Itt bent

Ide nem jöhet senki...

A technikai megoldás - nem azért, hogy lerántsam a leplet, hanem mert értelmezendő – alapvetően egy inverzbe fordított képkocka. Ugyanakkor nagyon is jók ezek a kékes, lilás színek, mert a magány hangulatát jól hozzák. Érdemes megfigyelni, hogy ez az egész helyzet ettől a fajta transzpozíciótól, ami most itt színben történik, ettől válik elemelkedetté, univerzálissá, hogy nem tárgyias. Nem arról szól, hogy leltárszerűen meg tudjuk nézni, hogy egyébként ez valami nylon függöny, ami mögött ott van az alkotó, és a nylon függöny lágyít ezen a képen, és ettől lesz az, hogy az alkotó arca kevésbé látható, míg a keze élesebben megmutatkozik. Most ezt a leltárt így nem nagyon tudjuk elkészíteni, hanem kapjuk azt a képi információt, amit ő mutatni szeretne. Ezért tulajdonképpen indokolt ez a technikai megoldás. Ez a lecke eléggé intim ahhoz, hogy elfogadjuk azt, hogy akkor, és ott, ő ezt a helyzetet így tudja magán átszűrni, és számára ebben összpontosult a magány érzete. Szilviának, miközben megvan a három csillag, azt tudom mondani, hogy kezdje el a kisebb számú leckéket is megoldani. Tudom, küldött ő már ezekre megoldásokat, én még várnék képeket. Itt is arról van szó, hogy a rutint, a kompozíciós biztonságot megszerezzük. Ennél a képnél ez tökéletesen rendben van, de ahhoz, hogy a többi leckénél ugyanezzel határozottsággal tudjon nekifogni, ahhoz az kell, hogy biztonsággal kezelje a kamerát, hogy ura legyen a kompozíciónak. Tehát várnám az első pár leckére is a megoldásokat. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Heló Szilvi! Zsúfoltság című rádióadásomhoz ezt a képet választottam illusztrációnak. Köszi.

nagyon tetszik a technika.
jó kép lett szerintem.

Új hozzászólás