Ha a képnek nem volna címe, és nem akarna valamilyen konkrét érzelmi helyzetet átadni nekünk, akkor azt mondanám, hogy ez egy jól sikerült portré részlet, egy jól sikerült kimetszés. Nyilvánvalóan azt keresed, hogy mi lehet az a közlési forma, amivel meg lehet ragadni egy érzelmi állapotot, és át lehet adni azt a nézőnek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy miközben az irány világos, talán az a megfejtéshez vezető út első lépése az, hogy azt figyeld meg, hogy van-e elég információ a képen erről az érzelmi állapotról. A néző mindig csak konkrét dolgokba tud belekapaszkodni. Ha sikerült konkrét dolgokat megfogni, akkor majd el tud kezdeni a saját útján haladni, vagy a te utadat a magáévá tenni, de addig nagyon is szükség van arra, hogy olyan képi helyzetet teremtsünk, amiben egyértelmű utalások vannak. A legtökéletesebb, a legmegrázóbb, vagy a leghíresebb kép is lebontható alap információk folyamatára, vagy rendszerére, és ha megnézünk egy olyan képet - akár egy sajtófotó díjazott képet -, akkor azt látjuk, hogy van egy nagyon világos és egyértelmű formai és képi üzenet. Mindig ebből indulunk ki. A tüntető dobja a követ a rendőr felé, és a kezében mozdul a kő. Hogy utána még ez mivel van megspékelve, hogy milyen a környezet, hogy hol áll a kamera, hogy milyenek a fényviszonyok, ez fogja a képet kiragadni a sok száz hasonló kép közül, és kiemelve felejthetetlenné tenni. De a fő gesztus ott van. Azért mondom ezt el, mert most ennél a képnél, ezzel a képkivágással annyira radikálisan lecsökkentetted a képi elemek számát, hogy tulajdonképpen egy szemet és egy szemöldököt látunk, meg egy hüvelykujjdarabot. Minden más vágva, csonkolva van. Az ember meg úgy van összerakva, hogy szavak nélkül csak gesztusokból tud érteni. Ha nem hangzik el verbális üzenet, akkor a gesztusok azok, amiket megfigyel. Itt jegyzem meg, hogy erre egy intelligensebb kutya is képes, hogy anélkül, hogy szólnánk hozzá, felvonjuk a szemöldökünket, elmosolyodunk, és erre ő reagálni fog. Ezt megint azért gondolom fontosnak, mert a fotó annyiban van nehezebb helyzetben, hogy állóképekkel dolgozik, és nem filmmel, tehát ha ez egy filmes megközelítés lenne, akkor azt mondom, hogy értelmezhető ez a nagyon közeli beállítás is, hiszen mozog a szemöldök, a szem jobbra-balra nézeget, esetleg egy könnycsepp elindul, vagy a nyugtalanság érzetét keltő arcmozdulatok vannak. De mivel ez egy állókép, ennél többet kell beleraknunk. Nem tudom, és nem is akarom ennél bonyolultabban mondani, túlságosan szűkre van vágva a kép. Azt javaslom, hogy haladj tovább ezen az úton, mert ez egy nagyon érdekes és fontos ajtó, amit kinyitottál. Akár még azt is mondhatom, hogy megpróbálhatunk alapérzelmeket végigvenni, hogy azokat hogyan tudjuk kifejezni, alap érzelmi hangulatokat, vagy attitűdöket, de ehhez azért az kell, hogy a jeleket valahogy megjelenítsük a képen. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)