Utazás rózsaszinben
Nem az előző vonatot késtük le, hanem a következőhöz érkeztünk túl korán, így volt idő fotózgatni...:)

A perspektivikus kép, ahol Sarolta most már koncentrál rá, és többedik alkotásánál látszik, hogy a perspektíva és a horizont az mennyire fontos neki, középpontba helyezi a kép szereplőjét, a gyermeket és felnőttként nem rest odaguggolni és megkeresni azt a pozíciót, ahol a fényképezőgép a gyermek szeméből, a gyermek magasságából mutatja ezt a világot. Ugyanakkor talán, ha esetleg a kislányra állítjuk az élességet, akkor lehet, hogy mindaz, ami most felkiáltójelként ott van nekünk a középpontban, még erőteljesebb tudott volna lenni. Egy kicsit az a bajom, hogy az a vöröses, rózsaszín kis kabát, amely a kisgyermeken van, az nagyon jó lett volna, hogyha éles, mert így most folyamatosan fókuszálok egyfolytában, ahogy nézem a képet, hiszen nézem ezt a pályaudvart, nézem ezeket a kockaköveket és közben próbálom az én kis főszereplőmet is megfigyelni, ahol hát valójában életlen a kép, tehát nem tudok közelebb kerülni hozzá. Úgyhogy én erre most, miközben érdekes a kép én azt mondanám, hogy egy disznó, jó lenne ebben az irányban elmozdulnia Saroltának, mert az viszont az ő személyes útján egy nagyon fontos előrelépés, hogy a primerebb, direkt gyermekábrázolás irányából elindul ebbe az átvitt értelmezésbe, és azért jó ez, mert elgondolkodtatja a nézőt. Ezt kéne ismételni, élesben. (szőke)
értékelés:

Mindig is kockás hasra vágytam 2.

Egy alsó gépállású, fekete-fehér, fekvő formátumú képet látunk, ahol a motívumok is a szakralitás felé mozdulnak el, miközben akár a cím, akár a házi feladat kategória is arra utal, hogy aránylag egy, hogy is mondjam csak, vérbő történetet kapunk humorral. Maga a kép, a képi világ, a színek, a szimbolikák, a fekete, a fehér, a szürkék, a test naturalitása, a gyűrű és mindaz, ami a perspektívára és az alsó gépállásra, mint eszközre utal, az valójában inkább a születés és a halál, a tisztelet, a gyász, a megemlékezés, a szertertásosság kategóriája felé mozdul el. Én ezért szeretem ezt a képet. Nagyon is sokkoló a mezítelen emberi test, a kitárulkozó, feltárulkozó vallomás jellegű pozíció, amelyben ugyanakkor az emberi kéz mintegy kiterített felületnél, akár mintegy ravatalnál, ugyanakkor jelezve az ősi, mindenki által érthető üzeneteket, akár az anyaságot, akár a feleség szimbólikáját a gyűrűvel, nagyon is középpontos helyet foglal el. Tulajdonképpen egy hárompontos üzenetrendszere van a képnek ebben a beállításban, és itt talán nem véletlenül vetődik fel Pasolini: Mamma Roma című filmje, amelyről az Estiklopédiában talán többet tudhatunk meg. A köldök, a gyűrű, a gyűrűs ujj és az arc így, ebben a hármas rendszerben nagyon is sokkoló, nagyon is meglepő. Én ezt a képet nagyon szeretem és nagyon köszönöm a Saroltának, hogy mer ilyen bátor lenni és megmutatkozni nekünk. Ha én döntenék erről egyedül, én akár az ünnep kategóriában vagy a megemlékezés kategóriában is elhelyezném. Nagyon szeretem ezt a képet, ez nekem három disznó. (szőke)
értékelés:

