Kérlek, olvasd el még figyelmesebben, az előző hozzászólásom.

István, nem kiállítóterem, nincs miért megorrolj rám. Csak azt kérem, hogy első evidenciának vegyük azt, hogy az alkotó tudja, mit csinál, okkal teszi. Aztán lehet boncolni, de ha ezt nem fogadjuk el, hanem helyette elmondjuk, mit gondoljon, az szerintem nem a képről való kommunikáció lesz, hanem egyfajta megméretése annak, hogy a gondolat szabad-e. Az, hogy kiszálazunk valamit, ami nem véletlen hibaként került oda, vagy figyelmetlenségből, az nekem a szándék negligálása. Meg lehet kérdezni a miértet, és választ is kell adni rá.

Akkor az akadálymentes verzió:
Tetszik a fotó.
Nem tetszik a trükk.
A címből értem a családot.
Nem beszéltem mobilról.
Nem érdekel hogy mobil.
Arra gondoltam, hogy érdekel a véleményem.
Arra gondoltam, hogy ez nem kiállítóterem.
Nem gondolok arra, hogy ne tudnád mit csinálsz.
Nem gondolok arra, hogy létezik egyetemes igazság.
Nem kell ismételned.
Nem kell elfogadnod, amit írok, vagy mondok.
Elég, ha elolvasod. Figyelmesen.

István, egy kép megannyi kérdést vethet fel, neked két fő irány a trükk és a család, amit nem fogadsz el. Tamástól még hozzá jött, hogy miért vágja el az ablakkeret. Tehát ha eleget akarnék tenni mondjuk csak kettőtöknek, akkor feltenném valami piedesztálra a két tárgyat, hogy csak ők álljanak itt, mindenféle roncsolás nélkül, avagy na jó, tegyem ezt rá egy tükörre vagy üvegre, ami mocskos, ha mindenképp ragaszkodom a magam maníros trükkjéhez. Jó. Ha időm engedi, meg fogom csinálni, bár semmi értelme számomra, mert meg tudom csinálni, vagyis technikailag meg tudom oldani, de minek? Készítsek képet, aminek mondanivalója, üzenete nyomokban se fogja tartalmazni azt, amit akartam?

Félre ne tessen érteni, ha a kép vacak, nincs mit tenni, vacak. Meggyőzhető vagyok. De nem onnan, hogy mi ez az effekt, meg mi az hogy mobil. Nem és nem. Az lehet, hogy nem adja könnyen magát, de a csípőből elutasítás helyett mi lenne, ha onnan indulnánk, ami az alkotói szándék volt, három kép, címekkel megspékelve, és elfogadnánk, hogy nem véletlenül hordta a szél rá az effektet, mert épp ezt dobta a gép, hanem szándékoltan ezt akarta használni a nyomorultja? Talán messzebb jutnánk.

Itt ülök e két váza mellett, nap mint nap látom őket. Két váza, nem több. Egy rövid pillanatra megszemélyesítődtek, családi emléknyomhordozóvá. Mint írtam, vacilláltam, hogy csendélet, vagy család, mert ez utóbbinak feldolgozása valóban igényel némi elfogadást, míg ha csendéletbe teszem, akkor mindez megmarad az esztétika szintjén, nincs több duma. Aztán amikor Dani leírta amit, rájöttem, hogy kishitű voltam, amikor nem mertem a családba tenni. Ennyi az ok.

Azt nem értem, hogy arra, amit írsz, ott van a középső kép, nem is mobil, nem is effektes, tessék. De mondd, miért nem megy így sem, hogy elindulj azon az úton, amin én elindultam?

A modorosság itt jelzőként merült fel, és nagyjából a műviesség, kimódoltság szinonímájaként, amire igazából nem lenne szükség sztem sem. De ha úgy tetszik, úgy írom, hogy az én szememben ezt a trükköt már rég levetette az idő. És ránézek a fotóra, és látom ezt a szépelgést. Miközben nagyon izgalmas dolgok történnek a fotó lényegi részében. Epersziruppal leöntött somlói... Minek? Ennyi a kérdés.

