Hú, odanézz!

Ennyi ideig tartott, mire a barátságról valamit el akartam mondani. Nehéz kérdés ez. Talán már nem is emlékszem.

Vera a barátságról szeretett volna mesélni nekünk, de az ember fejében lévő konvenciók nem hagyják a képletből kivonni az apa figuráját. Ráadásul ugyanezen okból adódik, hogy a képen szereplő kisgyerek nagyon ritkán enged drámai hatásokat érvényesülni a képen, mivel a konvenciók szerint a kisgyerek mindig vidám, mosolygós lény. Ezért a nézőnek, ha a barátság szinonímájaként kell értelmeznie ezt a képet, igen nehéz dolga van. Azt is megkockáztatom, hogy ez az értelmezés a maga teljes valójában csak az alkotó fejében jön létre. A barátság témája, ha elvonatkoztatunk, és nem egy egyszerű portrét küldünk be, önmagában is épp elég széles spektrum, ha erre még egy ilyen csavart is ráteszünk, akkor elveszíthetjük a célt. Az ördöglakat is csak addig érdekes, amig van esélye az embernek azt kinyitni. Szeretném, ha Vera egyszerűsítene, no nem az eszközein, hanem azon, hogy a közlési csatornájába hány akkordot, hány újabb rádióállomást kapcsol bele. (hegyi)

Hozzászólások

34
Értékelem!

Nos, lehet hogy azért nem nyílt meg ez a kapu előttem most, mert szerintem az ember csak felnőtt korban képes barátkozni, onnantól, hogy döntései felett saját, önálló kontrollja van.

24
Értékelem!

Köszönöm a kritikát, Zsolt! Pedig ezt pont nem szántam egy nagy megfejtésnek... Gyerekkorban az ember védett környezetben barátkozik, emiatt különlegesek a picikori kapcsolatok (ezzel ellentétben akikbe felnőttkorban bukkan, többnyire vetélytársak valamilyen szempontból). Majd ismétlek.

Új hozzászólás