Jelek
Jelek
Jelek
Jelek
Jelek

Ha egy picit Ágnes szigorúbb magához, akkor eldönti, hogy most fekvőt vagy állót fog fotózni. Ha falra teszem a képet, akkor ez az ugrálás zavaró lehet. De elfogadom. Ez van, hozott anyag. Az első kép nekem egy nagyon izgalmas kép, sejtelmesek a fények, tök jó ez a fej, aki kicsit ilyen penge szájjal áll, és mutatja nekünk, és mondja, hogy hetedik hó, kétszázhat, tehát nagyon tetszik, de egy kicsit feszesebb kompozíció sosem árt. Itt például a kép bal oldalán a fánál ami a szélén van, ott hoztam volna egy döntést, és ott vágok. A kép jobb oldalán is van egy sötétben tartott fenyőtörzs, és ott is vágtam volna, és akkor ezek keretezik a képet. Egy picit ez is dől jobbra, de a kép maga abszolút százas. A következő kép nagyon tetszik, mert erotikus, érzéki ez a kőrakás. Itt én a tetejéből vágtam volna, egy ujjnyit talán. Ott most azért tud kifutni a kép, mert úgy túl tudok nézni ezen a dombon, és ott keresem a megfejtést, miközben ez a kőre festett forma, ami a kő formái miatt a női princípiumot erősíti, tehát ez a forma jól érvényesül, de a tetejéből vágtam volna. Aztán megint van egy érdekes kép: itt két jel, a fiú meg a nő versenyeznek, ez nekem egy egészen izgalmas történetté kezd alakulni. Hát én ritkán mentem kirándulni, de nekem komoly félelmem volt, hogy mi van akkor, ha kivágnak egy fát, amin ilyen jel van, akkor ott fogok megrohadni az erdő közepén, vagy ha nem találom meg. Voltak ilyen paráim, hogy mentünk-mentünk a nővéremmel, vagy az apámmal, és én már úgy az első óra után kezdtem félni, hogy jól bent vagyunk az erdőben, és mi van, ha nem találunk ki. Erre aztán volt is egy történet, amikor Dömösön, avagy Dömsödön (ezt most nem fogom tudni, mindig összekeverem a kettőt), voltunk nővéremmel, és ott el is tévedtünk, ránk sötétedett rendesen, és ott már a felnőttek is beparáztak. A negyedik képen köszöntöm ezt a kis gombácskát, azt nem tudom, hogy ő maga egy jel, mert akkor itt ténylegesen az én félelmem fog beigazolódni, hogy akkor mi van, ha valaki ezt mégiscsak megeszi, azon kívül, hogy megdöglik, még el is vette a jelet, tehát lehet, hogy ez jel ezen a úton, én annak fogom föl. Nehezedik a játék, tehát itt már lehet, hogy a közönség segítségét kell kérni, amikor az erdőbe megy az ember, hogy "merre tovább édes jó istenem". Itt is egy kicsit forgattam volna a képen, ez is húz jobb felé. A fák bedőlnek, lehet, hogy valóságban is, mert láttam én már ilyet, hogy az erdő maga is ilyen ferdén nőtt, de azért kicsi az esélye annak, hogy itt erről lenne szó. És hát az utolsó kép teszi föl az i-re a pontot. Látjuk Ágnest, és ő megnyugtatóan és mosolyogva bíztat minket, hogy "gyere csak velem, hidd el, nem fogunk eltévedni, Zsolt, én tudom az utat", és ezt ez a nyíl formájú jel meg is erősíti. Ez a nyíl Ágnes felé mutat, tehát a kompozíció is abszolút rendben van, bízzuk rá magunkat Ágnesre, mint túravezetőre, és nem fogunk csalatkozni. Nem elviccelni akarom ezt, merthogy ennek ez a ritmusa. Számomra ebben az az érdekes, és akkor izgalmas, ha létrejön ez a mese, márpedig bennem ez a mese most létrejött. Ágnes trehányul komponál, ezzel a függőleges-vízszintessel. Én nagyon remélem, hogy ezt előbb-utóbb komolyabban veszi. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Igen, azzal a feltétellel ha kiállsz néhány próbát, lásd: 1 sz.: összebarátkozol az entekkel, 2 sz.: felgördíted Sziszüphosz kövét, 3: (hopp hopp), 4 sz: ellenállsz légyölő galócánk csábító hívásának. Ezen próbatételek után méltó jutalmadra lelsz. Úgy legyen.

Köszi Tamás. De a lényeg: minden út Ányeszhez vezet! :)

Szia Ági! Nagyon tetszik az első négy kép poénja! Az ötödik kép is tetszik, de szerintem az inkább önálló kép, nem erősíti a sorozatot.

Új hozzászólás