Épitett környezet

Ezt a képet úgymond önhatalmúlag áttettem a gyermekkor leckére, igen, értem, mi az oka, hogy épített környezetbe lett beküldve, azt is értem, hogy mi ebben a humor, de ez primer megoldás, miközben ezzel a címmel gyermekkorra áttételesebb, meseszerűbb lesz a megoldás. Tehát ha ezt el tudjuk fogadni, és remélem, hogy igen, akkor ezen a vonalon indulva egyből értelmezhető a szemsík, az, ahonnan szemléljük a történetet, és akkor egyből jönnek a megoldások is, hogy ha a gyerekkor fontos, az a nézőpont, ahonnan egy gyerek nézi a világot, akkor ez a belső világ a fontos, és a többi az már csak illusztráció, tehát szeparálni kell a felnőtt világot, ami csak jelzés, és bele kell helyezkednie a fotósnak a gyermek szerepébe, és játszani, fogni a fakockát, mesélni vele, keresni olyan helyzetet, amiből ezek a kockából épített történetek tudnak elindulni. Most ezt az arányrendszert kell helyrebillenteni, tehát az előző kép értékelését folytatva ezt a leckét is kellene ismételni, függetlenül attól, hogy kap malacot, mert jó az irány, de akkor nem kell a rózsaszín láda, akkor nem kell az a fura támszék, be lehet bújni az asztal alá, keresni olyan hátteret, ami nem zavaró és nem veri szét a kompozíciót, és ott felépíteni egy világot. (hegyi)
értékelés:

Kétkezes
sportág: szabadfogású ecsetelés

Kedves és szuggesztív képet kaptunk Sacitól, eltekintve attól, hogy a horizont dől, jó a megfigyelés és jó pillanatot kapott el, és azt is mondhatjuk, hogy megoldott egy feladatot, hiszen gyermek látszik a képen, tehát gyermekkor, ráadásul nem mellékes az sem, hogy a gyermek mindig hálás fotótéma - de a lecke nem erről szól. A lecke a mi gyermekkorunkról szól, a mi gyermekkori emlékeinről, a bennünk lakó és előhívható gyermekről, tehát szeretem ezt a képet, kedves, jó modell, de ismétlésre ezt visszaadnám azzal, hogy Saci élményére, az ő gyerekkori kapcsolódására, Sacira vagyunk kíváncsiak. (hegyi)

Kukucs!
az emeletes ágy nem csak alvásra jó:)

Az nekem nagyon tetszik, hogy egy olyan képosztatot keresett az alkotó, ami egy ilyen négyes váltást hoz létre a képen – csak nem biztos, hogy ez 100 %-osan tudatosult benne. Ez egyrészt egy középosztatú függőleges, talán az ágy vaslába vagy egy lelógó valami, ami nagyon hasonló tónusú, mint a felső ágy vas széle. Ez függőlegesen felezi a képet, és a felső ágyak tartórészei majdnem ugyanúgy keresztben metszik ezt a felületet. Olyan ez a kép, mint egy kártyaforma, ahol így a figurák, a tök alsó és az ász meg mik még nem tudom, fordítottan jelennek meg, tükröződve a kártyán, csak itt valójában a bal alsó és a jobb felső osztatban teljesen más esemény történik; miközben a kis gyerek kommunikál az alsó babával, aki ide, a fényképész felé figyel. De van még egy párhuzam is, a jobb alsó és a bal felső rész üzenetei, ebből egy elég jó ritmika jön létre, és én annyi csinálnék csak, hogy a felső ágykorlátnál, ahol ez a kis abrosz vagy lepedő lóg, ott az afeletti szakasznál vízszintesen vágnék ebből a képből. Így sokkal erősebben sűrítődne a két baba és a másik két ellenpont üzenete, játéka. De ettől függetlenül én szeretem ezt a képet, és a két disznó megvan rá. Bár a leckénél mi azt mondtuk, hogy a saját ágyatokat mutassátok meg – de lehet, hogy ez a saját ágyuk, és szerintem ez egy nyaraló lehet, és itt lakik az egész család. (szőke-hegyi)
értékelés:

Szeretlek

Abszolút egyetértek az üzenettel, amit küldesz. De egyrészt ha az édesapa és gyermeke látható a képen, akkor fontos az, ahogy az apa, aki olyan, mintha egy nagy, erős és biztonságot adó manifesztum lenne – és az, hiszen feltekintünk rá, egy alsó gépállásból van fényképezve ez a páros, akkor talán az apának a homloka, a koponyatető is fontos lenne, hogy ne vágjunk bele így. És ugyanúgy ha megfigyeljük alul a babát óvó jobb kezet, az ujjakat, annak ellenére, hogy egy erős testalkatú férfit látunk itt, aki a babát öleli, mégis nagyon finom és gyengéd, óvatos védelem van ebben a kéztartásban. Azaz ha tágabb lett volna a kompozíció, akkor az apa negyedik ujját is láthatnánk, ami valószínűleg külön áll a többitől, hiszen ezt a pici babát, aki valószínűleg alszik, odabújik az apa mellkasához, még jobban érzékelnénk, hogy mennyi finomság van a mozdulatban, mennyi gyengédséggel öleli a babát. Ez egy fontos mozzanata a képnek, amibe a kamera belevág. Picit tágabbnak kellett volna ennek a képnek, és esetleg balra egy kicsit tengelyben el lehetett volna mozogni, hogy a háttérben az az ember ne zavarjon be, ne koszolja össze ezt a nagyon szép, talpán álló háromszög-kompozíciót, aminek a csúcsa az apa arca, ezzel a furcsa napszemüveggel. Tehát én egy picit bővítettem volna ezt a képet. Ezek a manifesztumok, mint a napszemüveg, ezek kordokumentumokká válhatnak idővel, és ha ez egy tudatos döntés, akkor én el tudom fogadni; de ha ez egy kapcsolatról akar szólni, és az a címe, hogy szeretlek, akkor ezt a napszemüveget levetetném, vagy ha más nem, fel lehet tolni apának a homlokára, hogy lássuk a tekintetét. Visszaadjuk ismétlésre, hiszen a modelleket biztosan rá lehet venni a fotózásra megint, és a kép üzenete megéri a pontosabb fogalmazást. (szőke)

Első

Saci, én nagyon szeretem ezt a képet, csak azt a rohadt Panasonicot gyűlölöm, mert én rád vágyom, hogy lássalak, és örülök, hogy itt ezt az emeletes ágyat, azt a kis kuckót, ahová beültél vagy kirándultok és megszületett ez a kép, ezt láthatom, és jó, ahogy veled együtt bemozdul ez a kép – de nagyon haragszom erre a Panasonicra, hogy képes olyan pontos lenni, hogy még a típusszámát is el tudom olvasni, de Sarolta, te vagy a lényeges, az ember, és nem ezek a közvetítő eszközök, hiszen nem egy termékreklámot csinálsz ott szerintem. Azaz ez egy nagyon jó út szerintem, elkezdesz foglalkozni magaddal újra, de valamit ezzel kellett volna csinálni ezzel az elektronikus ablakkal vagy nem tudom mi az, ami ott van, talán ha az be van csukva, akkor még kevésbé lenne ezzel problémám, hogy ez a kép a Panasonicról szól és nem a Török Saroltáról. Vagy pedig, mivel ez egy videókamera, és felteszem, hogy ez egy saját magáról tükörben készített felvétel – de nem, ez nem tükör, nem értem, hogy hogyan is készült ez a kép - mindegy, de ha kihajtódik ez az LCD képernyő, és felénk fordítódik, mert ezeket ki lehet fordítani így, akkor látjuk azt, hogy te mit veszel fel a kamerával, és ez lehet, hogy kompenzálja ezt a hibát. De az egy disznó az megvan rá. (szőke)
értékelés:

Ő

Izgalmas dolog, hogy egy felső gépállásból, egészen felülről, mint egy elemző gépállásból látjuk a gyermeki testeket, ezt a kis műanyag fürdőmedencét, a tégla járdát és nagyon szép, ahogyan a műanyag medencén átszűrődik a fény és a víz varázslatos mozgásai az emberi testek mellett ezeket a kis fodrocskákat és egymásba fonódó kis köröket ragyogtatja, létrehozza. Ha lehetőség lett volna rá, én egy kicsit bővebbet adtam volna ebből a körformából, ami izgalmasan kapcsolódik, mint egy ilyen absztrakt üzenet ezzel a balra dőlő téglajárdával, akkor talán erősebb tudott volna lenni a kép, de megadom rá a két disznót. (szőke)
értékelés:

De legalább kényelmes
Kicsit bandzsa, meg ugatni se ugat, de legalább kényelmes

Sacinál ugye már hosszú ideje a gyermeknevelés kapcsán, egy új élet folyamatos megfigyeléseivel, anyaként, társként sokat megélt történeteket raktározó öreg lélekként rácsodálkozásokat látunk. Egyszerű lenne megfogalmazni, hogy a Saci home-fotókat, különböző privát képeket küld az életéből. Mégis azt mondom, hogy másoknak úgy tűnhet, akik nézik ezt az oldalt, hogy mennyi érett, képzőművészeti alkotást láthatunk itt ezeken az oldalon, és mégis, ezekre a fajta történetekre is nagyon nagy szükség van, amik a natúr életet, igazából azt mondanám, hogy egy picit az USA-hoz és Andy Warhol-hoz visszakapcsolódva, a hatvanas évekhez visszanyúlva, egy kis pop-íz vagy popkultúra is megjelenhet az ide beküldött alkotásoknál, pl. azért, mert szerintem nincs az estiskolának olyanfajta tiltólistája vagy manifesztuma, hogy ide ilyen és ilyen stílusú-típusú képeket várunk, hiszen az, hogy az estiskolán milyen képek, mesék, üzenetek vannak fent, az valójában ti velünk együtt, mindannyian, mintha ilyen kis sejtek ennénk, együtt pulzálva, együtt vibrálva folyamatosan, amorf módon alakítjuk, és ebbe a mozaikrendszerbe nagyon is beletartozik egy ilyenfajta kép is. De ettől függetlenül – miközben én ezt a képet nagyon szeretem – a Török Saroltának is ugyanúgy, mint máshol próbálja elmondani az ember, hogy mikkel tud egy ilyen kategórián belül pontosítani, erősíteni, erőteljesen létrehozni alkotóként egy-egy rendszert.
   A képen kétszeres módon is tengelyeket látunk – most a színvilágot meg a fényeket... nem tudom, hogy ez talán a hajdúszoboszlói strand, ahol a nagypapa és a kisbaba az árnyékban napoznak, ha ezt félretesszük, a kép mértanjával is kell foglalkozni. Az egyik, ami statikát ad ennek a képnek, az ez a kicsit jobbra feltolt háromszögrendszer, ami sejtésem szerint a nagypapa bal válla – fej – jobb válla, védő két alkarja, ami a gyerek testét fogja, ahogy ott fekszik és befejezi ezt a háromszöget a jobb válla, feje, bal válla és a kezek. Ez egy erőteljes háromszög, ami uralhatná a képet, másrészt viszont feltételezhetjük, és ezt a jelet a baba irányító tekintete adja nekünk, hiszen függetlenül attól, hogy a fotós megfigyeli kívülről ezt a helyzetet, sikerül elcsípnie azt a belső, harmonikus együttlétet, ami a baba szemeiből sugárzik, ahogyan néz, és ahová néz, az a nagypapa arca, az ő tekintete. És ha a nagypapa szimmetrikus tengelyét vesszük alapul, és ez a mellkas közepén húzódó egyenes, majd a baba felemelt gerince és fej-szem kontaktusát nézzük meg, akkor létrejön így egy másik háromszög is a kép belsejében, aminek talán az egyik csúcsa hegyesebb, és a másik háromszög, ami erre 90 fokban elforgatva, majdnem síkra redukálva látható, amit