A modorosság, manír egyrészt nem csak negatív konnotációban ismert a művelt nyugaton, hiszen modora egyrészt jó esetben van az alkotónak, ettől lesz felismerhető, másrészt a festészetben logikus és szükséges átmenetként volt jelen. Másrészt tartom, hogy egy, vagy kis számú alkotás alapján nem mondható meg, hogy valami modoros-e. Az, hogy egy esztétikai "csomag" manír vagy stílus, azt képek nagy száma és az idő mondja meg.

Tökéletesen értem a viszolygást az effektektől, mert sokan használják arra, hogy a nem létező tartalmi és formai ügyeiket összerántsák vele. Jó kis archaikus, meg de jó roncsolt, és a szar képből csinálnak vele valamit, ami elsőre tetszetős, de a szavatossági ideje három napon belül van. De tartom, hogy ez akkor igaz, amikor a kép utólag kapja ezt a pofont. És tartom azt is, hogy minden eszköz megengedett, amennyiben tudatos alkotói célt szolgál.

A modorosság nem taps. Hmmm? :)

István, egy kézzel tapsolni. Hmm?

((((hogyne lehetne modoros akár egy fotó is, csak keresni kell hozzá egy kopottas klisét :))))

Tamás, épp ezt mondom, hogy a modorosság számomra egy képből nem kideríthető. Egy kép az egy kép, a modorosság meg irány, ami egy képből nem megmondható, szerintem kettőből sem, sőt, ötből sem.

Nincs baj az újrakezdéssel, sőt, ismersz, meg a munkáim is ismered, az ablak jó terep nekem, kedvelem, hogy dolgozzak vele. És fogok is. De itt és most azt kell mondjam, nem azért, mert hogy ezen bármit bánnék. Ezt így akartam megcsinálni.

Zsolt, abban nem tudlak követni, hogy hány kép lehet modoros. Ha egy nem, akkor kettő?
De nem ez a lényeg. Szerintem, megláttad a lehetőségét egy nagyon jó képnek, amit én is látok. Csak, mint tudjuk, agy nagyon jó csendélettel, rengeteg munka van, időt és energiát kíván. Az esetleges félsiker után, pedig újrakezdést, ami a legrohadtabb dolog a világon.
Ha rákenünk valami kész gyári hangulatot, az majd elviszi a dolgot. És valóban, az eredmény tetszetős lett. De mi van a fejedben lévő igazi képpel?

Na mert hogy egy kép az egy kép, belső kohézióval, ami vagy megy vagy nem, de a modoros az nekem inkább egy sorozat, egy folyamat, alkotói helyzet lehet, amikor egy modort felkap valaki és abban mozog és csak abban.

Én a képről beszéltem, mint általában.

Ja, ez igaz. Sportra nem használnám. Ezért is próbálom fogalmazni, hogy ha ismerem az eszközöm, akkor az evidens, hogy tudom, mire alkalmas és milyen keretek között, azaz pl egy lemezes fakamerával nem akarok partifotókat készíteni, bár csábító, hogy mit hozna, ha sikerülne, de azért alapvetően nem erre használjuk.

Tamás, a kérdés az, hogy lehet-e modoros valami, amiből még nincs sok elemünk. Vagyis hogy a kép modoros vagy az alkotó?

Mondjuk sport fotózásra, szerintem nem annyira alkalmas a mobil (lassúnak tartom)

Érdekes diskurzus. Sajnos a technikára futott ki, pedig sohasem az a lényeg, bár ezt Zsolt is kifejti, elméletben. Mert a képeken mégis a szoftver uralkodik. Ha alaposan megnézzük a Nikonnal készültet, bizony nem ugyanolyan, mint az Instagramos.
Kissé modorosak a képek és szerintem az, hogy az ablakkeret elvágja az üvegeket, alapvető kompozíciós hiba. Ha egy vonalban lenne az üvegek talpa az ablakkeret világos csíkjával, az szerintem sokat javítana.
Amúgy, a két üveg, a háttér, a függöny, stb, nagyon szép képet is eredményezhetnek. El kellene hagyni a családi dumát, a képet megédesítő rátett réteget és koncentrálni erre a két gyönyörű tárgyra, a fényekre és a kompozícióra.

