Jövünk-megyünk
Sőt megyünk, mendegélünk.

Egy képsorozatot látunk, és a legfontosabb erénye, hogy a fotós felfedezte egyrészt a saját árnyékát, másrészt egy kompozíciós helyzetet, a kapcsolatot, ami a saját árnyéka és a távolból érkező alakok, apafigura között létrejött. Még egy fontos dolog, a közeledéssel válik értelmezhetővé, hogy mi történik, mert ha megnézzük, az első képen látunk egy emberi alakot, de azon a képen, ha nagyon jól odafigyelünk is, az, hogy mi lóg az apa nyakában, hogy az egy útitáska, vagy mi, egy kis ember van a nyakában, de nem világos teljesen hogy mi micsoda, elől, a zsákban mi lóg. És a következő képen válik egyértelművé, hogy egy nagyon szoros családi helyzetet látunk, a kislány az apa fejét fogja, és nézi a postaládát, tehát a közeledéssel egy új kompozíciós helyzet lép elő, mivel a fotós marad ugyanúgy a jobb alsó sarokban, a modell bekerül a középső részben, és a kislány felerősödik, mint kompozíciós elem, és ugyanúgy a postaláda is, amire a tekintetet odavonzza, azaz létrejön egy ilyen háromszög, és egy dinamikus szemmozgást követelő képi forma. A képsorozat utolsó képén pedig csak az anya, vagyis hát a fotós látható, amiből már a modellek elhaladtak, és így is létrejön a kompozíció, a perspektíva miatt is, és mert az előző képek értelmezik a teret. Az alak helyére mint kompozíciós elem belép az autó, a postaládát értelmezte az előző kép, tehát maradt egy erős képi forma, és az árnyalak is kiadja ezt a háromszöget. Ha viszont az estiskola szemszögéből nézem, ez egy olyan történet, hogy mindig kérjük, hogy az üzenetek szűrődjenek át rajtatok, mindazok a filozófiák amik az életetekből származnak, hogy ennek van egy nagyon pontos dramaturgiája, mert jövünk-megyünk-mendegélünk, a család, a szent család, ha akarom, de az utolsó kép nagyon fontosan zárja le ezt a történetet, mert mégis csak az üzenetet közvetítő, akiben ez a történet lezajlik, és hiába az életünkben nagyon sokat vagyunk együtt, a fontos döntéseinkben mégis mindig egyedül vagyunk hagyva, nekünk kell felvállalni a döntéseket, és az utolsó képen már nincs senki, a fotós sem, csak az árnyéka, aki megélte közvetítette, üzente ezt a történetet, rajta keresztül szűrődik át ez a történet, ami egy nagyon fontos történet, hiszen az apát látjuk, az apán a gyerekeket, ez a közös történet, de az utolsó kép ebben a fejlődési sorrendben egy nagyon fontos zárókő, hiszen minden megtörtént már, a múltba elhaladtak már mind, és csak a fotós maradt, aki a történetet üzeni. A család belső dinamikájáról is hírt kapunk, a szereposztásról, nemrég beszéltünk a Diane Arbusról készült filmről, az ő képeiről, ahogyan azokban létrejön egy harmonikus történet, majd egyszercsak létrejön az az ember, aki megtalálja a maga identitását, akár azáltal is, hogy változnak körülötte a körülmények, az az egyén, az az egyszemélyes filozófus, az küldi. Ezért fontos a harmadik kép, mert ezt adja, ez keretezi ezt a kis anzixot. Abszolút három disznó, és én örülök, hogy úgy érzem, hogy van fejlődés a dolgokban. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

26
Értékelem!

A képsorozatnál éppúgy van a képek között egy belső ritmus, mint amikor kiállítást rendez az ember, vagy könyvet tervez. Nem lehet minden kép 10-es a 10 fokú skálán, mert akkor nincs dinamikai mozgás.

31
Értékelem!

Mit köszönsz? Kinek? Minek? Csak azt teszem ami jólesik. :) Bár lenne időm, hogy minden képpel foglalkozzam legalább itt, ami tetszik.
A lerövidítés jó, segít fogalmazni. Mondom ezt én, aki kb kétszer csinált sorozatot, az egyikből egy kép lett, a másikból meg két független kép. No mindegy. Szóval a lerövidítéssel töltött idő hasznos idő.
Érdekes, amit a harmadik képről írsz, nagyon mélyreható számomra, tökéletesen megmagyarázza a kép ittlétét, sőt, máshogy nézem a sorozatot ezt olvasva.
Az első képet értem, de továbbra sem tartom a másik kettővel egyező súlyúnak (és hadd szóljak ki kicsit a beszélgetésből: baj az egyáltalán, hogy egy sorozatnak vannak hangsúlyosabb és kevésbé erős elemei?).
A levágott láb, hmm, sok eset van, amikor lemészárosoztam volna az elkövetőt, ez nem ilyen, a tartalom feledteti a formai döccenéseket.
Türelmes vagyok, ha maradt még benned gondolat a témában. :)

32
Értékelem!

Csaba,először is,köszönöm,hogy foglalkozol a képemmel:)Aztán meg,reagálnék az általad írottakra...bár előrebocsátom,hogy nálam a képkészítés erősen intuitív és érzelmi alapú...nem tudnék ilyen jó elemzést adni rájuk,sem értelmezni minden részletét...
Amiket írok,azok csak érzések,verbálisan sosem voltam jó,és a logikai levezetésekbe is mindig belebonyolódok.
Szóval,én ezt a szituációt,ezt a közeledést az emeletes apukával mindenképp szerettem volna megörökíteni...sok képet csináltam,bíztam benne,hogy fussa belőlük egy sorozatra is...ezeket tartottam leginkább közlésre érdemesnek...főleg az utolsó kép,aminek nagyon megörültem,hogy sikerült...a többi történés,a háromszög,a helyszín mind esetleges...illetve én a kezdő és befejező képpel éreztem kereknek a történetet,a mendegélést.
És ez igazából egyébként több képből állt,de most így utólag úgy gondolom,minden érdemi információ benne van ebben a háromban,szóval jó volt lerövidíteni.
A harmadik képben nekem az is benne van,hogy ha elmegyek egy számomra kedves helyre,és visszaemlékezem az ottani kellemes történésekre...ott én csak egy árnyék vagyok,és az emlékeim is azok...
Az első képpel valóban azt akartam közölni,hogy mi ez a kis csomag ott elől.
A másodikat pedig azért nem érzem teljesnek,mert apa lábfeje le van vágva.
Ezek jutnak eszembe...ha van kedved még beszélgetni róla,szívesen,de lehet,hogy nem fogok rögtön válaszolni a felvetésedre.

27
Értékelem!

Az utolsó mondatban persze "a második képről".

31
Értékelem!

No akkor újra, röviden, az értékelést többször elolvalva és megrágva.
Az első képen közeledő valamit látok, mint egy Jancsó-filmben, perceken át közeledni. A másodikon ott van maga a történet az olaszos hangulató utcarészlettel, apával, a csomaggal, a postáslánnyal, és az árnyékkal, aki közvetítő szerepben látszik ugyan, de az apa tekintete egyértelmően a mese részévé emeli. A harmadik képen pedig az alkotó szívből sóhajt, hogy de szép jelenet is volt ez.
A középső képet viszont az agyam kiegészíti mind a közeledés, mind a megnyugvás pillanataival. Mint egy mozgásban lévő rendszer kimerevített képénél - ha ismerem a helyzetet, tudom, hogy mi történt előtte és mi történik utána, tehát nem egy pillanatként értelmezem, hanem pár másodperc, vagy pár perc környezettel együtt. Ezt a természetes kiegészülést itt megkönnyíti a képhármas használata, de plusz információt nem látok - a lépésben ott van a közeledés és a majdani távolodás, az árnyékban a stabilitás, sőt, a harmadik képről tudom azt is, hogy a távolodás nem hosszú időre szól.

36
Értékelem!
35
Értékelem!

már leelemeztük a képeket, kis időt kérünk, amíg megjelennek az elemzések, de addig is röviden: azért mert egyrészt a komozíció változásai izgalmasak, másrészt azért, mert magában a mozgásban, a közeledő, majd eltűnő, az értelmezhetetlen és a pontosan megfogalmazott, az egyedül maradó hírvivő, szóval ezekben a kérdésekben jó a megfogalmazás.

33
Értékelem!

Nem értem, hogy mivel több a három kép, mint a középső. Segítsetek.

Új hozzászólás