A hóban

A hóban

Hát, az a helyzet Ágnes, hogy kezdek most majd veled egy kicsit szigorúbb lenni. Érzem, hogy igényled, a képeidből érzem én ezt. Lehet, hogy te még nem is érzed, hogy ezt akarod. Ez a kép egy tökéletesen jó alapanyag, nagyon közhelyesen megcsinálva. Akkor most elmondom, hogyan is csináltam volna én. Van egy csillanásunk a képnek a jobb felső részénél, a csillanásnak pedig van egy függőleges iránya. Ott meghoztam volna a döntést, hogy vágjak. Tehát magyarán a fél csillanást le lehet vágni. Megyünk lefelé. Ezt a három nyomot úgy ahogy van, lehagynám. Tehát a három lábnyom fölött vágnék. Van egy bucka a kép sarkánál, ami árnyékba fordul. Azt is levágnám. Tehát ezt a három oldalt így vágnám körbe és akkor megmaradna a csillanás, a két fa, valamennyi kerítés és az előtérből a hó. Ez így egy tökéletesen értelmezhető és nagyon szép kép lenne. Ezzel, hogy te belekomponáltad ide ezeket a lábnyomokat és ezt te a talpleckébe beküldöd, egyrészt közhelyes maga az, hogy a hóban talpnyomokat veszünk, másrészt elkezdesz konkurálni a háttérrel. Igen ám, de a háttérben ez a két magányos fa olyan erős, hogy egy kézmozdulattal lesöpri a francba az előtérben lévő játékot, kidobja magából, nem igényli, nem kell. Tehát magyarán: ha látok valamit, akkor hagyjam azt érzelmileg magamon átszűrődni, nem kell egyből exponálni. Keresd meg hozzá az érzelmeidet. Ne félj attól, hogy „Ágnes lírai”, mert Ágnes lehet lírai. Azt is tudom, hogy ez nagy feladat. De én most azt mondom, hogy induljunk el a lírai Ágneshez, keressük meg. Nem érzelegni kell, nem szépelegni kell! Hozd fel magadból azokat az érzéseket, ami a líra, ami a költőiség, ami a mese és a primer dolgokat kezdjük elfelejteni. Megvoltak, köszönjük, következő fejezet, új lapot nyitunk. (hegyi)

Új hozzászólás