és összetöri magát. Ezek az improvizációból fakadó helyzetek, amik – feltéve, hogy a szereplő nem hal meg – izgalmasabbá teszik ezt a fajta képi anyagot. A film vége az egyfajta önreflexió, ami azt erősíti, hogy egy ízig-vérig home videót látunk, tulajdonképpen ebben a használt zokni, a farmernadrág széle is kapcsolódik, és itt esetleg kérdés, hogy határmezsgyén mozog-e, azaz egy tudatos belógatás a képbe, vagy igazából egy spontán helyzet. Az egész etűd jól szerkesztettnek tűnik, és erénye, hogy vágás nélküli mozgásokkal, a térben előre-hátra mozgó hintával, és a jobbról-balra mozgó szereplővel egységesen működik a rendszere. Ahogyan a fészerbe zuhanás, úgy a kutya improvizatív jelenete is ékszere ennek a filmnek, és itt jegyezném meg, hogy azért az állatok többsége az elektromos készülékekkel eléggé ambivalens viszonyban vannak, elég ritka, hogy közel jönnek a kamerához, főleg ha hívják őket oda, mert ők érzékelik a gép elektromos erőterét. Itt lehet valami, egy zokni, annak az illatanyaga, ami a Bobby odajött a géphez, és ezáltal a kép személyes makróközegét is a film kihasználja, gondoljunk itt az optikába nyalás epizódjára. Mindezeket is összevéve egy igazi házi videót, egy gesztusfilmet láthattunk, véleményem szerint kettő disznó.