az előbb mondtam, ez a két háromszög dominál a kép középpontjában, és ezekhez ez a skótkockás pléd és a zöld füvek azt kell, hogy mondjam, egészen jól kiemelik ezt. A háttérben egy picit zavaró az öltözősor a kék csempékkel, az emberekkel, ezt az egészet ez fényvilágában vibráltatja. Ezen akár nagyításnál lehetne speciális eszközökkel változtatni. Mégis inkább mértanra és geometriára térnek inkább vissza, hiszen van még itt egy titkos szereplő, aki azért nem elvetendő a képen, és ez a párnaplüsskutyacipőfej-zavarodottszemű élőlényke, aki szintén idebújik, mint egy titkos, harmadik szereplő, aki itt kikacsint felénk. Akár a Dürer-képeket véve alapul, amiről már többször volt szó itt, a Dürer aláírásai, és a korában sok más alkotó is allegorikus üzeneteket használ, és ezeken a térben elhelyezi egy tuskón vagy faragott kövön a monogramját, a kézjegyét. Erre a plüsskutyára akár azt is mondhatnánk, hogy lehetne az alkotó kézjegye, a fancsaliságával, a kikacsintásával, hiszen egyértelműen felénk kommunikál, felénk súg abból a kettős érzelmi helyzetből, abból a szeretetteli de intim helyzetből, amiben ő egy titkos, harmadik, ágy alól leselkedő , hallgatózó tanú, aki kifelé néz ránk. Ha ez elfogadható, hogy a kék párna az alkotó kézjegye, akkor szerintem ha jól megnézzük a más említett nagypapa-kisbaba háromszögeket is, és valamivel meghúzzuk a vonalakat – akkor az derül ki, hogy a képnek van még egy, láthatatlan, a bal felső saroktól kiinduló, és a jobb alsó sarok felé tartó tengelye is, ami a kép jobb alsó sarkánál haladna ki a képből. Ezt egyvalami töri meg, a tanú, azaz a leskelődő párnaállatka, amivel annyit lehetne csak csinálni, hogy ezt egy picit a nagypapa fejtetőrésze felé jobbra el kellett volna húzni. Mondjuk akkor felvetődne, hogy igen, a nagypapa, a kisgyerek, ezt a meghitt, érzelmes helyzetet megszakítaná, de szerintem a Saci képe mégiscsak egy olyan létállapot megfigyeléséről beszél, ahol nem egy egyedi, egyszeri helyzetet látunk, hanem sokszor van ilyen helyzet, és ha nem itt és most, de akár két órával később ugyanúgy meg lehet ismételni. Ezek a fajta üzenetek nagyon fontosak és nagyon jók, de az alkotónak a gép elkattintása előtt tudnia kell ezt az élményt, hiszen láthatott már kapcsolódásokat anyaként, tudnia kell, hogy mi az a képlet, amit át akar fogalmazni képi nyelvre, és vagy manipulálnia kell, pl. odanyúlni, és a párnát arrébb húzza, és közben mondja, hogy picikém maradj ott, papa nézz oda, és ezerféle rendezői ötletet lehet alkalmazni; vagy kivárok egy olyan helyzetre, ahol ez később megoldható. A házi kedvenc kategóriában ez egy nagyon jó ötlet, hogy a Saci ideküldte ezt a képet, de egy picit a gondolatok szempontjából még pontosítani kellene ezt a képet. (szőke)
értékelés:

