Kedves Tímea, holnapi adásomhoz ezt a fotódat vettem kölcsön hívóképnek! :) Köszönöm!
Ez egy erős üzenet. A bácsi viszi haza a maga kis fenyőjét, amit megvett, látszik, hogy ott a szatyor, ez akár a Lehel piac is lehet, ahol ez az árusítás van, gondolom megvette a halat is, meg amit még kellett, és viszi a szerzeményt haza boldogan, de fáradtan. Ez az övé. Az az érdekes, hogy itt valami eszméletlen módon süt belőle a magány. Egészen másról fogok most mesélni, mint ami a képen primér módon megjelenik. Nem tudom ki hogy van vele, nekem a télben az, ami mondhatóan a jó, hogy haza lehet menni. Járkál az ember a városban, készül az ünnepre, ajándékot keres, el is fárad, át is fagy, de van hova hazamenni, van hol levenni a nagykabátot, van hol kiengedjen a begémberedett, átfagyott lábfej, van, ahol várnak, van, ahova hazatérve átjárhat az otthon melege. Ez az élmény nekem a télben, ami pozitív élmény. Ennél a képnél az az érdekes, nem tudom jól megfogalmazni azt se, hogy ez mitől van, hogy az egészben van valami rendkívüli magányérzet, hogy a kis műbőr szatyor miatt, vagy a nem túl gondosan nyakba rakott sál miatt van ez, vagy a nem begombolt felső kabátgomb miatt, vagy a kicsit félrecsúszott kalap miatt, vagy csak a szem miatt, de ezt érzem. Ami az egészben az őrületes, az a portrénak ez az izgalma, ami nyilván megfogható technikával is, hogy milyen objektívvel milyen távolságról fog létrejönni ez a hatás, tartok tőle, hogy ez nagyjából az 50-es alapobjektívhez közelítő dolog lehet. Nekem nagy szerelmem Diane Arbus, nekem ő minta- és példaadó fotográfus abban, hogy hogyan lehet egyszerű eszközökkel, instruálva, de nem manipulálva kiragadni, és örökkévalóvá tenni embereket a maguk fájdalmaival, nyomorúságaival, a maguk egyediségével, torzulásaival. Ennél a képnél is ezt érzem, mindazzal együtt, hogy ha mindenképpen bele kell kössek, akkor belekötök abba, hogy túl világos nekem a háttér a fallal a bal felső sarokban, talán azon kicsit módosítanék. Timi, ez az egyik legizgalmasabb sztorid. Te ezeket a sztorikat nagyon nagy érzékenységgel megtalálod, vagy ők találnak meg téged, és te nem ugrasz el előle, és ezt köszönöm neked. Három csillag, és igen, ez az ünnep, megvan a lecke is. (hegyi)
értékelés:
Köszönöm. A téllel kapcsolatban amit leírtál én is érzem. A bácsi magánya talán az öregség magánya. A bal sarok világosságát eddig nem láttam, és most már látom. Tényleg úgy van, hogy az ember a maga készítette képet néha nem látja. :) És ha valaki megkérdezné, hogy ki a példaképem, hát ki más lenne, mint Diane Arbush.
Nem akarok nagy szavakat használni, különben is az előttem lévők leírtak mindent, de idáig ez a kedvencem Timitől.
Ez tényleg nagyon közvetlen aranyos kép, minden benne van a kisemberek, az egyszerű emberek, egyszerű és őszintén megélt karácsonyával kapcsolatban... Nem tennék hozzá mást, ezt kár magyarázni, ezek annyira FOTÓk, így nagybetűvel... :) Sosem fogok tudni így, ennyire sűrítve visszaadni egy hangulatot mint Timi: egyszerűen, szálfaegyenesen, pontosan. Mégis Timi által láttatva visszajönnek a régi érzések és ízek. Köszönet érte!
Amikor szeretnék valamit megcsinálni, van, hogy nem jön össze semmi. Ez a karácsony előtti szombat reggel viszont minden összeállt. Megkérdeztem már előző este az árusokat a VIII. kerületi csarnok melletti kis utcában, hogy megengedik-e, hogy fotózzak? Megengedték. Amikor elkezdtem fotózni, boldogok voltak, felpezsdültek, és én is, és mindenki, aki jött vásárolni. Beszélgettünk, mesélgettünk, és ott volt az igazi karácsony. Ez a bácsi, akinek személyesen vittem el a róla készült képet, itt lakott a Népszínház utcában. Azt mesélte, hogy 70 éve ő veszi mindig meg a karácsonyfát. A fáradtság csak a korából adódott. Én szeretem minden részletét. Keresem mindig a boldogságot, a Boncákat, azt, hogy miért is vagyunk itt. Ő nem szegényen él, hanem szerényen, és az más. Kifogástalan öltözet, kalap, és a bevásárló szatyor, és a régi vágásúan összekötözött karácsonyfa. Nagyon szeretem ezt a bácsit és a fenyőfák illatát.
Ismét egy nagyon kedves fotó. Annyira bensőséges ez az összepillantás. Tudom, és értem amit Ferenc is írt, és amire utal, és Cseh Tamást is imádom, akár csak Bereményit, és érzem azt a mindent átható ízt is amit megidéz Ferenc ajánlása, de nekem akkor is ez az üzenet szép. Nem a konkrét karácsonyünnep miatt, de áttételesen mégis. Ez a bácsi karácsonyfát vásárolt. Azért, mert van miért vennie. Fáradt, látom. Nyugdíjas bizonyára, talán kispénzű is, talán ezer baja van, nem tudom. De azt a fát átöleli, és viszi magával. Azt érzem, hogy van miért vinnie. És ez számomra ünnep.
Bereményinél szebben, jobban nem tudom elmondani.
Örülök és szívesen.