Kép a képben
Nóra a tévében.
Tévé az erdőben.
Erdő a tévében.
Nóra az erdőben.

Először is a szorgalmira megvan az egy disznó, másodszor lehet, hogy többször szóbakerül a Dokumenta és annak anyagai, performanszai, ez a hetvenes-nyolcvanas évek nyugati neoavantgarde művészetéhez kapcsolódik. Ha magyarországi kapcsolódásokat keresünk, akkor Peternák Miklósék által képviselt kísérleti munkák, Erdélyi Miklós, Bódy Gábor munkáit is ide vehetnénk, ahol a videolejátszók és monitorok, az azokon gerjesztett képek megjelennek, érdemes lenne ezeket megnézni. Tulajdonképpen ezt egy jó szándékú munkának tekintjük, a városi kultúra, az urbanizáció valahogy az őszi természetben jelen van és ebben a tükröződésben az alkotó is megjelenik. Van egy plusz vetülete is ennek a rendszernek, ez a bizonyos levél forma, ami valószínű a képcső sérülése, megvakulása, de ez mindegy is, az információ maga szimmetrikus forma, a középső tengelyénél ott is van a tengelypontja, maga a forma, ha különböző ornamentikus grafikákat megnézzük, akkor egyértelműen szimbólumokra utal. Nagyon érdekes a képen tükröződő alkotó és a forma kapcsolódása, kétszeresen van megerősítve a nőiség. Erről lehetne hosszabban beszélni, nem tudom, mennyire van itt a helye ennek, mert itt nem párbeszédet folytatunk most, de lehet, hogy erről is kellene folytatni egy párbeszédet, hogy jól értjük vagy nem, mindenesetre ez a folt nagyon határozott és hangsúlyos női szimbolika. A Tilos rádióban mivel a műsor nem éjszakai műsor, így az ott elhangzó mesékben és történetekben a csetelő hallgatókkal abban egyeztünk meg hogy magát ezt a szimbolikát Panninak fogjuk hívni, itt tulajdonképpen egy panni-formát láthatunk. Az, hogy a Panni szimbolika mennyire fontos, lehetne beszélgetni, de az egész formavilághoz képest a televízió feketéi szürkébbek és a táj sötétjei is sokkal világosabbak, mint a panni-forma. Ez azt is jelenti, hogy ez a forma ki van emelve, síkra redukálva. Mindegy, hogy ez egy tévéképernyő volt korábban, a kép tekintetében ez a forma, mint egy szitanyomat jelentkezik, és ez a legfontosabb piktogram üzenete a képnek. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Osztályfőnököm: Kazinczyék sok külföldi szót honosítottak meg...
Osztálytársam1 maga elé hangosan: Kompjúter!:D
Osztályfőnököm: Kazinczyék korában? Hülyegyerek!
Osztálytársam2 maga elé halkan: Jó, akkor PC... :-(

Afrancba, elfelejtettem PC lenni. :-)

éljen, éljen

végre nem csak én mondtam ki ezt a szót...:))))))

No persze, bármely képben bárki azt lát meg, ami megpendít benne valamit. Bennem egy pina nem mozdít meg semmit, pasikban igen.

szóval
viccet félre téve
az a forma ott nagyon hangsúlyos része a képnek
az elhelyezkedése és a színe és formája miatt is..
nehéz tőle eltekinteni..sőt..
szinte a főtéma így
én mondjuk igaziból azt hittem, hogy utólagos manipulkálás eredménye...

Pasiknak az? Ilyenkor örülök, hogy nem vagyok pasi. Nekem kiszűrte az agyam (?) vagy valami, de kiszűrte. ott van, de mégsincs. nem lényeges. Másról szól a kép.

huu
pedig szertintem is az a kép egyik legizgalmasabb része..
mármint a...

