Ezeknek a fotóknak a legnagyobb feladata mindig a világítás felől közelíthető meg. Látunk egy hátteret, valószínű ez valami tűzfal lehet, látunk valami üvegfelületet, ami valószínű az ablaküveg, látunk egy virágot, egy jácintot, látunk egy kis befőttesüveg darabot, és mindez egy átlós szerkezetben kerül bemutatásra. A helyzet az, hogy eleve egy furcsa, mondhatni szokástól, vagy az átlagos kép méretektől eltérő kivágást alkalmazol. Ennek csak akkor van létjogosultsága, ha a kompozíció ezt kívánja. Szeretnélek ettől a nagyon eltérő képaránytól visszatántorítani, mert azt gondolom, hogy ennek még nincs itt az ideje. Lehet majd ezzel játszani, de ahhoz nagyon erősen kell tudni a kompozícióval és a tömegelhelyezéssel bánni, hogy ezek működjenek. Térjünk vissza a normális képméretekhez, jó? Tehát négyzetes, téglalap, 4:3, ezek legyenek azok, amikkel foglalkozunk. Azért, mert itt magát a kompozíciós problémát is ez buktatja le. Az, hogy nincs kiegyensúlyozva a tömeg, és így nem tudtál mást kezdeni, minthogy kisollóval elkezdted vagdosni és minden mást levágtál róla, hátha ez így megáll a lábán. És azért nem tud megállni, mert ettől még megmaradt ez a tömegelhelyezési probléma. Van egy viszonylag nagy tömeg ezzel az edénnyel, de a lényegi mennyiség az a virágnak a szára, és a virágocskák és ezt a nagyon határozott vonalat kell valamivel ellenpontozni. De mi lenne képes erre? Valami nagyobb tömeg, ami tónusban ebben az irányban játszik. Azért kezdtem el az elemzést azzal, hogy a világítás lehet itt a fontos megfejtés, mert jelen pillanatban bedöglött az a része ennek a növénynek, ami a virágja lenne. Valamennyi súrlófény kirajzolja a formákat, de maga az egész egy szürkés tónusban marad és ettől koszos jelleget ölt. Ezt a koszosságot nem nagyon lehet jól befogadni. Olyan az egész, mintha valahol ottmaradt volna szegény, egy ilyen búcsú helyzetben. És ha ehhez még hozzávetem azt is, hogy ezek a szárak is eléggé furcsán kerültek ide, akkor ez így ebben a formában esztétikailag eléggé problematikus. Lehet a pusztulással foglalkozni. A pusztulásnak megvannak azok a kérdései, hogy esztétikus formában történik-e meg, vagy nem. Az egyik fő irány, az talán az lehet, hogy az elszáradás az mindig pozitívabb tónust, formát hoz, mint a rothadás, tehát azt kerüljük. De az elszáradásnál is kérdés, hogy milyen módon megy végbe. Van egy középállapot, ami még nem igazán szép, ahol már nincs élet, de még nem jött létre az elszáradás. Erre is érdemes odafigyelni. Például ennél a növénynél, le kell önteni a vizet, hagyd még egy darabig, adj még neki 2-3 hetet és ott már beáll az a stabil állapot, aminél fotózhatóvá válik. Ez még nem a stabil végpont. Az sem baj, ha egy köztes állapotot fogunk meg, csak vigyázni kell arra, hogy az nem biztos, hogy színesben jól megoldható. Összefoglalva: az egyik fő iránynak azt gondolom, hogy a világítással kell játszani, igenis deríteni kell ezt az egészet, hogy éljen és kijöjjön ebből a szürkés fátyolból. A másik az, hogy ennek a folyamatnak meg kell találni azt a pontját, ami esztétikailag megoldható, nem kötelezően színesben, valószínű, hogy ez fekete-fehérben könnyebben megoldható lesz. A harmadik pedig a tömegelhelyezés, mert attól még nem oldódik meg ez a probléma, hogy átlósan fogod, és levágod a környezetet, hanem vagy térrel kell megoldani, tehát maga a tér lesz az ellenpont, vagy pedig a növénynek egy olyan részénél kell keresni a megoldást, ami ellenpontozhatja ezt a nagyon erős, felmeredő fallikus formát. Javasolnám Robert Mapplethorpe csendéleteinek a vizsgálatát, mert szerintem, amit én itt most elmondtam, azt összefoglalva a képeinél láthatod is. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)