Arra gondolok, hogy valószínűleg a mandala, mint kifejezés a vallási forma olyan megnyilvánulásaként kapcsolódik a képhez, amikor a szerzetesek hosszú időn keresztül nagy precizitással elkészítenek egy sokszínű művet, majd mindez ugyanennek a szakrális történetnek következményeként megsemmisül, visszakerül a természet körforgásába, általában a klasszikus verziókban folyókban, patakban eltűnnek, mert a mandala elkészülte után beleöntik a vízbe. Ha a címből indulok ki, akkor abból indulok ki, hogy ez a lábnyom egy vízparton szerepel, és a víz ezt elmossa majd, itt a párhuzam. Mégis azt gondolom, hogy ha a talp hívószavait keressük, azt érzem, hogy a lecke teljes egészét nem tudja megszólítani. Ennek főképp technikai oka van, mégpedig amiatt, hogy olyannnyira szűk a kompozíció, hogy ez a forma teljes mértékben kiszakad a környezetéből, és így már nem érzékelhető a víz és ez a történet maga, vagyis az irány jó, de a megfogalmazásban a szűkítéssel kizáródott a képkeretből a továbbvivő szál is. (szőke)
értékelés: