Ikrek

Egy nagyon egyszerű, mégis nagyon erős képet látunk, Feri nagyon jól érzi ezeket a drámákat, ezeket a játékokat, hajszál pontosan fogalmaz, ráadásul fényben is megtalálta azt a pontot, ahol a fehér virág mint egy herceg, kitárja magát és tündököl, míg a fekete testvér sötét és titokzatos, formában hasonló, de belső tartalmát, lényegét nem mutatja. Egyetlen kérdés csupán, hogy vajon miért döntött Feri úgy, hogy alul ilyen szűkre veszi a kompozíciót, hiszen ezek a tulipánok fejformák, és ha ezt elfogadjuk, akkor a nyak, a váll is fontos, most ettől picit fuldoklanak a mi virágaink. Tehát ha arányrendszerében elfogadjuk azt, ami a széleken történik és ahhoz a távhoz arányítjuk alul, akkor ott már körülbelül két ujjnyi jó lenne, ha meg tudna maradni. Ha egy picit feljebb mozdul a kamera, talán a fehér virág teteje nem ér hozzá a háttér feketéjékez, mert ez a kapcsolódás most esetleges, és bezavar a formákba. De a kép ezektől függetlenül három malacos és érdemes lenne ezzel a formai játékkal Ferinek tovább dolgoznia, mert ezek azok az irányok, ahol maga a forma és az, amit meglát az alkotó, elég erőt adnak, hogy ne kelljen beavatkozni, manipulálni, rásegíteni. (Igaz, Feri rutinos róka, még az is lehet, hogy a fekete virág manipulálva van, de itt igaz az, hogy akár manipulálta is, nem érdekes, mert a végeredmény igazolja az alkotót.) (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Nem tudom belenyúltál-e, vagy magától van, de nagyon klassz, hogy mindkét virág jobb oldalán van egy lefittyedő szirom. Ettől éled meg tényleg a ritmusa a képnek.

Nem hiszem, hogy ismerlek, de ha válaszolni akarok a kérdésre, azt mondom, hogy kontrasztos vagy. :-)

Hogy ismersz Csaba? Melyik az erősebb énem? :)

Feri, miért helyezed háttérbe a sötét énedet? Nem térben értem, hanem fókuszban.

A világon mindig mindenhol jelenlevő kettősség ábrázolása, egy picit zavaró sötét folttal :)

Új hozzászólás