Hid

Mint kép szimpatikus, és mint képet szeretem Anita fotóját. Azt is értem, vagyis sejtem, hogy értem, hogy a család helyzetében, drámájában fontos ez az egész kép és hogy tulajdonképpen ezen a képen igen, nincs rajta a család, csak egy ember. Egy olyan ember, akinek a copfja látszódik itt árnyjelzésként. Zsolt segíts légy szíves.
   - Én most nagyon elnéző leszek, meg azt kell, hogy mondjam én fogom azt hiszem talán megmenteni a képet most ebben a pillanatban, mert én szeretem ezt a képet. Ugyanis Anita megint kinyit egy ajtót és én izgatottan várom, hogy hova fog eljutni ezen az ajtón, vagy hogy mit talál emögött az ajtó mögött. Tehát én azért adom meg rá a három disznót, mert bátorítani szeretném, hogy kezdjen el ezekkel e történetekkel foglalkozni. Most gonosz leszek egy picit egyébként, én örülök neki ha túl tudtok lépni a - csuhéj-babával ábrázolom a világot - helyzeten, mert ez a csuhéj-baba világ és nem a fotográfia, és másról szól. Vissza lehet majd ahhoz térni és az majd meg fogja adni a magyarázatát annak, amit most mondok, hogyha mondjuk egy fél év múlva tér vissza a csuhéj-babás fotókhoz az Anita. Én nagyon örülök, hogyha elkezd egy kicsit eszköztelenebbül és elvontabban fogalmazni és keresni magát ezekben a történetekben. (szőke – hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nem csodálkozom a három disznyón, gratulálok!!

számomra a kompozíció miatt izgalmas kép
grat

A szélesebb part az Apa, a keskenyebb az Anya.
És megfordítva a képet?
Az egy másik, talán mai modern történet ...

Ez egy nagyon-nagyon jó kép.
Kipróbáltam, mind a négy élére állítva működik, akár képsorozatként is működne, különböző elforgatásokban.
Talán még jobb lenne, ha fent egy kicsit kevesebb lenne, lent meg ugyannannyival több, de az is lehet, hogy nem.
Le vagyok nyűgözve.

A láncreakcióra írtam egy igaz mesét. Ha Zsolt felteszi, olvassátok el!
Köszönöm :-)

kiábeándítoan szép és lenyügöző kép:) gratula...szerintünk e Dóczy Feri képének láncreakcióájára kellett volnabeküldeni..hajrá és B.U.É.K.:P

Új hozzászólás