Vác, Főtér
Ilyen szép helyen lakunk.

Van az Ősök Házának egy gyűjteménye, ami ugyan kicsit átalakult, de mivel ez egy helytörténeti is működik, egy olyanfajta gyűjtemény, ami képeslapokból áll. Van már a múlt század végéről is gyűjtött lapok, a 80-as évek elejéig, mivel ennek a II. vh-tól a 60-as évekig volt főleg óriási divatja, karácsonykor, húsvétkor, nyaraláskor képeslapokat küldtünk, azokkal üzentünk haza a családnak, azaz nagyon fontos volt a képeslap, aztán ezt később a kommunikációban az elektronika eléggé elmosta. Ez az álló formátumú kép ezt a képeslap-hangulatot-nyelvezetet követi, a középre beállított esti utcai lámpával, és a beállítottsága, az utcakép, a kalocsai, szegedi, ceglédi, stb utcaképek,és ez ezt a formavilágot akarja megtartani, és azt kell, hogy mondjam, a 60-as évek gyűjteményébe ez a képeslap határozottan beleillene. Esti fényben üzenet Vácról a főtérről, készítette Török Sarolta, ahogyan a régi képeslapokon is rajta volt a fotós neve. Ami ugyanakkor fontos, és kérnék, mivel a Sarolta előző képe, a gyerekkel és a fával, vagy a sétálós nagyon jól és erősen jelezte ezt, azokon 100 %-osan fellelhető a kéznyomod, a személyiséged, ami te vagy, itt pedig az épített környezet leckére az a kérdésem, hogy hol vagy ebben te? A leiratban azt írod, hogy ilyen szép helyen lakunk. De nem érzem, hogy ez a beküldött képeslap átitatódna veled azon túl, hogy természetesen a főtéren sétálva örülsz annak, hogy ez a te jelened, a városod, a te Vácod. Ez azért lenne fontos, mert alkotói folyamatokról beszélünk, azért személytelen ez egy picit, miközben egy jó és izgalmas dolog, de nagyon jó lenne, ha a kézjeled ezen rajta lenne, ha belekacsintanál, vagy valami. Miközben mondom, az egész előtér üres, ráadásul a kép még igényelné is ezt, hogy ez a Saciék birtoka, ahol megittak egy Camparit a kis kiülőnél, vagy bármi az jelen legyen. Most a kép rendben van, azaz korrekt. Na de szerelmeskedni sem korrektül szoktunk. Szalonképes a kép, csak nem vagy benne. Egy disznót javaslok erre, de szeretném, ha megismételnéd, és merem ezt azért mondani, mert a kisgyerek-anya-fa történet azzal a hosszú kínlódással is meghozta az eredményét. (szőke)
értékelés:

Az ő talpa

Szeretem ezt a képet. Nagyon szép, kedves, ugyanakkor erős és koncentrált üzenetet látunk. Nagyon szép a kapcsolódás a talp és a kéz között, a kettő formái, a struktúrák, a színek, ahogy mögüle kinéző gyerekfej is nagyon jól mutat. Aztán van egy-két dolog, ami nekem zavaró, pl. a cumi, noha tudom, nem egyszerű egy gyerek szájából kivenni a cumit, de pl. akkor egy kicsit várok,amíg a lábát behajlítja, és az takarja a cumit; és ebben a fotóban látunk két lábat, két kezet, egy fejet, és a háttérben lévő babakocsit – és el kell dönteni, hogy engem ebből kompozícióban mi izgat. Ez eléggé egyértelmű döntés, a kamera állásával, a perspektíva megválasztásával az alkotó kiválasztja, hogy mit akar fényképezni; a gyerek jobb talpa-jobb keze, és az arc. Viszont a képen van még egy láb és egy kéz is. Ráadásul már belevágott abba a lábba, így nyugodtan lehetne még határozottabban vágni, és a babakocsi szélénél le lehet metszeni azt a rész, és máris erősebbé válik a kompozíció. Szerintem ez a talp leckére egy nagyon jó megoldás, sőt egy nagyon jól eltalált kép, vágni lehet belőle nyugodtan, és két disznót adok rá. (szőke)
értékelés:

Fák

Láttuk ennek a leckének az első megoldását, és akkor kértünk rá ismétlést, és ezzel most nagyon jó irányba halad az alkotó, és nagyon jó javítást látunk. Mivel kinyitotta a teret, máris nagyon jó arányban van a kisgyerek, a felnőtt és a fa, nagyon jó ritmusban, egy ilyen parabolaívben viszi a szemet a kompozíció, ráadásul van egy – ugye ezek már apró jelek - egy bucka, ami nagyon szépen beviszi oldalról a tekintetet, és a kéz is ebbe az irányba mutat. Nagyon szeretjük ezt a képet. Három disznó, és nagyon örülünk annak, hogy dolgoztál ennyit ezzel a munkával, és meg is van az eredménye ebben a képben. (szőke)
értékelés:

Mindig is kockás hasra vágytam
nem pedig csíkosra

[jwplayer|config=4:3|file=/sites/default/files/08/06/elemzes080605_4.mp4|image=/sites/default/files/08/06/elemzes080605_4.jpg]

A kép elemzése a videón látható, egy disznó, a lecke ismétlését kérjük. (szőke)
értékelés:

Jövünk-megyünk
Sőt megyünk, mendegélünk.

