Karácsonyra kamerát kaptam, elutaztunk a barátainkhoz és ott vettem fel vele az első felvételeket. Ezeket láthatjátok. Bár közben formálódott egy laza koncepció a fejemben természtesen nem készült el a film, lehet nektek nem is fog többet mutatni mint egy homevideo, mégis összevágtam és megmutatom. A filmben két olyan ember szerepel (az egyik látszik, a másik csak a hangjával) akik már 20 éve barátaim egy olyan közegben, ahol sok minden történt már velünk, velük. 20 évet, az adott pillantot és ezt a két egyébbként sem hétköznapi embert, a viszonyainkat meg a karácsonyt nehéz szétválogatni vagy épp összerakni mégis talán megérződik valami ezekből, mintahogy néhány korábbi filmben szereplő elem forrására is talán kicsit fény derül. Zene nincs bár András mikor elmeséltem neki mi van a fejemben a kamera mögött, rögtön Cseh Tamás Fehér babák takarodója című nótáját dobta, alá is tenném de nincs meg digitálisan így aki tudja képzelje alá.
Gratulálok! Eddig ez a filmed tetszett le a legjobban. Tetszik a kamera mozgásának esetlegessége is, mert pont azt adja, amit a beszélgetések a háttérben, egy fesztelen hétvégi esti hangulatot a szerettekkel. Szinte el is volta a figyelmemet arról, hogy nincs eleje és vége. Nagyon jó, és endkívül személyes.
Ohhh Jeeeeeeeeeeee!!!!! Vegreeeeeee
Szupeeeeeerrr Gratulalok. Mostantol film film hatan... (remelem) :)