Semmi különleges, van egy viszonylag jó lapszkennerem, amivel a filmet és a diát is digitalizálni tudom. Ezzel szoktam, nagy felbontásban, és sztem jó minőségben beolvasni a kis polaroidokat is. Ezután már nem gond, akár poszterméretben is, kinyomtatni.

Egy kontaktmásolatot készítettél a polaroidról, és azt nagyítottad fel ekkorára?

meséld, érdekel, hogyan.

Vannak 50x50-esre nagyított poláim. Először csak kíváncsiságból, majd, mert nekem tetszett, azért.

Nyilván pongyola voltam - hisz a polaroid nagyfilmes verziója kiváló lehet tájképre. Én kifejezetten arra értettem ezt, hogy adott kép ekkora, nem nagyítható, tehát nem tudom elérni azt a hatást, amit ez például akkor érhetne el, ha mondjuk 50x50 centis. Vagyis ezzel egészíteném ki, hogy számomra igen nagy jelentése lehet annak, hogy mi mekkora, és itt a polaroid méret nekem kicsi.

A hibáról. Én azt gondolom, hogy a hiba fontos. Itt is, kinek miért, mert zavarja, mert álmot nyit, mert kontextus, mert anyagszerű, sok minden oka lehet. Nekem ez utóbbi. Anyagszerű. Felfedi, hogy mi van a függöny mögött. Ugyanakkor nekem a kép amúgy enélkül is tökéletesen működne. Ez se pro se kontra nem érdekes abban az értelemben, hogy a kép így van kész, és ezt elfogadom, szóval ez a nekem így vagy úgy ebben az esetben már mindegy, jobban mindegy, mint egy digitnél pl, ahol az utómunka eleve elrendelt, mert nélküle nincs kép, a polaroidnál meg szinte nulla az utómunka, ha eltekintünk a transzferálásról, melegítésről és egyéb roncsolásokról.

Zsolt! Köszönöm a gondolataidat. Elgondolkodtató, amit írsz. Mármint, hogy való-e a tájképhez a pola, illetve ennél a képnél megfelelő-e, mint technika. Általánosságban véve a véleményem az, hogy nagy hiba lenne megfosztani őket egymástól. Ismerek olyan polásokat, akik szinte csak tájat fotóznak, (az „urban landscape” is ide értendő) számomra lenyűgöző módon. Az elfogultságomat persze add hozzá :)
A másik felvetésed, miszerint, hogy ehhez a témához nem illő a polaroid technika, már jobban el tudom fogadni, még akkor is, ha most én is látszólag ellentmondásba kerülve magammal, meglepő dolgokat írok le.
1. A festőiségről: bár mutatós dolog, (jól eladhatja a képet,) itt, most nem játszik.
2. A szakadás: ha nem szakadt volna meg pont ott a film, lehet, félre is teszem. Igen, jó mélyre a dobozba. (Ez meg az én különbejáratú fejlövésem) Még szép, hogy mindenkinek szemet szúr, hiszen a kompozíció oda vezeti a szemet. A kiskapunál csak megáll, kinyitja és továbbmegy. Eredetileg a felhőkkel akartam ezt az „S” alakú vonalvezetést befejezni, a szakadás véletlenül erősített rá erre. A kép (hangsúlyos) részévé vált. Viszont hibáztam. Félre vezettem a nézőt, mert rosszul fogalmaztam meg a címet: a Kapuk a pontosabb. (de csúnyának tűnt a többes szám) Az alsó az ugye egyértelmű. A felső, a szakadás, a nyílás, az is kapu. Kinyit egy másik, nem látható, csak elképzelhető világot. Kinek mit. És ugye, hogy muszáj vele foglalkozni?
3. Nem szeretek írni a képekhez előre, mert visszafogja a nézőt, egyirányba tereli a gondolatait.
4. Külön megköszönöm, amit a szubjektív közlésről meg a felismerhetőségről írtál, el is teszem egy szupertitkos helyre, ínségesebb időkre magamnak. :)

:)
Ágnes, köszönöm az eszmefuttatásodat!

