Jómagam
Pár hívószó: fa, bútor, faragás, Magyarország, Ireland, fű, bokor, virág, arcszőr, békesség, kereszt

Kedves Csongor, köszöntünk az estiskolán, mint új tanulónkat, nagyon örülünk, hogy regisztráltál hozzánk, és reméljük, hogy fogod majd ezután is készíteni a leckéket. Az első lecke, portré arc nélkül, és ebben a helyzetben egy jó üzenetet látunk abból a szempontból, hogy az alkotó saját tevékenysége közben, ami feltehetően fontos neki, szóval eközben próbálja meg magát ábrázolni. Azt azért mondom, hogy a megközelítés azért picit verbális ezzel a Celtic feliratú sapkával, miközben szerintem a faragás, a motívumvilága nem ezt hozza nekem, azaz itt van azért némi ellentét, és talán picit határozottabban kellett volna a kéz formáit megfigyelni, hogy miért pont így vannak vágva, és az eszköz maga, amivel farag az alkotó is vágva van, és mindemellett a kép jobb oldalán egy nagy üres felületünk van, ami nem lenne baj, ha a kompozíció ezt értelmezné, tehát ha ez a nagy tér kontextusba kerülne a motívummal. Magában a kompozícióban nincs igazán eldöntve az irány, hogy melyik motívum a fontosabb, ugye itt három meghatározó rész van; egyrészt a sapka a felirattal, a második a faragás, míg a harmadik a kéz, ami a faragást végzi. És jelen pillanatban mindháromnak van egy üzenetiránya, a sapka egy verbális üzenet, a kéz az arányai miatt kap hangsúlyt, a faragvány pedig önmaga egy határozott üzenet, egy termékenységszimbólum, ha jobban megnézzük. És ez nem mindegy, hogy nekem, mint nézőnek, hogy milyen úton indulnék el a képből, milyen kapcsolódásokat keresnék, és itt van a képi üzenet pontatlansága, hogy az alkotó maga nem döntötte el, hogy melyik üzenetet szerette volna hangsúlyozni, és a képen még egyénként szereplő üzeneti irányok egymást gyengítik. Feltehetően nem egy semleges szerszámot vett a kezébe, de magát a munka tárgyát nem mutatva mutatja saját magát – ami szintén egy vállalható helyzet lenne – hanem magát a faragványt is mutatja, tehát hangsúlyt akar tenni erre, és ezt mutatja a megvilágítás is; de ha az én üzenetem ez a szimbólumrendszer, a termékenységszimbólum, amit ez a faragvány képvisel, akkor ennek a viszonylatában kell a megvilágítással és a kompozícióval, azaz a többi tárgy elhelyezésével ezt a hangsúlyt, ezt a fókuszt erre az üzenetre helyezni. Ez most úgy érezzük, hogy nincs kellően megoldva, nincs megfelelően alárendelve a többi motívum ennek a fő szimbólumnak. De első leckére ezt jó megoldásnak tartom, két disznó. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Ítélet nincs című adásomhoz ezt a képed választottam illusztrációnak.

És ami az előzőből kimaradt, ami a nehéz volt, az az, hogy jobb kézzel csináltam a fotót!

Ismételten csak köszönni szeretném a hozzászólásokat! A baloldalt ami illeti, hát, tényleg nem vettem figyelembe, de akár gyárthatok is hozzá magyarázatokat. Pl: üresség, nem rég sajnos egy nagy űr lett az életemben, egyébként pedig balkezes vagyok, minden dolgom a bal oldalra húz, valahogy az mindíg jobban sikerül. A sapka nem véletlen, jelent valamit, mégpedig azt, hogy Írországban élek jelenleg. Itt dolgozom. A faragás saját munkám, és köszönöm a dícséretet!

Igen, szerintem is balfelé zsúfolódik a kép, jobbra meg üres. A kompozíción lehetne még változtatni. A faragást én is irigylem, megrögzött amatőrként sosem vittem benne semmire, pedig érdekelt. :-)

Én a kézbe nem vágtam volna bele,és a sapkának biztosan van jelentőssége,ezért tetted oda.Szóval a sapkát a kép jobb oldalára raktam volna.Így ez a fele sem maradt volna mondanivaló nélkül :)

Mivel a Krisztusi korban újabb keresztet veszel a válladra, kívánom cseréld el a tövist, babér(t) -koszorúra!

Köszönöm! Igaz erre a képes dologra én is csak most figyeltem fel, de kösz hogy szóltatok! A véső swiss, és jómagam csak 33!? Röviden ennyi! Örülök, a hozzászólásoknak!

Fáilte.
A faragás tényleg szép. (én még egy nyársat se feltétlen tudok kihegyezni). De a kép jobb oldali 40%-a üres. Abból én ott metszenék egy jó darabot, mondjuk négyzetesre.

Helló, Vagy pálinkás jóestét bátyám,még nem derült ki.Szép munka jó véső romániai /Galaci?/Jó hely ez itt!!! Szabó Pista bácsi már a dunán is volt,azóta talicskán kell esténként hazatolni a csárdából. :{)

Új hozzászólás