Kapcsolat
Újdonsült barátomat, és barátnőjét szeretném nektek megmutatni, s egyben az ofő kérésének is megfelelni. Tehát ez egy közeli kettős portré, a 4-es házi feladat ismétlése.

Kedves Feri, nagyon szép a ritmizálása a két emberi alaknak, nagyon jó az arc metszése, kompozícióban a fiú szemöldöke felett még hagytam volna egy kicsit. A tónusoknál az előtér-háttér kompozícióval lehetne még játszani, erősebbé tenni azt, a tér viszonyát tágítani úgy, hogy a kislány arcát világosabbra, a fiú szürkés árnyalatát, vagyis középtónusait mélyebbre venni - ezzel a dinamika is nőne. Sejtésünk szerint egy alapjában színes felvételt alakítottál szürkeárnyalatossá, aminél mindig kell utólag ellenőrizni a konverziót, mert módosítás nélkül sokszor lesz túl lágy a végeredmény. Mivel a hetes háti feladaton kívül azt is jeleztük, hogy jó lenne, ha azok, akik már elkészítettek egy-egy leckét egyfajta értelmezésben, te Feri a közelikkel, részletekkel próbálkoznál tovább, ahogy itt is. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönömök. Ági, hány éves a lányod. Hihetőt füllents.:):)
Viktor! Én bizony kicsit irígykedem, mert okosak, szépek, üdék. És a srác szerintem nagyon tehetséges.: http://www.photograph.hu/showgallery.php...

Feri!
Amit az utánunk érkezők látványa nyújt, nem irígység...
Boldogság és szomorúság...egyben!

Ferikém, ez igen, gratulálok. Az én lányom ex-barátja erre a fiúra hasonlított. Üdék.

Kedves Márti!
Én azt hiszem, hogy nem rég voltál tinédzser.:)

Én is az a korosztály lehetek, akihez eljut, mert szerintem is szépek.

Köszönöm.
Azt hiszem, hogy egy kép üzenete nem jut el minden korosztályhoz. Azt gondolom, hogy ki kell "öregedni" a fiatalságból egy kicsit, hogy irígykedhessünk az utánunk érkezőkre. Vagy nem. Vagy nemtudom. Vagy bizonytalan vagyok.:)
Lacipapa! Nemtudom, hogy miért, de ennél a képnél eszembe sem jutott a több szín, de szoktam színeset is fotózni.

Nekem nagyon tetszik a kép, a modelek beállítása. Az az ember érzése, hogy színes képen nem jönnének ki ilyen jól a fény- árnyék hatások. Lehet, hogy nem véletlen dolgozol ebben a stílusban ?!

Szépek a barátaid és fiatalok.

Új hozzászólás