Öt képet kapunk, mint üzenet, és ez az öt kép tulajdonképpen egy vegyesfelvágott. Hogy miért mondom ezt? Vannak közte olyanok, amik akár egy naplóbejegyzésnek a képei lehetnének, és vannak közben lírai megközelítések is. Abban nem vagyok biztos, hogy a szubjektív megfigyelés és a szubjektív mese és a valóság, és annak szinte képeslapszerű megfogalmazása milyen ritmusban van, és ez a ritmus mennyiben tartalmaz elég erős összetartó erőt. Ha végignézem, az első kép egy abszolút szubjektív üzenet, egy jó megfigyelés, amit valószínűsítek, hogy azok, akik nem foglalkoznak ezzel a sporttal, lehet, hogy nem is tulajdonítanak ennek jelentőséget, tehát itt rögtön a belépőnél a kézjegyét leteszi az alkotó, hogy ő ezt a hajókirándulást nem csak mint élvezeti érték tekintette fontosnak, hanem mint hajós, mint vitorlás szakélmény is fontosnak gondolta, hogy ezzel foglalkozzon. A második kép egy jó ritmus, tulajdonképpen egy tört ütem, egy tört közlés, mert a két hajó együtt adja ki azt az üzenetet, hogy mi most itt egy vitorláson vagyunk a vízen, és ez a kettősségnek jó megfogalmazása, a kint és bent élményének a megragadása. A harmadik kép számomra értelmezhetetlen. Értem azt, hogy mi volt, ami ebben az egészben Gergőnek fontos, de annak az enteriőrnek, ami a hajó belsejében létrejön, annak nem nagyon látom értelmét, hogy miért vágta le ennyire erősen fönt és lent a folytatását. Azt gondolom, hogy amit látunk a képen, és ami most, mint egy szélesvásznú film, kiemelésre került, nem nagyon érdekes, tehát ez a táj, ez a szürke tónusú valami, ezzel az átfutó kötéllel nekem nem hordoz képi élményt és értéket. Ha a belvilágban ez valamilyen tárggyal párhuzamba kerül, akkor lett volna ebből esetleg kép, így most ezt kihagynám ebből a sorozatból. A következő kép nekem nem nagyon értelmezhető, hogy mik ezek a szövegek, az sem, hogy mi az a tárgy, amit látok, persze, ettől ez még izgalmas, de ez nekem olyan kicsit primér hangulatkeltés, hogy valószínűleg a néző sem fogja tudni, hogy ez micsoda, és akkor kuncogok magamban, mint alkotó, hogy de, énnálam a kulcs, de nem adtam oda a megfejtést. Ez megmarad ennél a szintnél. A következő kép, a záró kép egy dinamikus helyzet, dől a hajó, csobban a víz, tehát a vitorlázás élményének a megragadása. Nem tudom, hogy mennyire lesz érthető, amit mondok, hogy az a baj, hogy ez az egész lóg a levegőben. Nincsen kötése se a jelenhez, se a múlthoz, a történetnek nincs eleje, vége, nincs elkezdve és nincs befejezve. Valamilyen élményt megpróbál átadni, de ez az élmény megmarad a Gergő élményének, mert nem avat be minket, nem érzem azt, hogy ez a közösségnek lett volna szánva, azaz a nézőnek, tehát, ha a zenei világból hozok példát, akkor ez nem rádióbarát verzió. Ha képileg visszafejtem ezt, akkor ez a közlés egy szubjektív napló illusztrációja lehet, és hiányzik hozzá a szöveg, képileg önmagában nem áll meg a lábán. El kell tudni kezdeni, és be kell tudni fejezni egy sztorit, akkor is, ha riport, akkor is, ha etűd. Ez egy képi etűd, de ebbe a formájában még kicsit féloldalas. (hegyi)