Zsoltnak fontos volt ez a kísérlet, vagy példázat, 2 vagy 3 eszközzel, szerintem ez tök jó, és persze, jó az is hogy szó esik erről is, hogy mivel készült, de szerintem nem olyan érdekes jelen esetben, mert hozza azt a szintet, amiben nem hátráltató, ez rögtön látszik. Részemről a kérdés az utómunka, ami szerintem nem "labor" hanem fotóautomatika egy szupermarketben, fílingvarázsló, a szépia és a szelektív kolor tesója :) Én ezzel szeretném szembesíteni a hozzászólásokért fotóstársként epekvő pedellust. Szerintem ez az eszköz ugyanolyan, mint amiket üldöz másoknál...

És szerintem vizsga, nem produkció, mert a Látszótéren vagyunk, nem egy kiállítóteremben. Nem? :):)

"bizonyos szint felett nem alkalmas a mobil"

Ezt pontosítsuk, mert így nem nagyon értem. Bizonyos szinten mit értünk?

Szerintem már lassan rohadtul mindegy, hogy mobil vagy nem mobil. Egyik ismerősöm beleesett abba a hibába, hogy azt gondolta, minél drágább gépe van, annál jobbak lesznek a képei. Na, ez nem így történt, és mindig a gépet hibáztatta, és vett egy mégújabbat :)Nem ismerte fel, hogy a gép csak egy eszköz... Szóval csak azt akarom kihozni, hogy tényleg valahol fejben dőlnek el dolgok. Jó, állítom, hogy egy bizonyos szint felett nem alkalmas a mobil, de mi mezei felhasználóknál szerintem ez tök mindegy. Vannak helyzetek mikor teljesen kézenfekvő a mobil. Szóval én használom ezerrel :)

Jó olvasni a tanulságos eszmecserét, még akkor is ha közben kiderült mennyire rossz irányba is mentem önfejemmel.

Nekem bevallom nem jött le melyik mobil melyik nem. A technikát elfedte a kép esztétikája, és paradox módon a közvetítő közeg, a 760px.

(az én mobilos képeimet nézve ott a mobilság, mert jelentősen gyengébb a kiinduló kép is, néha mégis lehet azzal is érvényes képet alkotni)

István, de hát elkészítettem. Hey Sister a címe. Ja, hogy nem azt vagy nem úgy, ahogy te kívánod? Hmm. Produkció, vagy vizsga? Ha találok ilyes hatású tükröt, meg fogom csinálni, mert te kéred, de...

De tudod az van, hogy nem az úgymond effekt az, amivel baj van, amikor baj van. Hanem hogy szervül-e vagy nem. Épít rajta, hozzá tud adni, vagy nem. Három kép. Három hangulati és történeti irány. Ha mindet.... és basszameg, megint jön, hogy majdnem azt írtam, hogy ha mindet analóggal csinálom meg, de hát fenébe is, mindhárom digitális kép! Sose volt film, se hívó, se nagyítás! Ha kötjük a kezünket, meddig kössük?

Hogy jól érts, igyekszem pontosan fogalmazni tőlem telhetően. Amit gondolok, nekem egyszerű. Másnak amíg nem fordítom le, kínai. Értem. Tehát a lényeg nekem ott van, hogy befogadóként honnan közelítünk. Technika felől? Óriási tévedés. Ahogy Kincses mondta Demeter megnyitóján, hogy a Pál utcai fiúk sem csak pár srác snúrozása a grundon, úgy egy kép sem csak technika. ÉS millióan esnek abba a hibába, hogy azt hiszik hogy ha adva van egy jó technika, majd akkor fotósok lesznek. Lószart mama! A technika átok. Elhiteti, hogy már megy fél kézzel is. A technika mindegy. Erre próbálok utalni. Mindegy, hogy odatettem-e a tükröt vagy sem. Ha találok, mondom, oda fogom tenni. Költő hazudj, de rajt ne fogjanak.

Fú, de jó, hogy erről beszélünk. Mit hiszel el? Amit a szemeddel látsz? De hát be tudlak csapni. Mi van, ha azt mondom, hogy a középsőben nincs trükk? Hazudok? Igen, mert abban is van. Csak abban nem az iPhone a trükk. És ha elindulok ezen a vonalon, bizony oda jutok, hogy minden lehet hazugság, a technika felől. És ez nem csak ma van így a fránya digit világban. Nézz meg egy Man Ray képet. Túlvilági, egész fura, őrület, mi? Aha. És tudod mivel érte el? Hogy nem mozgatta a hívóban az üveglemezt, mikor hívta és ettől ilyen furán jött létre a kémia. Tudta, hogy ez lesz? Elsőre nem. Fogadok, hogy pl. elment pisálni, benne felejtette a hívóban és jé! Akkor Man Ray tulajdonképpen manipulált. Igen, analógban. És ez a dolog ma is megtörténik.

A kérdés nekem ott dől el, hogy egységes a dolog vagy sem, hogy együtt kiadja-e. Amikor azt mondtam neked, hogy csinálj portrét magadról, de egy arcportrénál is legyél meztelen, megütköztél, gondolom mások is, micsoda hülyeség, hisz nem látszik a képen csak az arc. Mit számít a többi. De a lényeg a jelenlétben van. Ha az megvan, akkor oké, ha nincs, elő kell hívni.

Mondok valamit. Ezzel az effekttel csináltam tesztet. Láttam, mit hova tesz, és ennek tudatában rendeztem a képet, hogy az, amit ő rátesz roncsolást az hogyan épül be. A golyókat, a függönyt, ennek tudatában igazítottam el. HA figyeled, láthatod, hogy a három kép nem csak tónusban más, a beállítás se 100% ugyanaz. És akkor kérdezem, hogy ha ezt így megcsináljuk, akkor ehhez képest mennyivel lesz más, ha ugyanezt egy tükörrel vacakoljuk el, hogy mi hol lesz és hova esik?

A kettes képen nincs rajta ez, mert az a Nikon. Nekem érvényes az is, mást mesél, más húron, más ívben. De az se tudatosabb, vagy ez se kevésbé az.

Félre ne tessen érteni. Igen, javarészt azt látjuk, hogy a 2 dolláros szoftver megoldja okosba a csávóka helyett. És az baj. De ez nem a 2 dolláros szoftver hibája. A szoftverrel semmi baj, egy laborelem. Ahogy a színházban sincs baj a színpadon mondjuk a Cadillac-kel. A baj akkor van, ha nem több mint öncél. Nem?

