Megszületését nagyon várták, és sokat tűnődtek azon, vajon milyen gyermek lesz? Nem tudhatták! Az élet néha kiszámíthatatlan és csúnya dolgokra képes, ugyanakkor sok öröm is érheti az embert, de talán mindez az alábbi történetből kiderül!
   Egyszer volt, hol, nem volt, na ez így egy kicsit fura, szóval, egy kicsi faluban Édesanya, és Édesapa, már nagyon várta a gyermek megszületését. Édesapa munkája nemrég megszűnt, és akármilyen jó szakember is volt, sajnos nem kapott munkát, hosszú ideje már! Néha mikor a földeken akadt munka, őt is felfogadták napszámosnak. Az életük nem telt egyszerűen, hisz nem is a nyarak, hanem a hosszú téli esték nehezítették meg a család életét.
   A házikó egy kicsi vályogház, amit még Édesapa nagyapja épített. A tetején zsupp fedél, az ablakok épp hogy egy csöppnyi fényt engedtek be. A meleget, egy kicsi teakályha biztosította. Ezen az estén is így történt. Odakint a hideg szél orkánként söpört végig az utcákon, vadul görgetve maga előtt a havat. Egészséges ember ilyenkor behúzódik a meleg házába, és nem indul útnak! Az utak járhatatlanok, hiszen mindent hó borít. A jelzőtábla feje látszik csak ki a hóból, mert annyira betakarta. Édesapa nem ért haza, még reggel elment tűzifát gyűjteni. A havazás őt is váratlanul érte. A biciklit nehéz volt tolni, mert a hátulján jó nagy halom rőzse terpeszkedett. Úgy terült el rajta, mintha mindig is az lett volna a számára kijelölt hely.
   Talán elég lesz….- gondolta Édesapa. Csak ez a cudar hideg ne volna! Még egy óra és otthon leszek! Muszáj, hogy hazaérjek, kell ez a fa! Jön nemsokára a baba! A szél és a hó csak nem akart alább hagyni, megnehezítve ezzel Édesapa hazajutását.
   Odahaza, Nagymama meleg tejlevest főzött csipetkével, amit Bélus nem nagyon szeretett. Bélus volt a nagyfiú a családban. Már iskolás, a negyedik osztályba jár. Szépen megy neki az iskola, jó jegyei vannak, iparkodott is, mindig jelen volt minden eseményen! Ő az iskola szeme fénye. Mikor elővette nagyapjától örökölt ütött- kopott hegedűjét, az idő megszűnt létezni. A tanárok nem győzték dicsérni. Ő nem értette a világ nagy dolgait, de azt érezte, hogy szeretettel veszik körül, annak ellenére, hogy a falurész, ahol lakik, nem a tehetősebb környéke a községnek. Az utcán sokan megszólták, elzavarták, megalázták. Nem tudta miért, és nem értette. A bőre színe? Mi köze a bőre színének őhozzá?
   Az iskolában viszont, ugyanúgy, mint odahaza, mindez elmúlt. Az osztálytársai szerették, eleven, éles eszű fiúcska. A tejleves lassan elkészült. Édesanya óvatosan kóstolta meg, hiszen forró volt. Jólesett minden korty, amit bekanalazott. Régóta nem evett ilyen finomat. Finoman megcirógatta a pocakját és örömmel nyugtázta, hogy minden rendben. Kicsit aggódott a szíve mélyén, hiszen Édesapa még nem ért haza! Tudta, ha éjjelre is kimarad, annak nagyon rossz vége lesz. Halkan fohászkodott, miközben a meleg levest a szájához emelte!
   - Édes Istenkém, a Szűz Máriára kérlek, add, hogy ne legyen semmi baja! - Ám ekkor valami történt! A kanál kiesett a kezéből, összegörnyedt hirtelen, aztán már csak azt látta, hogy nedves lett a padló. Elkezdődött! Ez így nem jó, még nem kéne, még hátra van 2 hét! Az agya elkezdett zakatolni, és émelygett. Nagymama észrevette, hogy baj van! Gyorsan Béluskám, eridj átt a szomszédba, segítségért! A baba elindult, szükségünk van egy autóra!
