Abszolút egyetértek az üzenettel, amit küldesz. De egyrészt ha az édesapa és gyermeke látható a képen, akkor fontos az, ahogy az apa, aki olyan, mintha egy nagy, erős és biztonságot adó manifesztum lenne – és az, hiszen feltekintünk rá, egy alsó gépállásból van fényképezve ez a páros, akkor talán az apának a homloka, a koponyatető is fontos lenne, hogy ne vágjunk bele így. És ugyanúgy ha megfigyeljük alul a babát óvó jobb kezet, az ujjakat, annak ellenére, hogy egy erős testalkatú férfit látunk itt, aki a babát öleli, mégis nagyon finom és gyengéd, óvatos védelem van ebben a kéztartásban. Azaz ha tágabb lett volna a kompozíció, akkor az apa negyedik ujját is láthatnánk, ami valószínűleg külön áll a többitől, hiszen ezt a pici babát, aki valószínűleg alszik, odabújik az apa mellkasához, még jobban érzékelnénk, hogy mennyi finomság van a mozdulatban, mennyi gyengédséggel öleli a babát. Ez egy fontos mozzanata a képnek, amibe a kamera belevág. Picit tágabbnak kellett volna ennek a képnek, és esetleg balra egy kicsit tengelyben el lehetett volna mozogni, hogy a háttérben az az ember ne zavarjon be, ne koszolja össze ezt a nagyon szép, talpán álló háromszög-kompozíciót, aminek a csúcsa az apa arca, ezzel a furcsa napszemüveggel. Tehát én egy picit bővítettem volna ezt a képet. Ezek a manifesztumok, mint a napszemüveg, ezek kordokumentumokká válhatnak idővel, és ha ez egy tudatos döntés, akkor én el tudom fogadni; de ha ez egy kapcsolatról akar szólni, és az a címe, hogy szeretlek, akkor ezt a napszemüveget levetetném, vagy ha más nem, fel lehet tolni apának a homlokára, hogy lássuk a tekintetét. Visszaadjuk ismétlésre, hiszen a modelleket biztosan rá lehet venni a fotózásra megint, és a kép üzenete megéri a pontosabb fogalmazást. (szőke)