Szia! Megnéztem többször ezt a képet, mire összeállt bennem az érzés. Számomra van benne valami jelzés értéke annak a beszakadásnak (szeretem ezeket a "jeleket" az analóg fotókban, gyűjtöm is őket)- és ha nem lenne ott, tovább mennék szó nélkül. Persze pár percre gondolnék ezt,azt... pl. ha ott lehetnék, tovább mennék a kapuhoz? Mi lehet fent? Attól függ honnan jövök? Lehet, hogy nem feltétlenül szimpatikus az a kapu :) és a szakadás a sarokban, hm... na ott nekem elindul a salvadordali - mert egzakt, izgalmas és szerepelni akarok benne, szinte már látom, ahogy odaérek a kapuhoz - röviden: benne vagyok a képben. Szinte keresem, kutatom a jeleket... hhh, mennyire jó lenne találni egy jelet, mint a nyomolvasók. Örülnék egy hajszalagnak, valami bíztatnónak... izgi!!!

Tamás, rendben, a bal felső sarok a hibás! ;)

István! A profi/amatőr kérdéssel, megvallom, eddig nem sokat foglalkoztam, persze többször is hallottam/olvastam másokat erről polemizálni. Nagyjából így, első olvasatra, a Zoltán definícióival tudok azonosulni. A kérdés, amit felvetsz - a virtuális és valódi kép közötti különbségről – az inkább izgalmasabb. Teljesen érthető és elfogadható számomra, hogy a virtuális képek soha nem lesznek olyan hatásosak, mint a valódiak. Egyszer egy középkori várban láttam egy csak polaroid képekből álló kiállítást. A hatalmas termekben, az ormótlan, ódon falakon ezek a pici képek, (igaz nagy, levegős paszpartuban) óriási hatással voltak rám. Értem én, és meg is értem, hogy hiányzik ez, a kézzel, szemmel fogható élmény. Ezért aztán nem is nagyon töltök fel ide ilyeneket. (Jó, néha azért elcsábulok :)) De ugyanez mondható el a lomós képeimre, főleg a panorámákra.
Köszönöm, hogy visszatértél, és jó, hogy van beszélgetés.

Zoltán! Örülök a véleményednek, köszönöm :)

Gyönyörű ez a domboldal, olyan csábító felfelé. Ilyen minden felfelé vivő út, mert ott van benne az izgalom, hogy mi lehet ott fent? Mit fogunk látni? Felmegyünk ezen a szép régi dűlőúton, és a dombtatőn látjuk-e majd a szép új jövőt? Régen ott lehet az a kapu, mert olyan mintha a szél tárta volna ki, de elfeledve mégis várja, hogy felérjen, betérjen valaki...

A sarok tényleg zavaró, ha mint képelem nézem, de mégis ad egy hangulati ívet, vissza a múltba (még jó is h a bal sarokban van). Korosítja a képet, akár csakez a kicsit mosott, részletvesztett, olyan festményszerű struktúra.

Még valami, mert olvasgatom itt az eszmecserét a jelzőkről, mint amatőr meg ilyenek. Volt erre egy szép magyar szó a reformkor tájékán, ami azt hiszem kifejezőbb, érdemes lenne ismét meghonosítani: ez a műkedvelő. Az amatőr mint jövevényszó picit átértelmeződött a mai magyar nyelvben, és már van egy kicsit a dilettáns felé hajló pejoratív éle. Annó amatőrcsillagászként rendszeresen mondogattam, hogy az amatőr nem keverendő a dilettánssal, és nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki nem rendelkezik széleskörű háttérismeretekkel, kisebb tudással mint a profi, aki hivatásszerűen ebből él...

Hát én balga, azt hittem, hogy tükröződést látok. Tudd ezt be élemedett koromnak és egy kissé a bal felső saroknak. :)

:) Zsuzsa, Örülök, hogy tudunk beszélgetni! És most visszafele pár gondolat :))
Az amatőrről az jutott eszembe - nem szervesen ide, hanem általánosságban, de azon át persze ide is - hogy számomra az amatőr igazából az, aki lelkesedésből végez valamit. Ezt végezheti a profiknál is kiválóbban, miért ne? Másik oldalról pedig az igazán jó profik mintha lelkük mélyén mindig is kicsit amatőrök maradnának, a rácsodálkozás és a lelkesedést tekintve. Valahogy így látom ezt. Nem biztos, hogy igaz! :) Fel- és leminősítéseknek persze hogy nincs értelme, de azért hallunk, látunk, megérzünk valamit :) De rendben van ez, nem érdemes firtatni :)) nem is jönnék ki jól belőle :))) meg nem is akarnék!

