Valójában a hömpölygés felé arakom vezetni a képzeletet, az meg a te dolgod, hogy eldönsd, hogy a tied zubog vagy csordogál.

Van itt egy hozzáfűzés ehhez az absztrakt formához, a grafkai elemek kicsúsznak a formából, kompozícióban kilóg a képből, nem befejezett, túl szűkre van komponálva, ugyanakkor azt kell mondjam, hogy én nem biztos, hogy mindig partner lennék abban, hogy én döntsem el, hogy az én vágyam mindehhez képest hol van, mert én szeretem, hogyha segítenek, vezetnek engem egy történetbe beérkezni. Van egy ilyen szemlélet, nem is mostani, nem is most találták ki, hogy a nézőt dolgoztatva, büntetve pózokat keresgéljen és a végén még nagyobb büntetést kap, hogy hopp, de nem is jöttél rá, nem is értelmezted, és én ebbe a játékba nem is biztos, hogy részt tudok venni. Amikor ilyen absztrakt képet hozunk létre és ehhez valami okból a fotográfiát hívjuk segítségül, akkor nagyon vékony jégen járunk, mert a kompozíciónak nem lehet hibája, nem lehet kérdéses, nem bizonytalankodhat, hiszen az egyetlen indoka a fotó használatának ilyen esetben a kompozíció, másképp lehetne akvarell vagy grafika is, már ha az alkotó a megfelelő rajzkészség biztokában van. Itt a hombolygást egyetlen képi elem mutatja, a kép középső jobb részén lévő lecsorgó forma, ennyi, ami segítséget jelent a realitás mezején, minden más folthatások játéka, és hogy mi utal a vágyra, a szín vagy más, nem tudjuk. Ha a vágyat vesszük alapul, ott a leckében jól és kimondva megkapjuk, mi az, ami a vágyat jelentheti, itt pedig mint egy pszichológiai tesztnél egy színfolt játék riotmikájáról szól a kép. Az ötös lecke üzenetrendszerét nem teljesíti a kép, mert Vas Péter belső történéseihez nem tudunk közelebb jutni, Vas Péter azt mondja vajon, hogy lehúztam a rolót, becsuktam és higyjétek el, hogy mögötte a vágyaim tombolnak, de nem tudunk ennél közelebb jutni. Itt így most nem tudunk ezzel mit kezdeni, ismétlés. (szőke)