Én hiszek az alkotói szabadságban, Zsolt, tudom jól, hogy különböző eszközökkel lehet és szabad is és kell is alkotni. De, ha nem készíted el, mert megelégedsz azzal ami kényelmesen megadatik a szoftverekben, akkor nem hiszem el azt sem, amit olyan gyakran aláhúzol itt, aminek az a lényege, hogy bele kell menni abba az aurába amiben dolgozni szeretnél, hogy példával támasszam alá, hogy félakthoz is mondjuk teljesen meztelennek kell lenni. Hozzáteszem, hogy ilyen trükkök megtalálhatók például az általad korábban felejtősnek minősített Paint Shop Proban is (az enyém egy 8 évvel ezelőtti példány) két kattintás és megvan az olyan-mint-instant-érzés, és pont ettől a tömegszerűségétől lesz amúgy szerintem előnytelen. Lehet hogy a világon az első giccs sem volt giccs, hanem egyedi és művészi dolog, amíg a tömeges reprodukcióját nem kezdték, azaz itt is amíg ezt egyedileg megcsinálod hagyományos eszközökkel, addig hordoz valamit az effekt rétegében is, ami érték, amint tömegessé válik, megveszem 20 dolcsiért, vagy csak letöltöm a progit, kattintok vele, szuper, de már felejtős... nem? Vagy éppen használható a családi fotóalbumba, vagy ámulatba ejthető vele minden járatlan... nem így?
Ez persze egy ideológiai kérdés, nem a konkrét fotóról szól. Mert e fotók tetszenek, szépek, ami a fotó része, de ez az effekt ezért zavar, azaz sajnálom, hogy ott van. A címbeli történeted meg nem jött át nekem, csak a szövegből, szóval ilyen tekintetben sikertelen lenne mindhárom - az esetemben... Az enyém persze csak egy vélemény amúgy.

(((Nagyon szívesen folytatnám, de most nem lesz netem sajnos, nem otthon vagyok, és mennem kell, majd holnap vagy holnapután...)))

Nem. Azt is megmondom, miért. Mindegy, mi a "trükk", mi a technika és mi hogyan jön létre abban az értelemben, ahogy a párizsiról se akarom tudni, hogyan készül, viszont a pick békebeliért meg vagyok esve. Szóval ha működik valami, akkor mindegy, hogy az egy plusz réteg ide vagy oda. Hiszen épp ezért csináltam meg nikonnal is, hogy magam előtt tisztázzam ezt, hogy amit akarok, meg tudom csinálni, vagyis a technika csak eszköz. Az nem úgy megy, hogy fogja az ember és na, majd megoldja helyettem a gép. Kontroll van. A kontroll itt az, hogy mielőtt ezek készültek volna, a lehetséges összes variációt kipróbáltam (Hipstamatic a cucc neve, a lényege az, hogy választasz objektívet, "filmet", vázat és vakut ha kell, és ezek kombinációiból állítod össze a magad "gépét"), és csak miután már tudtam, mi merre hány méter, akkor fogtam neki a képkészítésnek. Hozzáteszem, hogy ez az egész egy beszédmodor, ami vagy adekvát tud lenni, vagy nem, nyilván ha mindenre rákerül ugyanaz a tájszólás, akkor már modoros lesz. Nem veszélytelen játék, de semmiképp nem gondolom, hogy a mai technikai lehetőségek mellett egyik vagy másik eszközt előnyben kell részesíteni, vagy méltánytalannak gondolni a fotográfia sosemvolt nimbuszához. Ha így lenne, megkérdem, hogy akkor mit mondjunk, egy 60 éves vagy egy 100 éves analóggal lejárt filmre érvényes fotózni, egy műanyag lencsés papírkamerával ér, vagy egy lyukkal ér? És ha már kérdéseket teszünk fel, akkor hol húzódik a határ? A Nikon jó, az iPhone nem? Mindkettő digitális hamisítványokat gyárt, ha akarom. Mi a különbség? A kérdés komoly, mert van egy igen rossz elitista hozzáállás, amit én a magam eszközeivel szeretnék kiszorítani. Ugyanis nem a ruha teszi az embert, nem az eszköze teszi a fotóst, hanem hogy mi van a fejében. Aki csupán az eszköz felől közelítve negligálja a mobilos fotózást, az nagyon téved, és azt kell mondjam, hogy nem sokat tud a kép mágiájáról.

Azért csináltam meg a középső képet, ami ha akarom kakukktojás, mert épp hogy azzal akartam szembesíteni, hogy mindez nem eszközfüggő. Fordítva is megjátszottam már ezt, hogy az instagramra - ami köztudottan a mobilfotózás kánaánja - feltöltöttem Nikonnal készült képet, persze áteresztve a mobilszoftveren, de mindenféle módosítás nélkül. Nem tűnt fel.