Ez nem 'panni', a kép üzenete, mondanivalója nem ez. Le fogom retusálni róla, félrevezető, zavaró, felesleges az a forma ott középen.

aha.... hát oljat ne csinálj amit nem szeretsz:)

Dénes, kipróbáltam, nem rossz, a hatást, amit mondasz eléri, de nem rajongok érte. Nem jön be nekem ez FF-ben.

http://href.hu/x/50h9

Nóra a bal oldali fasor átlépve a tv határait "folytatódik" ez ollyan álomszerű, ha jobb oldal kevesebb mert a jobb oldal most durván buktatja le a bent-kint képi illúziót vagy az egészet ffhbe teszed ( bár én jobbról szűkíteném) kevésbbé törik meg a varázs azaz ki tud egyáltalán bontakozni...szerintem

Csak egy rossz tévét? Hát... az is egy másik kép lenne már gondolom.

hát
talán a tvre koncentrálva vágnék
de igazából én ezt a képet ujra gondolnám
,alkotnám

Feri, érdekes kép a tiéd is, csak az enyémet az élet alkotta, nem fotoshop. Nem mondom, hogy ettől jobb vagy rosszabb, csak más.
(bocs, előbb valamiért nem láttam a kommentedet, azért csak most válaszolok rá)

Feri, nem vagy szemét, egyrészt mert itt mindenki szeretne tanulni, másrészt mert a két kép két teljesen más attitűd. Mondhatni köszönőviszonyban sincs egymással, egyetlen hogy mindkettőn van ember és tévé. :)

én is "feleslegesnek" érzem itt is ezt a megoldást
meg picit a kép ritmusa is borul amit nem látok indoklva tartalmilag
szóval picit balra dől, húz a kép..
pl. egy merészebb vágással izgalmasabb lehetne..

Most kicsit szemét leszek, és megmutatom egy régebbi képem: http://www.photograph.hu/showphoto.php?p...

Érdemes a szoftverrel is ismerkedni, hogy segítse kifejezni az elképzelést.
Na, és egy fekete-fehér:
http://www.photograph.hu/showphoto.php?p...

Márti, ez egy fekete tévékészülék volt vak-szürke képernyővel, éppencsak az ég kékjéből sejlett valamennyi szín rajta. Amit konkrétan leretusáltam róla, az a színes logó-név volt. Azaz ezt a vegyes technikát az élet kreálta, én csak ráerősítettem, hogy letisztuljon.

Jó ez, főleg a női princípium megjelenése a képernyőn...:D

Szerintem sem jó ez a vegyes technika. Ha nem akarsz ff-et, akkor színesben kellene hagyni az egészet úgy, ahogy találtad. Szerintem éppen elég különleges, hogy az erdőben ilyesmit lehet találni, nem kell még plusszban aláhúzni, meg kiemelni dolgokat, attól szerintem inkább csak erőltetett lesz, szájbarágós.

Nekem nem. Az élő természet nekem színes, nagyon nem tudom FF-ben elképzelni, igencsak nyomós ok kellene, hogy úgy fényképezzem.

igen, értettem az okot és írtam is, hogy így tetszik is. de nekem, ha minden ff lenne, akkor átfogóan, gondolatban(vagy miben:)) ) úgyis ugyanazt jelentené a kép. ez csak úgy eszembejutott.

Én szeretem ezeket a részben FF képeket, pláne ha oka is van. Itt pl. a természet szín - élő és a TV szürkeség - élettelen közti ellentétet akartam elérni vele. Jobb lett volna ha már a fák is zöldek, de hát most találtam ezt a TV-t az erdőben.

nekem ez nagyon tetszik, ügyes
talán ha az egész ff lenne akkor is meglenne ugyanaz a mondanivaló és talán nekem úgy jobban tetszene, de ez csak egy gondolat, tudom az egy másik kép lenne, más képe lenne..
de ami engem igazán megfog a képedben, az a tvében van:) (ez elég furán hangzik, pláne tőlem, aki nemnagyon néz tévét))
szóval tetszik:)

Új hozzászólás