A téma abszolút jó. Szerintem sokunk életében benne van a homokvárépítés, némileg kisebb csoport az, aki eljutott vízpartra, és ott építhetett ilyet, nem pedig a homokozóban kellett ezt végrehajtania. Az egész egy nagyon jó hangulat lenne, de - és ezt már azt hiszem, néhányszor elmondtam - a kamera nézőpontjának a megválasztása nagyon nem mindegy. Most kapunk egy nagyon erősen távolságtartó képet, ami egyrészt abból adódik, hogy nagyon sok minden van a képen, a kis piramisok, a kis erőd, a vödörforma, meg a nem tudom még mik, és szerintem, ennek a negyede is elég lenne ahhoz, hogy érzékeltesd, hogy mi a helyzet. Dönteni tudni kell, és kiválasztani azt, hogy mi a fő motívum. Itt most nincs fő motívum. Másrészt a kamera szemmagasságának megválasztásával döntünk arról, hogy a mesélésnek mi a szereposztása. Valamint, hogy ez a szereposztás egy mellé-, alá-, vagy fölérendelt kapcsolat. A gyermekkor egyik jellemzője a föld közeliség. Nem véletlen, hogy filmek, versek szólnak arról, hogy ezek az élmények mind a földhöz, vagy a földön való játékhoz kapcsolódnak. Vegyük példának Radnóti híres versét, ahol egy kőre lép, és ezt a követ ott figyeli, tehát azt észre kellett venni. Ez pedig majdnem egy madártávlatból készült kép, de annyira meg nincsen felülről fotózva, hogy az egésznek legyen egy ilyen térkép verzió hatása, tehát nem tudok belehelyezkedni ebbe az élménybe, mert annyira messze vagyok, és annyira fent. Ha az a magyarázat, hogy a tenger, vagy a vízpart miatt van ez, hogy az is benne legyen, akkor ez úgy is megoldható lett volna, hogy ha odakucorodsz egészen közel, és a víz ottmarad a háttérben, ugyanakkor beemelsz valamit az előtérbe, amire leteszed a voksot, hogy ő legyen a fontos. Most ezt nem érzem. A helyszín maga és a gondolat is jó, ezzel egyetértek, de a kivitelezéssel nem. Ez most 1 csillag. (hegyi)
értékelés: