A gyermekkor kapcsán Dénes küldött már be alkotást, és azt hiszem, az én véleményem szerint erőteljesebb ez a fajta összefoglalás a gyermekkor lecke kapcsán. Ugye itt valamilyen borókabokron keresztül, kiégett, napsütéses időben, de választva a fekete-fehéret, kvázi múltidézően látunk egy hintázó, ha jól látom kislányt. Van az egésznek egy anzixszerűsége, és szerintem a kép nem többet és nem kevesebbet akar vállalni. Ezt a vállalást, ezt az anzixszerűséget teljesíti is a kép, talán egy picit mintha ebben a ragyogó-vakító-álomszerű fehérben, amire javaslatként tudnám mondani az estiklopédiában Ingmar Bergmann Kígyótojás című filmjében van egy elég fontos jelenet, amit érdemes lenne megnézni, ezt a jelenet, ami nagyon fehéren kiég, ezt az egészet körbeágyazza maga a film, a film szerkezete, drámaisága, tehát egy picit a sötéteket, az ellentéteket hiányolom ebben a borókában, tehát hogy még erősebb, még dialektikusabb lenne a választási mód, ha a szürkék helyett valami drámaibb sötét megjelenhetne. Nekem ez a kép a japán metszeteket juttatja eszembe, azokat az egyszerű formákat, ha pedig kompozícióban kellene néznem, akkor ha a Dénes egy 1,5-2 centit még lejjebb ment volna, akkor még többet kapnánk a kislány fejéből – de ez nem biztos, hogy kellene. De ha már a japán metszeteknél tartunk, és itt nagyon sokszor irodalmi megközelítések is vannak, akkor ez a kép, nem vizuálisan, hanem a vers nyelvezetével a haikuk fogalmához kapcsolódik, nagyon híres haiku-költőink, fordítóink vannak, érdemes vele megismerkedni, Terebess Gábort pl. említhetnénk, hiszen Magyarországon most ő a legfontosabb képviselője az ázsiai kultúrának, egy olyan mecenatúra van mögötte, hogy elhivatottan segíti ezt; vagy Veöres fordításait is említhetném. (szőke)
értékelés: