Hiányzik, nem tudom miért.
Értem, és el is fogadom, csak most ezzel a képkivágással nem nagyon tudom azt, hogy mit tettél oda a szemedhez, hogy eltakard, hogy az milyen húsdarab. Az biztos, hogy valamelyik alkatrésze a testednek, vagy a tiédnek, vagy valaki másénak. Lehet, hogy esetleg egy talp? Vagy lehet ez mondjuk egy derék? Még azt is el tudom képzelni, bár, lehet, hogy ez tényleg elég vad asszociáció, hogy ez a kezed? Most itt viccelek, de azt azért tessék figyelembe venni, hogy nagyon nem mindegy, hogy valami felismerhető-e, vagy sem. Az arcod is egy áttételes üzenet, mert a szemöldökből, a szempillából és az orrból kell felismerni, meg talán minimálisan a szájból, de ez még sikerül a nézőnek. De hogy mi a franc van ott a kezed helyén, hát, arra azért elég sok asszociáció elindulhat, és amiket elmondtam, azok még a szelídebbek. Úgyhogy kicsit kevésbé kellene erősre vágni. Visszaadhatnám ezt? Ugye nem baj? Csak, hogy ezt még gyakoroljuk egy kicsit. Mert az üzenet érzelmi része jó lenne, csak most komikusba fordul az egész. Próbáljuk meg tovább dolgozni. És annyit még hadd tegyek hozzá, hogy érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy most szembesíteni akarsz, és ez a mesének a lényege, vagy pedig egy áttételesebb üzenettel akarsz egy helyzetet mutatni? Mert a nagyon közeli, tulajdonképpen nagy látószöggel megközelített portré szembesítő ereje lényegesen erősebb, ami nem baj, csak számolj vele, hogy ebben van egy ilyen önvád és önvallomás jelleg is. (hegyi)
Számomra szomorúság jelei lehetnek: :)
arra utaló testtartás, kéztartás, lesütött szem, könnycsepp, könnyes szem, elfordult fej, fekete-fehér képi világ, arcba temetett kéz, felvágott erek...:D
Hirtelen ennyi jutott az eszembe. De megmondom őszintén, elhamarkodtam ezt a kép feltöltést, és nagyon nem érzem magam erősnek egy ismétlésre.
Látod-e a homlokán, a szemöldökén és az orrán? Azért kérdezek, mert amit látok, abból tudok kiindulni. Ha az megvan, amit látok, utána már tudok asszociálni, együtt érezni, és elindul a történet, de ha amit látok, az nem pontos, vagy más irányba visz, akkor mindez nem működik.
Fejtartás, szemlesütés, a nézőpont (felülről lefelé néző nézőpont, alárendelt érzés, lenéznek rád)
Mindegy, én képzeltem bele túl sokat
És ha elemzed, hogy vajon ez a szomorúság miért nem jön át a képen, mire jutsz? Mi ábrázolja, érezteti a szomorúságot? És látjuk-e?
Tudom nagyon perverz de az egy kéz... Szomorú vagyok mert itt tényleg szomorú voltam és most újra szomorú lettem, mégha egyet is értek. Csak lehet hülyeség volt egy tök valós, intenzív érzelmi állapotról képet készítenem és beüldenem mert elsősorban a érzelmeim dominálnak mégha szar is a kép. Szóval izé. Ez van.
OK. Akkor kérdezek, látjuk-e a képen a testtartást? Szemet? Azaz amit látunk képes-e átadni az üzenetet? Félre ne értsd, nincs azzal baj, ha ez megtörténik ami itt megtörtént, hiszen javarészt nem a képekben élünk, hanem a valós jelenidőben, térben, és ami a képkereten kívül szorul, az is befolyásol - ez az, amit a gyakorlás tud helyretenni, hogy ami nincs a képen, hiába történt meg a valóságban, de nem került rögzítésre, tehát kívül maradt, a néző nem volt jelen, tehát nem érzi, ha nem látja. Egyszerűbben fogalmazva a fotó a filmhez képest ebben "szájbarágósabb" műfaj.