   Bélus, ledobva a kanalat, egyből ugrott és már szaladt is az ajtó felé! Futás közben magára kapta kopott kabátját, sapkáját. Odakint azonban olyan hevesen fújt, hogy az ajtót háromszori próbálkozásra tudta csak kinyitni. Kijutott! Fázott, az arcába csapó hideg, fagyos szél könnyeket csalt a szemeibe. Elindult. Tudta, ha nem talál hamarosan autót, az akár végzetes is lehet! Övék volt az utolsó ház a falu szélén. A legközelebbi porta olyan 800 méterre lehetett! A szélnek nekifeszülve, nagy küzdelmek árán, végül eljutott odáig! Gazsi bácsi! Gazsi bácsi! Kiabált.
   - Na mi van ecsém! Mi kéne? Mi a rossz nyavalyát keresel idekint ilyen időben?
   - Idesanya,… elkezdődött,…
   - Mi ván? Beszílj érthetően büdös kölök, mert taknyán tenyerőllek!
   - Segítsen Gazsi bácsi! Elindult a baba! Idesanya nem bírja sokáig, ha nem jut el kórházba!
   - Jó van mán, no! Az a helyzet, hogy láthatod, a kocsi nincs idehaza, mert evitte Gerzson ecsém! Azért megpróbálunk valamit kitalálni! Telefonátatok?
   - Nincs nekünk olyan Gazsi bácsi!
   - Nincs, nincs! Nu majd az enyímmel! Gyere beljebb!
   Odabent meleg volt, édeskés pipadohány illat ütötte meg Bélus orrát. Persze a telefon nem működött! Pont most nem! Gazsi bácsi látta, érezte, segíteni kell!
   - Nu gyere fiam, menjünk!
   - De hová?
   - Hová? Hová? Hát a Jakabékhoz! Ott van áutó!
   - Neeeem, az nem lesz jó, az benn van a faluban, és Jakab bácsi mindig kigúnyol engem!
   - Ugyan már ne lígy ilyen mamlasz! Nem lesz semmi báj!
   Aztán gyorsan magára kapta a kabátját, meg a kucsmáját és indultak is ismét ki a fergetegbe. Nem volt könnyű, odahaza Édesanya egyre nehezebben viselte a fájdalmakat. Édesapa még mindig a viharral küzdve igyekezett hazaérni.
   Gazsi bácsi és a gyerek, lassan, odaért Jakabék házához. Odabentről lámpa fénye világlott ki. Jakabék a falu központjában laktak, épp az iskola mellett. Minden nap találkozott Bélussal. Ilyenkor foghíjról odaszólt neki mindig valami szúrós megjegyzést. Mi van te kis boxos, mi történt ma a suliban? Anyádék megint örülhetnek mi? Mennyi beírást viszel haza? Bélus igyekezett ezekre nem odafigyelni és sokat töprengett azon, vajon Jakab bácsi miért viselkedik így vele. Most azonban tartott tőle. Nem akart hozzájuk menni, de mivel Gazsi bácsi vitte, így kénytelen volt menni. Bezörgettek! Az ajtó kinyílt és ott állt teljes nagyságában Jakab bácsi!
   - Mi járatban vagytok erre Gazsi? Pénz kéne megint mi? Úgy mint a múltkor?
   - Nem, nem! Most nem azért jöttünk ides Jakabom! Azt szeretnínk kírni tüled, hogy segítsél mán ennek a Béluskának!
   - No, mi van boxos, te is itt vagy? Mi kéne ha vóna?
   - Jakab bácsi, kérem szépen, tudom, hogy nem alkalmas, de Édesanya nagy bajban van! Ha nem tudjuk elvinni a kórházba, akkor annak rossz vége lehet! A kistesóm ép úton van! Édesapám meg elment fát gyűjteni, azt a vihar miatt még nem ért haza! Tudna nekünk segíteni?
   Csönd következett. Baljós, érthetetlen csönd! Aztán Jakab bácsi megszólalt!
   - Na, nézzük csak, azt akarod, hogy én segítsek neked te kis boxos?
   - Igen, kérem! - szipogta Bélus.
   - No jól van gyertek, út közben kirakjuk Gazsit a házuknál, mi meg bevisszük édesanyádékat a kórházba!
   Nagy kő esett le Bélus szívéről! Nem is olyan rossz ember ez a Jakab bácsi! Az úton végig beszélgettek. Kiderült, hogy milyen jól megy neki a hegedülés, és hogy a tanulásban is remekel. A háznál, már Nagymama izgatottan téblábolt, hiszen minden pillanat, perc, fontos volt! Nem késlekedhettek!
   - Gyorsan, gyorsan Béluskám! Hol késlekedtél ennyit?
   - Jakab bácsi jött hogy segítsen! Csak ő tudott segíteni!
   A legfontosabb dolgok már összekészítve ott várták őket az asztalon! Rövid pakolás, és már indultak is. Édesanya megnyugodott egy kicsit, hiszen melegbe került! Az autó melege átjárta, és érezte, hamar eljön a segítség. A várost hamar elérték, mert kb. fél órányi autóútra volt tőlük, de ez a fél óra is sokat jelentett, hogy volt ki segítsen! Jakab bácsi sok mindent megtudott a családról. Kicsit szégyenkezve nézte az utat, és tudta, az élete ezek után nem lesz már a régi. Hamarosan a kórháznál voltak. A segítség gyorsan jött!
   Kint a zimankóban Édesapa próbált keservesen hazavergődni. –Sötétedik!, Nem kéne hogy sötétedjen! A szél marta az arcát a belecsapódó hó miatt, és a lábai sem akartak engedelmeskedni neki. Fájt minden porcikája! Erejét vesztve térdre rogyott! Fohászkodott!
   - Istenkím! Ha látod nyomorúságos életemet, kírlek segítsén mán nekem!
   Sírt! Nem értette, a világ miért oly kegyetlen és könyörtelen vele! Egyszer csak fura hang ütötte meg a fülét!
   - Józsi! Józsi! Merre vagy? - Nem, ez nem lehet igaz, már hallucinálok! Már itt a vég? De a hangok erősödtek! Józsi!
   - Itt vagyok! Erre! Erre!
   - Hála az égnek Józsikám, hogy megleltelek!
   - Te vagy az Gazsi bátyám? Én hát, ki más lenník! No, gyüjjé mán, szedd össze a cókmókod, oszt menjünk! A gyerek mondta, merre lehetsz, ők elmentek a kórházba, elvitték a Sárit, mert gyün a baba!
   Édesapa összeszedte minden erejét, és elindultak hazafelé.
   - Megszületett! Kisfiú! - örvendeztek a kórházban. - Milyen szíp gyerek! Olyan, mint az apja!
   - Mi legyen a neve?
   - Józsi! Józsika! Orsós Józsika… - mondta Édesanya és elaludt!
   Az álom, egy szebb jövő felé vitte, ahol minden ember önmaga lehet, ahol nincs szegénység, fájdalom, és ahol mindenki szereti egymást! Jakab bácsi tavasszal, mikor már a virágok nyíltak, és kellemes illat töltötte be a levegőt, úgy döntött, felújítja a kicsi házat, hogy Józsika, és Bélus jobb körülmények között lakhassanak! Munkát ajánlott Édesapának és örült, hogy segítség lehet ott, ahol szükség van!

Hozzászólások

30
Értékelem!

Köszönöm a hozzászólást! Az iromány egy meseíró pályázatra készült, aminek a mottója az elfogadás volt röviden. Ugyanakkor a saját életemből tudom, hogy az élet kemény, és sokszor csak a másik ember segítségére számíthatok, vagy számíthatnak rám mások. Fontos, hogy mi emberek tudjunk egymáson segíteni, még akkor is, ha előítéleteink vannak, de hát én már csak ilyen vagyok! Köszi még egyszer!

32
Értékelem!

Tisztes szándékú, móraferences szép írás. Ezzel együtt nem érzem valódinak. Bár természetesen nem kizárt, hogy a nyomor nem szül nyomorúságot, és vannak jól tanuló Bélusok, bár lennének, de én, mint amúgy kívül- és távol álló, ennél keményebbnek képzelem az életet és úgy érzem, az ilyen idealizálással esetleg épp nem a szándékolt hatást éred el. De szívesen meghallgatok ellenérveket is.

Új hozzászólás