Ha megkérdeznének, a pola keretről nagyjából azt mondnám, amit Te is írtál. De azért nehéz ez a kérdés, mert persze, én nem a pola keretről írtam, hanem amit látok a monitoron, amiről tudom, hogy az, de azért már mégsem az. És elérkezünk a hordozóhoz (és ez önmagában is egy érdekes kérdés). Részemről a fejtegetést csak az érzéseim eredőjének súlytalan találgatásának érdemes felfogni, vagy esetleg egy médium határainak felismerésnek. És igazából így értelmezhető talán az a beégésnek vélt szakadás is. Ördögi csapda ez az info-izé...

Zsolt, :)

A Zsolt azért hagyta ebben, mert egyrészt maga se tudja jobban, de azt gondolja, hogy miért ne, másrészt épp most rendeződik át a fejében a lecke dolog, és ezért annak jelentőségének vagy jelentésének is új helyet kell találjon.

Tamás:) Egyébként tényleg, de csak szórakozásból és többnyire magamnak. De ez most, hogy jön ide? A kapu, a domboldal tutira magától áll így, hozzá sem nyúltam:))

István! Nagyon köszönöm, ha túlságosan óvatosan is, de le merted írni bajaid:)
Akkor a problémák sorrendjében válaszolnék:
A felső sarok nem kiégett, hanem ott elszakadt a film. Ez a poláknál gyakori és kiszámíthatatlan. Sok ilyen szakadt képem van, és van néhány, amelyiket kifejezetten szeretem, mert úgymond "szerencsésen", a témára rásegítve sérült a film. Sajna, az is gyakori, hogy nagyon sérül, vagy épp rossz helyen szakad. Ez az innen-onnan vásárolt, rég lejárt polák esetére (gyakran használtam ilyeneket) fokozottan igaz. A szakadás azonban nem csökkenti a kép élvezeti értékét. (Másképp: Nem a szakadás/nemszakadás határozza meg a kép élvezeti értékét.)
A kerettel kapcsolatos megjegyzésedre való reagálásomban nagymértékben közrejátszik kissé elvakult szeretetem a polaroid iránt, ezért kérlek, ne haragudj a durva hasonlatért: A keretétől megfosztott pola olyan, mintha egy ember nemváltoztató műtéten esne át :) Igazából a töksima szkennelésen kívül nem is illik belepiszkálni a polaroid képekbe. Én is csak a szkennelés okozta kék árnyalatot szedem le utólag.
Ennek ellenére megértem és valamennyire el is fogadom a keret iránti berzenkedésedet, más típusú fotó esetében az én szemem is szúrja. De a pola az nem ez a kategória.:))
A témaválasztás sokszor határeset. Kérdeztem is a feltöltésnél Zsoltot. Direkt, vagy véletlenül, itt hagyta.
(Jajj, és kérlek, hogy fotózásügyileg a fel, meg leminősítéseket minden irányból kerüljük. Amatőr fotósok vagyunk, mint itt a legtöbben.)
Örültem, és köszönöm:)

Amit a fotón látok, az nagyon tetszik, ami az egyéb járulékos, abban bizonytalan vagyok. Engedelmeddel kifejtem :) Az egész érzékenysége, a domboldalba mart kis út, a düledező kerítés, a hódító természet alkotó munkája amit elkaptál, megörökítettél, és ahogy azt megkomponáltad egy fotóra, az mind nagyon tetszik. Nagyon szépek a tónusok, nagyon szívesen nézegetem ezt a kis milliőt, nagyon jól hozza a hangulatot. Viszont a kiégett felső sarkok, és hát maga a polaroid papír kerete itt most picit zavar, picit sok, olyan enyhén modorossá lesz miatta a szememben, mintha géppel lenne csak odarakva, holott tudom, ha valakitől, akkor Tőled mindez bizonyosan távol áll. Persze azt is érzem, hogy a kép egyensúlyának jót tesz az a folt, de lehet, hogy pont e felismerés miatt érzem azt, amit. Azt sem tudom, hogy bölcs dolog-e elmondani ilyeneket, mert hát a legkevésbé szeretnék megbántani extra érzékenységű alkotókat, pláne úgy, hogy a magam képességeit sokkal kevesebbnek gondolom a kritizált mű alkotójánál.
Még annyit, hogy maga a fotó nem is annyira természetfotó számomra, attól inkább az elmúló világ fele húz, de ez nem von le semmit az egyébként elvitathatatlan érdemeiből! Azt is szeretném, hogy alapvetően erre a pozitív benyomásomra emlékezz :)

Látom, nem csak az én képemet szereted forgatni. :)