Idegen bolygón
aka: wrong planet

Egy valamilyen összeégett fa felületet látunk, ez tulajdonképpen egy ilyen nagyon közeli kép egy fa felületről, ahol nagyjából szórt fények világítják meg ezt a sérült felületet. A cím az ugye valamilyen fajta fikcióra, asszociációra, szürrealizmusra is utal, másik bolygóra és én azt mondom, hogyha ilyesmivel, a természet által számunkra mutatott helyzeteknél akarunk foglalkozni, megfigyelés szintjén, akkor megint csak érdemes segítségül hívni a fényt. Valószínűleg ez a felület, amit itt látunk a szenesedett, repedezett, mélyebben és magasabban ülő formájú szerkezet nagyon izgalmas. Minél közelebb megyünk hozzá, annál jobban, viszont ha a vele kapcsolatban lévő, tehát az őt megvilágító fény forrását ehhez az összetett felülethez képest süllyesztjük, minél kevésbé adjuk a felső gépállásból való megvilágítást ez a felület annál variábilisabb, félelmetesebb, meseibb, összetettebb lesz. Annyi lenne a javaslatom, miközben úgy gondolom, hogy megvan a két disznó erre a képre, hogy érdemes lenne egy picit foglalkozni vele úgy, ha ez a tárgy megközelíthető, használható újra, hogy próbáljuk a fényt valamilyen módon változtatni, még egyszer mondom, mert itt nekem úgy tűnik, hogy felső gépállásból van fényképezve ez a tárgy, de magát a fényforrást el kellene kezdeni mozgatni, és megfigyelni, hogy milyen jelenségeket, hoz ez létre magára az összetett formára. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Szép, mert ránézek és kiráz a hideg, még érzem az égett fa elszenesedett illatát...fülemben hallom a ropogást látom a lángok táncát. Annyira fáj...hogy már jó!

Szép az, ami érdek nélkül tetszik.

Egy kérdés jutott eszembe (Anita hozzászólásától függetlenül). Mire mondjuk azt, hogy szép? Mert ez az. Holott nem is.

Igen, az eredeti forma is szép és tényleg hozza a sci-fi hangulatot.
Pirx kapitány marsi kalandjait simán elé lehetne blueboxolni.

Szépek ezek a kiégett formák :-)

Új hozzászólás