Egy képsorozatot látunk, és a legfontosabb erénye, hogy a fotós felfedezte egyrészt a saját árnyékát, másrészt egy kompozíciós helyzetet, a kapcsolatot, ami a saját árnyéka és a távolból érkező alakok, apafigura között létrejött. Még egy fontos dolog, a közeledéssel válik értelmezhetővé, hogy mi történik, mert ha megnézzük, az első képen látunk egy emberi alakot, de azon a képen, ha nagyon jól odafigyelünk is, az, hogy mi lóg az apa nyakában, hogy az egy útitáska, vagy mi, egy kis ember van a nyakában, de nem világos teljesen hogy mi micsoda, elől, a zsákban mi lóg. És a következő képen válik egyértelművé, hogy egy nagyon szoros családi helyzetet látunk, a kislány az apa fejét fogja, és nézi a postaládát, tehát a közeledéssel egy új kompozíciós helyzet lép elő, mivel a fotós marad ugyanúgy a jobb alsó sarokban, a modell bekerül a középső részben, és a kislány felerősödik, mint kompozíciós elem, és ugyanúgy a postaláda is, amire a tekintetet odavonzza, azaz létrejön egy ilyen háromszög, és egy dinamikus szemmozgást követelő képi forma. A képsorozat utolsó képén pedig csak az anya, vagyis hát a fotós látható, amiből már a modellek elhaladtak, és így is létrejön a kompozíció, a perspektíva miatt is, és mert az előző képek értelmezik a teret. Az alak helyére mint kompozíciós elem belép az autó, a postaládát értelmezte az előző kép, tehát maradt egy erős képi forma, és az árnyalak is kiadja ezt a háromszöget. Ha viszont az estiskola szemszögéből nézem, ez egy olyan történet, hogy mindig kérjük, hogy az üzenetek szűrődjenek át rajtatok, mindazok a filozófiák amik az életetekből származnak, hogy ennek van egy nagyon pontos dramaturgiája, mert jövünk-megyünk-mendegélünk, a család, a szent család, ha akarom, de az utolsó kép nagyon fontosan zárja le ezt a történetet, mert mégis csak az üzenetet közvetítő, akiben ez a történet lezajlik, és hiába az életünkben nagyon sokat vagyunk együtt, a fontos döntéseinkben mégis mindig egyedül vagyunk hagyva, nekünk kell felvállalni a döntéseket, és az utolsó képen már nincs senki, a fotós sem, csak az árnyéka, aki megélte közvetítette, üzente ezt a történetet, rajta keresztül szűrődik át ez a történet, ami egy nagyon fontos történet, hiszen az apát látjuk, az apán a gyerekeket, ez a közös történet, de az utolsó kép ebben a fejlődési sorrendben egy nagyon fontos zárókő, hiszen minden megtörtént már, a múltba elhaladtak már mind, és csak a fotós maradt, aki a történetet üzeni. A család belső dinamikájáról is hírt kapunk, a szereposztásról, nemrég beszéltünk a Diane Arbusról készült filmről, az ő képeiről, ahogyan azokban létrejön egy harmonikus történet, majd egyszercsak létrejön az az ember, aki megtalálja a maga identitását, akár azáltal is, hogy változnak körülötte a körülmények, az az egyén, az az egyszemélyes filozófus, az küldi. Ezért fontos a harmadik kép, mert ezt adja, ez keretezi ezt a kis anzixot. Abszolút három disznó, és én örülök, hogy úgy érzem, hogy van fejlődés a dolgokban. (szőke)
értékelés:

és a kicsi virágom.

A kép elemzését videón küldjük a kompozíciós meglátásokkal. (szőke) értékelés: