illusztráció

Inkább szorgalmi, mint lecke, de azért illusztrációnak illusztráció. Arra gondoltam, hogy megpróbálhatnánk közösen gondolkozni azon, hogyan milyen ábra/logó állna jól a Látszótérnek. Jó volna, ha mindenki próbálkozna valamilyennel, akár csak viccből is, hátha végül megihletjük a pedellust. Ha nem, akkor csak játszottunk egy jót.

Engedjétek meg, hogy ehhez a képhez tegyem hozzá az összes többi, erre a leckére most beérkezett képről a reagálásomat, mert Márti volt a témafelvető, és nagyon örülök neki, hogy ezt az egész láncreakciót elindította, és nagyon köszönöm azt, hogy ennyien csatlakoztatok ehhez. Ez engem bátorított, nagyon támogatónak érzem azt, hogy ennyien elkezdtetek erről a dologról gondolkodni. Egyiket sem szeretném külön elemezni azért, mert nem érzem dolgomnak, meg nem is lenne talán csinos, ha valamit, amit segítségnyújtásképpen küld valaki, én elkezdeném cincálni, hogy „na de, Márti, miért így írtad oda föl, hogy Látszótér, nem lehetett volna azt valahogy másképp?”. Szóval én azt gondolom, hogy itt nem is az a kérdés, hogy bármelyik megállja-e a helyét önmagaként, mint logó, vagy, hogy mennyire fedi le azt a területet, amit a Látszótér dolog jelent, hanem ami igazán ebben a lényeg, az a közösségi gondolkodás. Az, hogy van egy helyzet, egy problémakör, amit meg kell oldani, és ebben számíthatunk rátok. Ez nekem nagyon fontos üzenet. Ezen kívül Márti bolond, remélem nem fog megsértődni, hogy ezt mondom. Ezt a képet nagyon remélem, hogy egyszer csak meg fogja tudni csinálni fotóban, ugyanis ez egy nagyon izgalmas kép lenne. Én el tudom képzelni, hogy valamilyen üveg kádban egyszer csak elnyúlik valami hölgyemény, kicsit terebélyesebb típusból, és a fölső testét és a fejét nagy hab borítja, és ezzel adja meg az intimitásnak a lehetőségét, miközben a kis lábujjai kikandikálnak ebből az egészből. Szóval zseniális meglátás, én ezt fotóban is el tudom képzelni. Még egyszer mondom mindenkinek, hogy köszönöm az együttműködést, hamarosan elindul az új oldal, a Látszótér, úgyhogy maradjunk abban, hogy fogunk csinálni pólókat, meg különböző merchandise-okat, és ott minden egyes ötletre szükség lehet, mert azok mást bírnak el, mint amit mondjuk, egy logó az oldalon elbír. Itt legfőképpen a méretre gondolok, nagyon sokat szenvedtünk azzal, hogy mi az, ami meg tud élni ici-picike méretben is, és nem veszti el az értelmét. Úgyhogy, mint pólótervezők, továbbra is számítok rátok. Mindenkinek, aki ebbe a munkába beszállt, és küldött tervet, tervenként adok három csillagot, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

:) csináljuk együtt! performance.

Szerintem akkor neked kellene megcsinálni:)

Nem biztos, hogy nem tudod :) ezen gondolkodtam, és szerintem meg lehet csinálni.

Köszönöm a reakciókat és a dicséretet! Ádám gyors verzióját is köszönöm! Zsolt, ugyanezt fotóban? - azt biztosan nem tudom.

nekem márti rajza azért tetszik, mert tökéletesen mártis. de hogy hogy fogja ezt fotóban megoldani, arra kíváncsi vagyok. mert ugye megcsinálod, márti?

A Látszótér mi leszünk, remélem hamarosan. Az estiskola név helyett leszünk látszótér, ennek oka a múlt elvarrása, tehát ezért a váltás. Ez nem csak dizájnváltás lesz, nem csak ráncfelvarrás, hanem új funkciók is lesznek. És ezért lettek lecserélve a jelei is mindenkinek.

Márti, ez egy csodálatos rajz! Szellemes, elegáns, hosszan nézhető. Akármi is az a Látszótér, boldog lehet egy ilyen logóval.

Tetszik Ádám ötlete, de talán színesben kissé jobb volna, mert így elég erőteljes, kicsit a diktatórikus rendszerek szimbólumaira emlékeztet.. , de lehet csak én látom így..:)

Én is ötleteltem, a kád motívum mint tér nekem megfelel, azt átemeltem, illetve figyelembe vettem hogy Zsolt minimál designra törekvését, íme:
http://www.newgrounds.com/dump/draw/d601...

Egy korpulens nőszemély vaskádban, forró vízben habfürdőz? Végig sem akarom gondolni, akkor mi látszik a térben. :-)))

Új hozzászólás