A kérdés az a hitelesség. Van valamiféle esztétikai, formai alapokon nyugvó stabil üzenet és ez koherens, vagy nincs. Ha tudom, hogy adott eszköz mit tud, és azt hogy tudja, akkor alkalmazni tudom, uralom. Látok sok mobilfotót. ÉS a mobilfotónak a baja nem az, hogy milyen eszköz csinálta, hanem az, hogy aki csinálta, nem volt eszénél, azaz nem tudta, mit miért csinál. Azt is mondhatom, hogy aki nem tudja, mit miért csinál, annak a kezébe adhatok egy Hasselbladot is, azzal se fogja tudni, legfeljebb a gép ad majd egy aurát neki, egy sajátos világot, de ez a világ önmagában nem viszi el a vállán a képet.

Itt van három kép. Kérdés, hogy ezek képesek-e mesélni, megszólítani, vagy sem. És ha nem, miért, ha igen, miért. Ez az, ami szerintem érvényes kérdés, és az ami a technika, az csak akkor kérdés, ha nincs párhuzamban az élményanyag irányával.

(Mellesleg zavarban voltam, mert hogy a mobilos ellenében azt írtam majdnem hogy a hagyományos géppel készült kép, de hát bakker, a Nikon d700 semmivel se hagyományosabb egy mobiltelefonnál. :) )

Értem Zsolt, és remélem picit segít az is, ahogy natúrban láttam, és ahogy hatott rám, értem a történetet is hozzá (így, hogy elmondtad, pláne). Szépek a fotók, no de úgy értem amit írsz, hogy mégis digi trükk ez a kopottság... nem csinálnád meg ezt a hatást nem trükkben is?

Három a kép, és egyiket direkt azért csináltam meg a nikonnal, mert hogy meg lehet-e, vagyis hogy csak a mobil az érvényes esztétika ebben, vagy a trükk, vagy mi. És nekem kiderült, hogy meg tudom csinálni a digittel is, meg a telefonnal is, vagyis nem ez a mérce. De a képek nem emiatt készültek. A két üveg miatt, anyám és apám miatt, akik e két üvegben testesülnek. Formailag, de a két forma egymáshoz kijelölt tere miatt is. Így család. Apa, anya, üveggolyók. Én. Nővérem. Így éltünk. Valahogy.

Ez a három fotó egyszerűen nagyon szép, első ránézésre megszerettem őket! Ez az első benyomás.

A családi duma körülötte viszont zavar (ez van, légyszi ne haragudj!) mert egyrészt nekem sosem jutott volna eszembe ez a párhuzam - jutott volna más, persze. Másrészt amit eddig itt építgettél le bennem, azzal ez a verbalitás ellenirányba megy, és ezért kicsit összerándul a szemöldököm, hogy most akkor mi van?

De a három fotó tetszik. Mert egyszerűen szépek, szép variációk. És minél kevesebb utólagos manipulációt érzek bennük, annál jobban tetszenek. Én most erre járok, nem tehetek róla.
És ha már itt vagyok, ennél a fotónál azt szeretném, ha azt mondanád, hogy egy kopott tükörből vagy foltos üveglapon keresztül fotóztad ezt, és nem digitális trükk a keret. Én ebben hiszek, azt szeretném, ha ez így lenne! De nem tudom letagadni, hogy zavar az olyanmintsége is már.
(Mert mi van azzal a műanyag ablakkeret? Nem volt valami autentikusabb ehhez a foncsoros üzenethez?)

Nekem amúgy tükröződés-tanulmány, és inkább tárgyfotó, vagy az elvont csend, magány, vagy még esetleg csendélet. Család a szövegen kívül ebben szerintem nincs.

A három közül nekem ez a leginkább érzelmes, leginkább múltidézőbb, leginkább elgondolkoztató a maga színeivel, emlékszagával...